„A kérelmet teljesítettem…” (Bátki József és Salgótarján 1948-ban)

1948. január végén Blanár Sándor, Salgótarján város polgármestere levelet kapott Oczel Jánostól, a Magyar Kommunista Párt megyei titkárától. Az „elvtársi üdvözlettel” záruló levél – hiszen Blanár is a kommunista párt tagja volt – erősen hivatalos, számon kérő hangnemben, az iránt érdeklődött, hogy a város mit tesz a művészek, elsősorban Bátki József megélhetéséért, támogatásáért.

Oczel János levele

Természetesen a levélnek voltak előzményei. Egy évvel korábban, 1947. január 31-én a város képviselő-testülete arról szavazott, hogy havi 50 forinttal támogatja a Munkás Kultúr Szövetség keretében nemrég alakult művészeti iskolát. „Megokolásként” kifejtették, hogy az iskola ingyenesen oktatja a „főleg munkásokból kikerülő tehetségeket, és … eddigi működésével országos viszonylatban is jelentős mértékben hozzájárult a város kultúrszínvonalának emeléséhez”. Következő napirendi pontként tárgyalták a városnak a Magyar Helikon mozgalomba belépését. Ezt a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetősége indította, s lényege az volt, hogy a tagságot vállaló város „a Magyar Városok Országos Szövetsége által kijelölendő magyar művészt fogadjon örökbe, és részére az állandó rendszerű V. f(izetési) o(sztálynak) megfelelő javadalmat biztosítson.” A képviselő-testület úgy döntött, hogy nem vesz részt a mozgalomban, mert „a célkitűzésnek régebbi kezdeményezés alapján oly módon már eleget tett, hogy Bóna Kovács Károly helybeli képzőművészt társadalmi úton támogatásba részesíti. Ennek a kötelezettségének a város közönsége továbbra is eleget kíván tenni…” – utaltak az előbbi napirendi pontra, melyben a művészeti iskola támogatásáról döntöttek. Ennek szervezője Bóna Kovács Károly volt.

De teljességében ez sem így volt. Még ezen a közgyűlésen, néhány napirendi ponttal később, megszavazták, hogy a város 10 hónapon keresztül havi 100 forinttal támogatja az Iparművészeti Akadémia másodéves szobrász hallgatóját, a salgótarjáni származású Galláth Istvánt, mivel apja már nem él, nővére férje, aki segíteni tudná, pedig hadifogoly. 1948 februárjában újabb 10 hónap támogatást szavaztak meg neki.

Fél évvel később, 1947 júniusában, a közgyűlésen újra előkerült a téma. Egy képviselő-testületi tag kérdezett rá tárgysorozaton kívül, hogy hol tart a testvérvárosi kapcsolat kiépítése Hajdúböszörménnyel, illetve a művészek támogatásában történt-e előrelépés? Az első esetben, a válasz szerint, még várnak a megkeresésre, csak utána léphetnek. Hajdúböszörmény küldöttsége végül szeptemberben érkezett Salgótarjánba. A szeptember 20-án tartott megbeszélésen határoztak az együttműködés formáiról. Többek között arról, hogy „Hajdúböszörmény m(egyei) város ez év október 19. kezdődően kép kiállítást rendez, melyen Salgótarján m(egyei) város képekkel, szobrokkal és egyéb művészi alkotásokkal, fényképekkel vesz részt.” Ezt folytatva pedig novemberben „kulturnapok”-at rendeznek. Levelében Oczel János ezekre az eseményekre utalt. Salgótarján képviselő-testülete 1948. február 17-iki közgyűlésén hagyta jóvá a testvérvárosi kapcsolatot, és annak elemeit.

A művészek támogatásáról viszont érdekes hozzászólások hangzottak el:

„Polgármester (Blanár Sándor): Bátki kérelemmel fordult a polgármesteri hivatalhoz, és kérte a segítséget. Ő az egyik szobrával, aminek „Napsugár” volt a címe, országos feltűnést keltett. Ez a szobor demokratikus vonatkozásban is említésre méltó. A népi erőt fejezi ki művészi formában.

Dr. Csengődi (Lajos evangélikus lelkész): Az egész világ visszhangozza Petőfi Sándor nevét. Ő nagy nyomorban élt, hazajőve az erdélyi harctérről meglátogatta feleségét. Akkor tájban született kisfia. Kénytelen volt azt a fehér lovat eladni, amit kitüntetés képen kapott Bem tábornoktól, ez jellemző arra, hogy a legnagyobb művészeink mind nyomorban éltek. Országos viszonylatban is átlagon felüli értéket jelent a két salgótarjáni művészünk. Gondoskodjunk arról, hogy nyomortól megmentsük őket.

László Géza (képviselő-testületi tag): Mi büszkék akarunk lenni elődeinkre. Bízom abban, hogy ezek a salgótarjáni ifjak be fogják bizonyítani, hogy a méltó elődöknek lesznek méltó utódai. (Az „ifjak” nem a két művészre, hanem a művészeti iskola hallgatóira vonatkozik!)

Főjegyző (Kun Barnabás): Javaslom, hogy évről évre biztosítson a város költségvetésében 20000-25000 forintot műemlékek létesítésére, vagy művészi értékek vásárlására. Ilyen formában kellene támogatni a helybeli művészeinket.”

A javaslatot megszavazták. Ezt kérte számon Oczel János a polgármesteren. Levele a főjegyzőn keresztül a számvevőségre került, ahol hátoldalára feljegyezték: „Főjegyző Úr! Művészetek támogatására a város idei költségvetésében 12000 Ft. áll rendelkezésre. Ezen összeg felhasználása tekintetében tanácslom a városi Tanács döntését kikérni. 948.II.3. sz(ámvevő)főnök”.

Blanár Sándor polgármester két hónap múlva, április közepén, válaszolt az MKP megyei titkárának. Közölte, hogy a szobrászművész két városi munkát is kapott az elmúlt hónapokban: szobrokat rendeltek tőle a volt csendőriskola épületére, melyet a gimnázium részére alakítanak át. (Az épületet már 1945 novemberében igényelte a város iskola céljaira, végül 1947 januárjában kapta meg, később ez lett a Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskola.) A másik pedig a volt gimnáziumi altiszti lakásból kialakított bölcsőde falára emléktábla elkészítése. Ez volt a sürgősebb, s az aktában márciusi dátummal található is iratpótló „kutyanyelv” a márvány beszerzéséről.

Blanár Sándor polgármester válaszlevele Oczel Jánosnak

Közben megérkezett Bátki József levele is a polgármesterhez. Jellemző a művész emberi tartására, hogy a segítségért valamiféle ellenszolgáltatást ajánlott fel. Korábban, 1941-ben, szobrot, most bélyegtervet. Ezt az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc 100 éves, centenáriumi évfordulójára készítette. A tervpályázatot a bélyegkiadásért felelős Magyar Postát felügyelő Közlekedési Minisztérium hirdette meg. Hogy ez miért nem lett nyilvános, nincs nyoma. A Szabad Nép egy kis hírrel foglalkozik vele 1948. január 30-án: „A centenárium alkalmából kibocsátandó bélyegek tervpályázatának határidejét január 31-ről február 4-re halasztotta a közlekedési minisztérium.”  Bátki leveléből derül ki, hogy az első díj 10 ezer, a második 6 ezer forint lett volna, de nem hirdettek eredményt. (A centenáriumi bélyegsor végül 11 bélyegből állt. 1948. március 15-én hat, július 27-én pedig további öt értéket adtak ki. Több tervezője volt: Molnár László három értéket, Köpeczi Bócz István és Végh Gusztáv egy-egy, Harsányi Vera és Székely Péter pedig két értéket tervezett. Képileg egyszerűek voltak: zászló, trombita, stilizált tekercsre felírva: „Talpra magyar!”, illetve a nagyobb értékeken a Kossuth-címer. A különböző értékek több azonos motívumot ábrázoltak, csak színükben tértek el.)

Bátki József a pályázatra készült, ahogy írta: „11 darabból álló miniatűr képsorozatomat” felajánlom a városnak. És rögtön a hasznosításra is tett javaslatot: „ha ezeket a Város levelezőlapokon reprodukáltatja, és minél előbb gondoskodik helyben, Pártokban, nógrádi és más városokban, Pesten az Ibusz-nál elhelyezni bőségesen megtérül nemcsak a nekem kiutalt összeg, hanem annak sokszorosa is, a Városnak!” Hozzáfűzte még: „Én meg, ha visszamenőleg és előre legalább néhány hónapra rendbe jöhetek gazdaságilag, - festhetek vagy faraghatok…”

 Hogy mi lett belőle? Az irat hátoldalára Blanár Sándor polgármester saját kezűleg feljegyezte: „A kérelmet teljesítettem, kérelmezőnek megbízást adtam a Bölcsöde emléktábla elkészítésére. További intézkedést nem igényel. Irattárba. Starján,1948. ápr. 23.”

A Szabad Nógrád 1948. május 15-én megjelent száma tudósított róla, hogy május 9-én átadták a Bem út 2. szám alatti bölcsődét, melyet a Népjóléti Minisztérium segítségével a vá­ros és a Nemzeti Segély alakított ki. Az avatáson megjelent Gerőné Fazekas Erzsébetminiszteri ta­ná­csos, dr. Hazay Lászlófőispán, dr. Kovács Jenőalispán és Kárász Győzőa Nem­zeti Se­gély főtitkára.

Azonban 75 évvel ezelőtt arról nem jelent meg hír a helyi sajtóban – sem másnap, sem a következő hónapban –, hogy Bátki József salgótarjáni festő- és szobrászművész 1948. december 27-én, 71 éves korában elhunyt.

írta: Cs. Sebestyén Kálmán

Forrás:

HU-MNL-NVL  V.182. Salgótarján város képviselő-testületének iratai 1947, 1948

HU-MNL-NVL  V.183.a Salgótarján polgármesterének iratai 1036/1948

HU-MNL-NVL  V.183.a Salgótarján polgármesterének iratai 4969/1948

Szabad Nép 1948. január 30.

Szabad Nógrád 1948. május 15.