In memoriam Tóth Gabriella (1940–2024)

2024.12.18.
Szomorú szívvel vettük a hírt, hogy 2024. december 3-án elhunyt egykori kolléganőnk Tóth Gabriella.

Szomorú szívvel vettük a hírt, hogy 2024. december 3-án elhunyt egykori kolléganőnk Tóth Gabriella, aki a Somogy vármegyei Kéthely községben 1940-ben született. A középiskolát Szombathelyen végezte. 1960-ban képesítés nélküli pedagógusként kezdett dolgozni, majd egy gyakornoki év után 1963-ban lett Szombathely Állami levéltár munkatársa. Alapos, pontos, szorgalmas, megbízható szakalkalmazottként a levéltári tevékenység minden rábízott részterületén megállta a helyét. Volt adminisztrátor, előadó, levéltári kezelő. 1973-tól a feladatának fő profilja a külterületi munka volt. Naprakészen kezelte és rendezte a Vas Megyei Levéltár felügyelete alá tartozó több mint ezer iratképző szerv dokumentumait és nyilvántartásait. Társszerzője volt a Vas megyében akkor működő tanácsi és termelőszövetkezeti irattárak ellenőrzésének tapasztalatairól készült Levéltári Szemlében 1974-ben megjelent és a témakör publikációiban napjainkig hivatkozott tanulmányoknak.  1981-ben elvégezte a Kulturális Minisztérium rendeletére szervezett levéltárkezelői tanfolyamot és eredményes középfokú szakvizsgát tett.

Szorgalmas kutatója volt a szombathelyi kötődésű személyiségek történeti tevékenységének. Kiemelten foglalkozott Brutscher Józsefnek, a szombathelyi tűzoltóegylet alapítójának   munkásságával.

Az elsők között lett tagja a Magyar Levéltárosok Egyesületének és rendszeresen részt vett annak konferenciáin, tanácskozásain.  1986-ban amikor megszületett döntés, hogy a Magyar Könyvtárosok Egyesülete kebelében működő levéltári szekció önálló egyesületként működjön tovább, Tóth Gabriellát is az azt megszervező bizottság tagjai közé választották.

Fáradhatatlan tevékenységéért 1994-ben az egyesület balassagyarmati közgyűlésén vehette át a „Levéltárért” díjat.

Aktív résztvevőként tevékenykedett a szombathelyi zenei életben. 1970-től énekelt a városi Erkel kórusban, amelynek gazdasági ügyintézői feladatait is ellátta. A megyei periodikákban rendszeresen beszámolt a kórus tevékenységéről és társszerzője volt az annak működéséről megjelentetett jubileumi füzeteknek. Ez irányú munkájának elismeréseként 1979-ben vehette át Szombathely város kitüntetését.

Tóth Gabriella nyugdíjba vonulása után sem szakadt el az intézménytől. Szoros kapcsolatokat tartott egykori munkatársaival és rendszeresen jelen volt a levéltár szakmai és baráti rendezvényein.

A Vas Megyei Levéltár kollektívája mély gyásszal a szívében búcsúzott a nagy munkabírású, alapos, hozzáértő kollégától, akit szerettei, barátai által kísérve, Szombathelyen a Szalézi-templom kriptájában helyeztek örök nyugalomra.

Feiszt György

Utolsó frissítés:

2024.12.18.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges