Hírek

2021.06.07.
A méhészkedés ősi mesterség, az ember és méhek kapcsolata több ezer évre tekint vissza. A méhek és a méhészet csodálatos világának köszönhető az emberiség élelmezése, a méhek különböző produktumai pedig rendkívül pozitív hatással vannak az emberi szervezetre. Ezen a héten a méhekkel kapcsolatos iratokból villantunk fel egyet-egyet.
2021.06.03.
Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli magyar közvélemény az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződést. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló okmány Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Hatása máig jelen van a magyar társadalomban. Egy 2020-ban végzett reprezentatív magyarországi közvélemény-kutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben.
2021.06.02.
A történelmi emlékhelyek az emlékezet olyan fontos helyszínei, amelyek nemzeti, felekezeti, regionális vagy kisebbségi szempontból kiemelkedőnek minősülnek. Bár gyakran fontos építészeti alkotások, nem elsősorban műemléki szempontok alapján számítanak jelentősnek, hanem kiemelkedő történelmi szerepük miatt. Lehetőséget nyújtanak arra, hogy a hozzájuk ellátogatók számára megtapasztalhatóvá tegyék a magyar történelem sorsfordító eseményeit, tragédiáit, de dicső pillanatait is.
2021.05.28.
Megjelent az ArchívNet idei 2. száma! Fő témánk: „Egyház és társadalom”. Szerzőink: Csejoszki Mihály, Gianone András, Miklós Dániel, Somorjai Ádám OSB, Tarnai Eszter.
2021.05.27.
450 éve, 1571. május 25-én választották Erdély fejedelmévé, és 445 éve, 1576. május 1-én, a Wawel székesegyházban koronázták Lengyelország királyává Somlyói Báthory Istvánt (Szilágysomlyó, 1533. szeptember 27. – Grodnó, 1586. december 12.).
2021.05.26.
Dr. Ember Győző történész, levéltáros, az MTA rendes tagja, a levéltáros szakma meghatározó alakja 29 éven át irányította az Országos Levéltárat. Sírjának rendbehozatala intézményi összefogásból valósult meg.
2021.05.19.
Two of the 20th century’s defining trends in international popular portrait photography can be linked to Anatol Josepho and his family: Stickyback Photography and the use of the Automatic Photobooth. Recent research has revealed that in the 1910s, the Hungarian capital Budapest played a key role in the spread of the former and the birth of the latter.
2021.05.17.
„A magyarországi rendiség politikai kultúrája, 1526–1848” pályázat támogatásával újabb kötet jelent meg az MNL kiadásában. Hende Fanni: Politikai reprezentáció a magyar országgyűléseken 1687 és 1765 között
2021.05.10.
Ezen a héten Vásárhelyi Pál (1795–1846) vízépítő mérnökre emlékezünk halálának 175. évfordulója alkalmából.

Oldalak