Díjazottaink

SZABÓ ERVIN EMLÉKÉREM
PAULER GYULA-DÍJ
SZÉCHÉNYI FERENC-DÍJ
PRO ARCHIVO REGNI-DÍJ
EMBER GYŐZŐ DÍJ
LEVÉLTÁRÉRT-DÍJ
SZÉCHENYI-DÍJ
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE POLGÁRI TAGOZAT
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND TISZTI KERESZTJE POLGÁRI TAGOZAT
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE POLGÁRI TAGOZAT

 


SZABÓ ERVIN EMLÉKÉREM

A díjat 1972-ben alapították a könyvtáros és levéltáros szakmában kiemelkedő munkát végzők számára.

A díjat elnyerték
1977Nagy Istvánfőlevéltáros
1982Varga Jánosfőigazgató
1985Bélay Vilmosfőlevéltáros
1986Pap Gábornéosztályvezető

Vissza a lap tetejére


PAULER GYULA-DÍJ

A 12/1991. (VIII.6.) MKM rendeletet módosító 3/1992. (III.6.) MKM számú rendelet, majd pedig a 3/1999. (II.24.) NKÖM rendelet szerint Pauler Gyula-díj azoknak a levéltárosoknak adományozható, akik hosszabb időn át kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és tevékenységükkel, kezdeményezéseikkel elősegítik szakterületük fejlődését. A díjat - amelynek összege 200 000 Ft/fő - évente, augusztus 20-án, négy személy kaphatja. A kitüntetett adományozást igazoló okiratot és érmet kap. Az egyoldalas, kerek alakú, bronzból készült 80 mm átmérőjű, 8 mm vastagságú, Pauler Gyula portréját ábrázoló érem Szöllőssy Enikő szobrászművész alkotása. Az érem felirata: PAULER GYULA-DÍJ. A kitüntetést első ízben 1992. augusztus 20-án adták át.
 

A díjat elnyerték

 
1992Dóka Klárafőlevéltáros, osztályvezető-helyettes
1998Koroknai Ákosfőlevéltáros, főtanácsos
1999Körmendy Lajosfőlevéltáros, főigazgató-helyettes
2002Nyulászyné Straub Éva    főlevéltáros, főosztályvezető
2002Soós Lászlófőlevéltáros, főosztályvezető
2005Érszegi Gézafőlevéltáros, főtanácsos
2005Sipos Antalnéfőlevéltáros, főosztályvezető
2006Kisasszondy Évafőlevéltáros, főosztályvezető
2007Trostovszky Gabriellafőlevéltáros, főosztályvezető
2010Rácz Györgyfőlevéltáros, főosztályvezető
2011Lakos Jánosfőlevéltáros, címzetes főigazgató, vezető szakfelügyelő


Vissza a lap tetejére


SZÉCHÉNYI FERENC-DÍJ

A 3/1999. (II.24.) NKÖM rendelet szerint a Széchényi Ferenc-díj a közgyűjteményi (könyvtári, levéltári, múzeumi) szakterületen dolgozó azon szakembereknek adományozható, akik magas színvonalú elméleti vagy gyakorlati tevékenységükkel, új módszerek kidolgozásával és azok alkalmazásával szolgálták szakmájukat. A díjat - amelynek összege 200 000 Ft/fő - évente, augusztus 20-án, hat személy kaphatja. A kitüntetett adományozást igazoló okiratot és érmet kap. Az érem Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész alkotása. A kerek alakú, bronzból készült plakett, átmérője 70 mm, vastagsága 5 mm. Előlapján középen a Széchényi Ferenc portréja, a köriratban „SZÉCHÉNYI FERENC-DÍJ” felirat, hátlapján köriratban „KÖZGYŰJTEMÉNY SZOLGÁLATÁÉRT” felirat szerepel.
 
  A díjat elnyerték
2000Varga János, akadémikus, nyugalmazott főigazgató
2000Lakos János, főlevéltáros, c. főigazgató, vezető szakfelügyelő
2001Albrechtné Kunszeri Gabriella főrestaurátor, főosztályvezető
2002Gecsényi Lajos főlevéltáros, főigazgató
2003G. Vass István főlevéltáros, címzetes főigazgató
2004Dóka Klára főlevéltáros
2005Szűcs László nyugalmazott főlevéltáros
2007Nyulásziné Straub Éva főlevéltáros, főosztályvezető
2009Körmendy Lajos főlevéltáros, főosztályvezető

Vissza a lap tetejére

 
 

PRO ARCHIVO REGNI-DÍJ

A Magyar Országos Levéltár 1995-ben alapított díja. A díjat évente egy személy kaphatja az intézmény főfoglalkozású, határozatlan időre kinevezett dolgozói köréből, ha legalább 15 éve a Magyar Országos Levéltár dolgozója és munkáját a Levéltár érdekében huzamosabb időn át kiemelkedő színvonalon látja el. A díjat minden évben március 1-jén, az intézmény alapításának évfordulóján adják át. A díj odaítélésről a főigazgató-helyettesek, a gazdasági igazgató és a részlegvezetők javaslatai alapján a Levéltár főigazgatója dönt. A kitüntetett adományozást igazoló okiratot, emléklapot és pénzdíjat kap.

A díjat elnyerték

1995

Fábiánné Kiss Erzsébet főlevéltáros, főtanácsos

2006

Vissi Zsuzsanna főlevéltáros, főtanácsos

1996

Szemerszky Aladárné restaurátor

2007

Soós László főlevéltáros, főosztályvezető

1997

Buzási János főlevéltáros, főigazgató-helyettes

2008

Szigetváry Éva főlevéltáros, főtanácsos

1998

Szakmáry Béláné segédlevéltáros

2009

Kisasszondy Éva főosztályvezető, főlevéltáros

1999

Pataki Józsefné levéltári kezelő

2010

Sipos Antalné főosztályvezető, főlevéltáros

2000

Kálnoki Kis Tamás főlevéltáros, főosztályvezető-helyettes

2011

Czikkelyné Nagy Erika levéltári fotós, főmunkatárs

2001

Judák Margit főlevéltáros

2012

Péntekné Unghváry Mária levéltáros

2002

Bertók Lajos főlevéltáros, főosztályvezető-helyettes

2013

Szatucsek Zoltán főlevéltáros, főosztályvezető

2003

Tahy Klára restaurátor, főosztályvezető-helyettes

2014

Kocsis Piroska főlevéltáros

2004

Vass Előd nyugalmazott főlevéltáros

2015

Kalmár János főlevéltáros

2005

Sudár Jánosné restaurátor

2016

Vetró Ferencné ügyviteli alkalmazott

 

 

2017

Pusztainé dr. Pásti Judit főlevéltáros

 

 

 

 

Vissza a lap tetejére

 


EMBER GYŐZŐ DÍJ



 
 
A Magyar Országos Levéltár 2002-ben alapított díja. A díjban azon tudományos dolgozók részesíthetők, akik legalább 20 éve a Magyar Országos Levéltár munkatársai, és munkájukat a Levéltár, illetve a magyar levéltárügy érdekében hosszú időn keresztül kimelekedő színvonalon végezték. A díj adományozására a főigazgató-helyettesek, a részlegvezetők és a Közalkalmazotti Tanács tesz javaslatot minden év szeptember 30-áig. Odaítélésről a Levéltár főigazgatója dönt. A kitüntetett a Levéltár egykori főigazgatóját, Ember Győzőt ábrázoló bronz emlékplakettet, az adományozást igazoló okiratot és 200 ezer forint rendkívüli jutalmat kap. A díj adományozásának időpontja minden évben a Magyar Tudomány Napja (november 3.)
Módosítás (2008)
Módosítás (2018)
 
A díjat elnyerték:
 
2002 Érszegi Géza főlevéltáros, főtanácsos
2003 Fábiánné Kiss Erzsébet főlevéltáros, főtanácsos
2004 G. Vass István főlevéltáros, címzetes főigazgató
2005 Koroknai Ákos főlevéltáros, főtanácsos
2006 Dóka Klára főlevéltáros, főtanácsos, a történettudományok doktora
2007 Németh István főlevéltáros, tanácsos
2008 Lakos János főlevéltáros, címzetes főigazgató
2011 Rácz György főlevéltáros, főosztályvezető, főigazgató-helyettes
2012 Fazekas István főlevéltáros, a Bécsi Magyar Polgári Levéltári Delegáció vezetője
2018 Kulcsár Krisztina, főlevéltáros
2019 Dr. Simon Éva, főlevéltáros
2020 Tuza Csilla, főlevéltáros
2022 Török Enikő, főlevéltáros
2023 Fiziker Róbert, főlevéltáros
 

LEVÉLTÁRÉRT-DÍJ




A Magyar Levéltárosok Egyesületének 1991-ben alapított díja, amellyel azokat a nem tudományos besorolású levéltári munkatársakat (szakalkalmazottakat, gazdasági ügyintézőket, műszaki-technikai dolgozókat) kívánja jutalmazni, akik a levéltárügy területén huzamosabb időn át kimagasló, elismerést érdemlő tevékenységet végeztek. A díjazottakra javaslatot tehetnek az intézmények vezetői, az egyesület bármely tagja és a levéltárak kollektívái.
 
A díjat elnyerték: Sarnyainé Szauer Éva levéltári kezelő

(1992), dr. Szelei Lászlóné Lénárt Éva adminisztrátor

(1993), Pataki Józsefné levéltári kezelő

(1994), Kerner Gáborné Juhász Margit levéltári kezelő

(1995), Keklár Irén levéltári kezelő (1996), Úri Sándorné (1997), Szemkeő Csaba levéltári kezelő (1998), Szemerszky Aladárné restaurátor (2000), Zubán Dénesné restaurátor (2003), Torma Lászlóné segédlevéltáros (2004), Péntekné Unghváry Mária levéltáros (2007), Vetró Ferencné ügyviteli alkalmazott (2008)


SZÉCHENYI-DÍJ

A 2000. évi XI. törvénnyel módosított 1990. évi XII. törvény szerint Széchenyi-díj adományozható annak, aki a tudományok, a műszaki alkotások, a kutatás, a műszaki fejlesztés, a kulturális és művészeti alkotások, a gyógyítás, az oktatás-nevelés terén kivételesen magas színvonalú, példaértékű, nemzetközileg is elismert eredményt ért el. A díjjal okirat, jutalom, jelvény és emlékszobor jár. Az emlékszobor 89 mm magas, bronzból készült, aranyozott, Széchenyi István alakját formázó kisplasztikai alkotás, talapzata 255 mm magas, 40 mm átmérőjű, rézből készült henger, amelynek a szobrot tartó felső része aranyozott, az alsó - oklevéltartó - része ezüstözött. A díjra javasolt személyekre az e célra létrehozott bizottság ajánlása alapján a Kormány tesz előterjesztést a köztársasági elnöknek. A díjat a köztársasági elnök - általában március 15-én - ünnepélyes körülmények között adja át a kitüntetettnek.

 

A díjat elnyerték: Varga János akadémikus, nyugalmazott főigazgató (2005)

Vissza a lap tetejére


A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE POLGÁRI TAGOZAT

A 2000. évi XI. törvénnyel módosított 1991. évi XXXI. törvény szerint Magyar Köztársasági Érdemrend és Érdemkereszt a független és demokratikus Magyarország érdekeinek elősegítése, valamint támogatása körül kimagasló érdemeket szerzett magyar és külföldi állampolgároknak adományozható, külön polgári és katonai tagozattal. A Magyar Köztársasági Érdemrendet a miniszterelnöknek a Kormány hozzájárulásával tett előterjesztésére, a Magyar Köztársasági Érdemkeresztet a feladatköre alapján illetékes miniszter előterjesztésére a köztársasági elnök adományozza.

A kitüntetésben részesültek: Verő Gábor nyugalmazott főigazgató - Új Magyar Központi Levéltár (2003), Varga János nyugalmazott főigazgató (2007)

Vissza a lap tetejére


A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND TISZTI KERESZTJE POLGÁRI TAGOZAT

A 2000. évi XI. törvénnyel módosított 1991. évi XXXI. törvény szerint Magyar Köztársasági Érdemrend és Érdemkereszt a független és demokratikus Magyarország érdekeinek elősegítése, valamint támogatása körül kimagasló érdemeket szerzett magyar és külföldi állampolgároknak adományozható, külön polgári és katonai tagozattal. A Magyar Köztársasági Érdemrendet a miniszterelnöknek a Kormány hozzájárulásával tett előterjesztésére, a Magyar Köztársasági Érdemkeresztet a feladatköre alapján illetékes miniszter előterjesztésére a köztársasági elnök adományozza.

A kitüntetésben részesültek: Gecsényi Lajos főlevéltáros, főigazgató (2003), Érszegi Géza főlevéltáros, c. egyetemi tanár (2012)

Vissza a lap tetejére


A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE POLGÁRI TAGOZAT

A 2000. évi XI. törvénnyel módosított 1991. évi XXXI. törvény szerint Magyar Köztársasági Érdemrend és Érdemkereszt a független és demokratikus Magyarország érdekeinek elősegítése, valamint támogatása körül kimagasló érdemeket szerzett magyar és külföldi állampolgároknak adományozható, külön polgári és katonai tagozattal. A Magyar Köztársasági Érdemrendet a miniszterelnöknek a Kormány hozzájárulásával tett előterjesztésére, a Magyar Köztársasági Érdemkeresztet a feladatköre alapján illetékes miniszter előterjesztésére a köztársasági elnök adományozza.

A kitüntetésben részesültek: Mandur Ferencné gazdasági igazgató (2005)

Vissza a lap tetejére


A díjazottak neve mellett a díj átadásának időpontjában betöltött pozíciójuk van feltüntetve.