Megyénk mezőgazdaság történetének van egy olyan fejezete, a selyemhernyó tenyésztés, amelynek a kezdeteitől a végéig fel-felcsillant ígéretes kibontakozása. Azonban a politikai és gazdaságtörténetünk sűrű hullámverése mindig kimosta gyökerei közül a talajt.
A kétszázötven évet megélt honi selyemhernyó tenyésztés és a tőle elválaszthatatlan eperfaültetés története bővelkedett fordulatokban. Emlékét őrzik még a falvakban, elhagyott dűlőutak mentén magányosan vagy csoportban található eperfák (Morus alba v. nigra), amik a nagyszülőkorúak idején is még egy gazdaságpolitikai cél tárgyát képezték.
Nógrád megyében az első, 1765-ös, majd az évente többször is érkező helytartótanácsi rendeleteknek csak lassan lett némi foganatjuk. Eleinte annyi, hogy a furcsa rendeletet iktatták, tudomásul vették és közhírré tették (Az eperfát persze ismerték azelőtt is, de hogy bogarat legeltessenek rajta?) Az állandó sürgetés és az 1771-ben küldött részletes utasítás hatására megindult a kertek telepítése, a maggyűjtés, csemetenevelés.
A vármegye mindezen ügyekkel Komjáthy Ábrahám táblabírósági esküdtet bízta meg, de hogy mennyit értett a nem kevés szakértelmet igénylő munkához ki nem deríthető. A vármegyei jelentések borúlátóan ecsetelték a selyemhernyó-tenyésztés lehetőségeit. Főként a falusi nép mindennapi elfoglaltságában látták a problémát. Az 1765-től II. József trónra léptéig, 1780-ig eltelt 15 esztendő megyei eredménye gazdaságilag nem volt számottevő. Talán annyit könyvelhetünk el a számlájára, hogy a megye addig kopár területein eperfák zöldelltek. Az új uralkodó tele reformtervekkel és ambícióval, újult erővel látott hozzá e művelési ág fellendítéséhez is. Új megyei felügyelőt neveztek ki, Bodiczky Dánielt, aki haláláig, 1824-ig töltötte be hivatalát.
Bár megyeszerte újabb kerteket létesítettek, de erős volt a közöny is. Volt, ahol kecskékkel rágatták le a csemetéket, ha egyáltalán elültették, de lovaglópálcának is használták. 
Az 1780-as évek tevékenysége következtében remélni lehetett ezen művelési ág elterjedését és gazdasági jelentőségének növekedését is, ha közbe nem jön a török háború és ha II. József meg nem hal 1790-ben. Ugyan volt törekvés a továbbiakban is fenntartására, bizottság is alakult, mely fő törekvéseit pontokba szedte, de a reformkorig ismét háttérbe szorult a selyemhernyó-tenyésztés. 1845-ben a Nógrád Megyei Gazdasági Egyesület keretében azonban új bizottság alakult. Tagjai a reformkor jeles megyei alakjai: Kubinyi Ferenc, Szentiványi Anselm, Kacskovics Károly, gr. Forgách Sándor és a négy főszolgabíró : Repetzky Ferenc, Gellén József, Jankovich László és Horváth Elek.  A megyei választmány első dolga az e tárgyban 1765-től keletkezett iratok kikérése volt a megye levéltárából. Nagy Zsigmond levéltáros összegyűjtve át is adta azokat talán Szentiványi Anselmnek, aki mint a választmány elnöke kapott megbízatást a javaslatok kidolgozására. Minden jószándék ellenére az eperfák számának növelésén kívül számottevő eredményt nem értek el.
A kiegyezés után, a dualizmus éveiben az iskolák voltak a selyemhernyó-tenyésztés fő terepei. Azonban sem a lelkes tanítókar, sem Bezerédj főfelügyelő nem tudott ösztönzést adni az egyre csak a nekiindulással küszködő megyei selyemtenyésztésnek. Meggyőzően és személyes tapasztalatok alapján számol be erről Mikszáth Kálmán ,,A statisztika" című novellájában. Ő különben más alkalommal is foglalkozott a selyemtenyésztéssel.
A 1920-as évek végén és a 30-as években 200 körül mozgott a termelők száma, ami az iskolai oktatásnak bizonyára következménye. Egy évtized alatt azonban újra leszálló ágba került a gubótermelés. Az iskolai epreskerteket még az 1960-70-es években ápolták, akkor azonban végleg megszűnt megyénkben a selyemtenyésztési kísérlet.
(írta: dr. Hausel Sándor)

Az eredeti dokumentumok:

1. 1771, Részletes utasítás a selyemhernyó tenyésztés megindításához

2. 1832, A sziráki járási főszolgabíró jelentése a selyemhernyó tenyésztés állapotáról

3. 1845, Szentiványi Anzel tervezete a selyemhernyó tenyésztés fellenditésére