A magyar cserkészet történetében páratlan lehetőséget teremtett az az 1931-es döntés, amely szerint 85 évvel ezelőtt, 1933-ban Magyarországon került megrendezésre a IV. világ jamboree, a cserkészek világtalálkozója. A 46 országból származó, 25-26 ezer cserkész és további kb. 3500 fős segédszemélyzet közreműködésével 1933. augusztus 2. és 15. között Gödöllőn megtartott világtáborozáson természetesen részt vettek a Nógrád megyei cserkészek is. E mellett a találkozó résztvevői el is ellátogattak Nógrád megyébe. Salgótarján városa is közötte volt ugyanis annak a közel 20 településnek, amelyet a hazánkba érkezett cserkészeknek lehetősége volt meglátogatni. 

 

A magyarországi találkozó táborát valaki elnevezte a „szív táborának”. Ugyanis –a résztvevők elmondása szerint- a tábort nem az egyedileg kialakított ivóvíz rendszere, a jól felszerelt üzletvárosa, a gyönyörű kastélypark, vagy a saját elektromos művei tették emlékezetessé, hanem a vendégszeretet. A cserkészetet az állam a „magyar sors hordozója” –ként emlegette, így komoly támogatásban részesültek a szervezők, ami megmutatkozott abban, hogy a különböző egyházak, iskolák és természetesen sok szülő is az ügy mögé állt. 

 

Ezt a támogató munkát jól érzékelhetjük, ha megpróbáljuk feleleveníteni, hogy hogyan búcsúztatta a találkozóra induló cserkészeit Balassagyarmat városa. Az indulás előtti utolsó vasárnap a 939. számú Scitovszky János cserkészcsapat búcsúztatásán megjelent Baross József alispán és a város polgármestere Horváth Sándor is, akik beszédeikkel buzdították a táborba szállókat. A délelőtti ünnepi felvonulást a város tűzoltó zenekara kísérte. Hogy a cserkészek se maradjanak „adósai” a városlakóknak, a délután folyamán közös éneklésre invitálták a megjelenteket. Ekkor már a megye főispánja, Sóldos Béla is jelen volt az ünnepségen. A későbbiekben pedig színdarabokkal szórakoztatták a közönséget. A komolyabb darabokat kedvelők a Hurok című irredenta hangvételű darabot tekinthették meg, a könnyedebb szórakozást kedvelők pedig a Jamboree álom című komédián izgulhattak, amiben egy magyar kiscserkész, Ham-ham-tyu-tyu kannibál király országába tévedt.

 

A jamboree egyik célja volt, hogy a résztvevők bemutassák egymásnak a helyi sajátosságaikat, nevezetességeiket. Ennek a célnak a jegyében került például Gödöllőre teve Szíriából, így kerülhetett sor Teleki Pál indián törzsfőnökké avatására, de Gábor Áron ágyújának kicsinyített mását is meg lehetett tekinteni, igaz, ekkor levélszekrényként működött. Természetesen a balassagyarmati táborozók is annak megfelelően alakították ki a táborukat, hogy a megye jellegzetességeit minél jobban kihangsúlyozzák. Ezért a tábor szélén lévő „kapunk fáját szomorú kis erdőcskénkből vittük magunkkal, amit a Trianon meghagyott: a Nyírjesből”.

Ezt követően „Hollókői aratókoszorúkkal díszítettük föl az igazán cserkészies elgondolású gyalulás nélküli nomádkaput”. A kapu fölött „két pajzson ragyogott városunk címere egyelőre csatakiáltásunk szövegével: Civitas fortissima- Balassagyarmat”.A tábor belsejét őrhalmi szőttesekkel díszítették, de e mellett a korábbi cserkészek munkáit is beépítették a táborokba. Így kapott helyet például „Mayer bácsi öregcserkészbátyánk a múzeum altisztjének eredeti elgondolásán, a hitet az élet keretében minuciózus munkával ábrázoló padja…”.   

Ilyen előkészületek után nem meglepő, hogy a város lakosságát is rendkívül érdekelte a jamboree helyszíne. Ezt az a tény is alátámasztja, hogy napi 3 különvonat indult Balassagyarmatról Gödöllőre, amely a beszámolók szerint mindig zsúfolásig tele volt. 

Balassagyarmatnál jóval nagyobb szerepet kapott Salgótarján a világtalálkozón, utóbbi város ugyanis már helyszíne is volt az eseményeknek. Két alkalommal, augusztus 7-én és 11-én látogattak a városba a jamboree résztvevői, összesen körülbelül ezren. 

A látogatás során Salgótarján városa (mint ahogyan az egész ország) igyekezett a legjobb benyomást tenni a résztvevőkre. Nem volt azonban ez a cél némi hátsó gondolattól és naivitástól sem mentes. Förster Kálmán polgármester a Munka című lapban például a város lakosságához szólt és arra kérte őket, hogy minél többen vegyenek részt a cserkészek fogadásán, és mindenki azon igyekezzen, hogy a cserkészek a lehető legjobban érezzék magukat. Tegyék ezt azért, hogy a fiatalok hazatérve saját hazájukba mindenkinek elpanaszolják a magyarokat nemrég ért sérelmet, Trianon megrázkódtatását, és a külföldi közvéleményt a magyarok revíziós törekvéseinek támogatására buzdítsák.

Visszatérve a salgótarjáni látogatáshoz, mindkét alkalommal a város polgármestere néhány ezres tömeg élén fogadta a Nagyállomásra érkező cserkészeket. Augusztus 7-én lengyel, osztrák, francia és magyar cserkészek érkeztek a városba. „A cserkész gondolat lassan bár, de ütemesen, biztosan halad egyenes iránya útján a nagy Cél felé. A nagy Cél pedig: a mi Földgömbünk minden lakójának egymás iránti szeretete és megbecsülése. […] Üdítse fel Önöket ezen az állomáson a mi őszinte szeretetünk és megértő barátságunk. Érezzék most, de csengjen fülükbe akkor is, ha nemes, szép hazájukba visszatérnek, hogy mi Önöknek a megkezdett úthoz tiszta szívből további jó utazást kívánunk…”.

Ezekkel a szavakkal fogadta Förster Kálmán polgármester a fiatalokat, majd pedig minden cserkész átvehette  a város lányitól és asszonyaitól a nap dátumával ellátott piros szívet ajándékként és neki foghattak az uzsonnának. Ezt követően szervezett programok keretében meglátogatták az Acélgyárat, az üveggyárakat, majd az Ipartestületben eltöltött, cigányzenével kísért rövid táncos mulatság után a délután folyamán Salgó várába is kirándulást tettek, külön vonattal. A hőség ellenére, a helybeli lakosság ott is nagyszámban várta a cserkészeket, de a külön vonat indulását úgy időzítették, hogy percekkel utána a menetrendszerinti vonat is Somoskőújfalu felé induljon, így a híradások szerint igen sok salgótarjáni lakos is kirándulást tett aznap Salgó várában. A nap egy tábortűz körüli közös énekléssel ért véget, aminek végén a cserkészek már ismét gödöllői táborukban hajthatták álomra a fejüket.

Az augusztus 11-i látogatás hasonló menetrend szerint zajlott, és hasonlóan nagy érdeklődés övezte a városba érkező angol, osztrák, holland, román, belga, skót, indiai és afrikai cserkészeket. 

A jamboree szervezői láthatóan elégedettek voltak a salgótarjáni kirándulások lebonyolításával, ugyanis Teleki Pál, aki a gödöllői tábor parancsnoka volt, levélben köszönte meg a városnak a végzett munkát.

 

Fontos megjegyezni, hogy a jamboree szabályai szerint szigorúan tilos volt az összejövetelt bármiféle politikai célzattal felhasználni, vagy ott propagandát kifejteni. Tehát nem volt helye irredenta propagandának sem, amit az említett polgármesteri felhívásban külön ki is emeltek. A nemzeti sajátosságok kihangsúlyozása, vagy éppen Salgótarján közelében a még nem is olyan régen meghúzott új országhatár kérdése azonban óhatatlanul is felhozta az égető problémákat. Hogy ezeket a kérdéseket a cserkészek maguk között hogyan kezelték nem tudni, az azonban biztos, hogy a helyi sajtó igyekezett minden lehetőséget megragadni, hogy újra és újra előhozza és napirenden tartsa az országgal megesett igazságtalanság ügyét. Hogy azért a cserkészeket sem hagyta teljesen hidegen a probléma, azt a lenti rövid részlet is jól szemlélteti.

Szerencsére a IV. világ jamboree-n történt idézett eset és az ahhoz hasonlóak inkább voltak az érzelmek megnyilvánulásai, mintsem politikai állásfoglalások. A tábor, a résztvevők nem kis szomorúságára, augusztus 15-én véget ért, 16-án pedig a legutolsó táborlakó is elhagyta Gödöllőt, és megkezdődhetett a tábor maradványainak az elbontása. 

 

(Írta: Nagy Imre)

 

 

1. melléklet: Külföldi cserkészek Salgó várának romjain. Forrás: http://mek.oszk.hu/18400/18450/18450.pdf

2. melléklet: Lengyel cserkészek látogatása. A Munka. 1933. augusztus 12.