Indulás a Don-kanyarba 75 éve
A balassagyarmati 23/II. és a salgótarjáni 53/III. zászlóalj frontra indulása
1942. július 6-7.
A hivatásos katonatiszt (Balassagyarmat)
„Én is visszakerültem a balassagyarmati zászlóaljamhoz. Addigra itt is megtörtént a frontra induló tisztek névsorának és beosztásának összeállítása. Nem nagyon bánkódtam, amiért a visszamaradók közé soroltattam. Új beosztást kapva az akkor alakuló tartalék 4. század vezetését vettem át, mivel volt parancsnokom, Füles József hadnagy az elvonuló század parancsnoka lett.
A mozgósított egységek elindulásukig a személyi állomány feltöltése mellett alaki és harcgyakorlatokat végeztek, a fegyverek használatát tanulták. Fontos volt a bajtársak „összeszoktatása”, egymás megismerése. Kovács Rudolf őrnagy, az elvonuló zászlóalj parancsnoka, időközben megbetegedett, majd kórházba került. Az így megüresedett helyre az utolsó pillanatban Lászay János alezredest nevezték ki. Több mint egy hónapi felkészülés után a losonci 23. gyalogezred, kötelékében a balassagyarmati zászlóaljjal, Nagy Géza ezredes vezetésével, 1942. július 6-án indult a hadműveleti területre.” (Deák Gyula)
Dr. Vannay Béla, Balassagyarmat polgármestere:
„… Ebből a háborúból az oroszok csinálták a gyűlölet háborúját, a vad hordák, amelyek egykor Timur-Lenk parancsára gázoltak végig Európán, voltak csak olyan gyűlölettel eltelve, mint amilyen gyűlölet fűti és hajtja most a bolseviki hordát.
Most mentek hős magyar honvédek, hogy a testeteket vessétek oda gátnak az elé az óriási folyam elé, amely szennyes hullámaival akarja ellepni szülőházaitokat, amely el akarja pusztítani mindazt, ami nekünk szent…
S most búcsút veszek Tőletek hős honvédek városom nevében, s mivel tudom, hogy a feltámadás biztosítéka a hit és az erő, tudom, hogy a hitetekből sarjadó erő át fog segíteni mindenen, ha kell a pokol szikláin és kapuin keresztül is, és vissza fogtok jönni szeretteitek közé, győzedelmesen…” (Nógrádi Hírlap 1942. június 27. Honvédjeink ünnepélyes búcsúztatása)
A kis szemtanú (Salgótarján)
„Aztán eljött annak is az ideje, hogy ünnepélyes keretek között sor került az orosz frontra indulók elbúcsúztatására a Fő téren. Verőfényes nyári délelőtt volt, talán éppen vasárnap. Az iskolából vonultunk ki az ünnepélyre. Ilyen óriási tömeget itt még sohasem láttam. Többszöri eligazítás után a mi iskolánknak is sikerült végre megtalálnia helyét, szerencsémre közvetlenül a katonák mellett. Így hát közelről láthattam a gulyáságyút, az ágyútalpat vontató katonalovakat. Sőt nem csak láthattam, de a számomra egyáltalán nem kellemetlen katonapokróc, széna és ló illatkeverékét is beszippanthattam.
Az egész teret természetesen nem tudtam áttekinteni, de a hazaszeretettől áthatott, a környező épületek faláról többszörösen visszaverődő érces mikrofonhang foszlányaiból, és a vezényszavakból – melyekre a közelünkben lévő katonák begyakorlott, több ütemű mozdulatsorokkal reagáltak – nagyjából tudtam, hogy mi zajlik a téren. Az egész esemény legszebb része maga az elvonulás volt, amikor a menetoszlop az utca két oldalán integető tömeg sorfala között elindult a Fő utcán a Nagyállomás felé a bevagonírozásra, majd onnan tovább, a Don-kanyarba.”
(Fancsik János)
Dr. Förster Kálmán, Salgótarján polgármestere:
„… Látni fogjátok saját szemetekkel az úgynevezett szovjet paradicsomot és ha volna még köztetek olyan, aki a mindenféle propaganda-eszközökkel világgá hirdetett szovjet eszméknek behódolt, az hitünk szerint gyógyultan fog hazatérni, mint azok akik a most folyó háborúban az orosz szovjet tájakon jártak és az ottani elképzelhetetlen nyomort látták…
Ti, akiknek bölcsője itt ebben a bányászvárosban, a salgótarjáni szénmedencében, Szirák és Pétervására környékén, szóval itt a Mátra hegység körüli tájakon ringott, vagy kiket e vidékhez ifjú életetek számos szép emléke fűz, Ti kedves honvéd bajtársaink, bizonyára sóvárgó lélekkel, gyermeki, hitvesi, atyai, baráti érzésekkel fogtok ott az orosz síkságon a mi szép hegyeinkre, a Kékesre, a Karancsra, a Salgóra, a Cserhátra és az e tájakon lakó szeretteitekre gondolni, és akkor arra kérünk Benneteket mi, akik Tőletek most búcsút veszünk, gondoljatok arra, hogy mi lélekben Veletek maradunk, mi elkísérünk Benneteket oda a Donyec vidékére, a Fekete tenger partjára és ha Isten is úgy akarja még tovább is – aggódó szeretettel, féltő gonddal, bízó reménységgel…” (A Munka 1942. június 27. A harctérre induló honvédeink búcsúja)
A hivatásos katonatiszt (Balassagyarmat)
„A balassagyarmati vasútállomáson rengeteg ember, hozzátartozó búcsúztatta a katonákat, tele aggodalommal, de reménykedve mielőbbi egészséges hazatérésükben. Az itthon maradottak élete a mozgósított egységek távozása után lassan visszatért a rendes kerékvágásba. Rövid idő elteltével már csak a hozzátartozók aggodalma maradt. A mindennapi, néma terhet csupán ők érezték. Az emberek nagy része hamarosan érdektelenné vált, közvetlenül nem érezte, hogy lakhelyétől 1000-1500 km-re mi történik.” (Deák Gyula)
A sorállományú tizedes (Salgótarján)
„Július 4. szombat
Fájó szívvel és könnyes szemmel búcsúztam el Salgótarján nagyállomáson az én forrón szeretett kicsiny családomtól. Hogy kivegyem én is részemet a bolsevizmus elleni harcokból. Utunk első napján semmi különös esemény nem történt. Az első lapot Érsekújvárról küldtem.
Július 5. vasárnap
De. 11 órakor átléptük a magyar határt és ettől fogva már Szlovák területen robogott tovább velünk a fekete gőzös az ismeretlen cél felé. Menetirányunk a Vág-folyó mentén felfelé. Este 9 órakor Jablonkánál, a régi magyar határállomásnál voltunk, majd Udelbergen robogtunk keresztül.” (Bartha József)
[A források szerint Salgótarjánból július 6-án és 7-én indultak a szerelvények.]
A hivatásos katonatiszt (Balassagyarmat)
„Időnként belátogattam a laktanyában székelő ún. Visszamaradó különítményhez (VMK), ahol az elvonultak személyi nyilvántartását végezték. Minden alkalommal kíváncsian érdeklődtem a távolból érkező hírekről. Eleinte csupán szórványos veszteségekről értesülhettem. Később megdöbbentett az ott látott első, majd még jobban a második urivi hídfő elleni támadás veszteséglistája. Nem hittem a szememnek, amikor a sok-sok eltűnt, sebesült, hősi halált halt bajtársam nevét láttam. Közülük nem egyet személyesen is ismertem, nagyra becsültem. A listán találtam, legnagyobb megdöbbenésemre, eltűntként nyilvántartva, a kétgyermekes Füles Jóska volt barátomat és parancsnokomat. Rettenetes, iszonyatos érzés volt! A zászlóalj átlagos vesztesége az augusztusi támadás folyamán 57-65 fő körüli volt, míg a szeptemberi támadás 95-100 körüli, név szerinti veszteséglistáját tarthattam a kezemben. Még itthon tartózkodtam, amikor a volt ezredparancsnokom, későbbi hadosztályparancsnok, Nagy Géza ezredes tragikus haláláról értesültem. Ezeket ismerve és tudva készülhettem gondolatban nem éppen rózsás jövőmre. De még álmomban sem mertem gondolni arra, hogy nem egészen egy év elteltével magam is a zászlóalj megmaradt 75 emberével együtt – megtörve, elkeseredve, siratva az elesetteket, az eltűnteket, a fogságba esetteket – térek haza Balassagyarmatra! „ (Deák Gyula)
A sorállományú tizedes (Salgótarján)
„Szeptember 8. kedd
Reggel 5 órakor volt ébresztő, de most nem a muszka csinálta. Eső után ólomsúllyal nehezedett ránk az áthatolhatatlan sűrűségű ködös reggel. Mindenki lehorgasztott fejjel ballagott a reggeliért.
Mindenkinek az motoszkált a fejében, hogy itt az esős ősz. De erre rácáfoltak a későbbi órák, mert ahogy haladt előre az óramutató, úgy kezdett a napocska kibújni és mindig melegebben és melegebben sütni. Úgyhogy kibontakozott egy gyönyörű, napsütötte Kisasszony napja. Édes jó Istenkém, megint egy ünnep, méghozzá Salgótarján ünnepe, Salgótarján búcsúnapja, vagyis vendégség. Milyen jó volna most odahaza, együtt ünnepelni szeretteinkkel, együtt fogyasztani az ünnepi ebédet, de hát hiába ez a frontharcos katona sorsa: lemondás és újból csak lemondás.”
„Barta József nyomdászsegéd, honvédtizedes, az orosz harctéren szeptember 9.-én a Sztorochevoje melletti harcokban hősi halált halt.” (A Munka, 1942. november 21.)
(írta: Sebestyén Kálmán)
Forrás:
Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra. Balassagyarmat, 2004. (Nagy Iván könyvek 14.)
Fancsik János: Rokkantteleptől a Vásártérig. Salgótarján, 2016.
Horváth István – Szabó Péter: Salgótarjániak a Don-kanyarban 1942-1943. Barta József c. tizedes frontnaplója, Szilágyi Dezső százados harctudósítása. Nógrád Megyei Múzeumok Igazgatósága Salgótarján, 1990. (Múzeumi Értekező VIII.)
A Munka 1942. évi számai
Nógrádi Hírlap 1942. évi számai
MNL NML V. 183. Salgótarján nagyközség (1922-től rendezett tanácsú város, 1929-től megyei város) polgármesterének iratai 10645/1942.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
 iskolak_meghivoja_az_unnepsegre.jpg | 2.14 MB |
| tisztviselok_meghivoja_az_unnepsegre.jpg | 1.38 MB |
| plakat.jpg | 12.35 MB |
