Levéltári délutánok
2024.12.03.
Nagyon érdekes új kutatási eredményeket ismertetett az 1606. évi bécsi béke kapcsán Pálffy Géza történész a Levéltári Délutánok legújabb programján. A kutató elmondta, noha nem tartja a Bocskai-felkelést szabadságharcnak, és ma már a 17. századot is más megvilágításban látja, mint ahogy egyetemista korában tanították neki, a bécsi béke megítélésében nagyrészt osztozni tud elődeivel. Úgy véli, az egyezség sok szempontból nagyon komoly jelentőséggel bírt, rövid és hosszú távon egyaránt.
2024.11.25.
Beavatta a hallgatóságot az 1526-os mohácsi csata előzményeibe, és a Magyar Királyságra nézve sorscsapással felérő vereség okaira és következményeire is rávilágított a Levéltári Délutánok sorozatban elmondott előadásában C. Tóth Norbert. A Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa az est folyamán nagy hangsúlyt fektetett Brodarics István I. Ferdinánd királyhoz írt levelére. A programsorozat következő délutánját december 10-én tartják.
2024.11.05.
2024. október 24-én nagyszámú érdeklődő részvételével folytatódott a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Magyar Történelmi Társulat (MTT) közös történelmi ismeretterjesztő sorozata. A Magyar Nemzeti Levéltár Magyarország legrégebbi és legnagyobb közgyűjteménye, a magyar államiság történetére vonatkozó legfontosabb írott örökség őrzője. Az intézmény célja és társadalmi felelősségvállalása, hogy minél több emberhez eljuttassa és hozzáférhetővé tegye ezeket a kulturális kincseket. A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat közös sorozata arra törekszik, hogy mindenki számára személyes közelségbe kerüljön a múlt, és egyben felhívja az érdeklődők figyelmét a történész-levéltáros szakma különlegességére és sajátosságára.
2024.11.04.
Szeptember 10-én, kedden útjára indult a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat közös történelmi ismeretterjesztő előadássorozata Levéltári Délutánok címmel. A következő alkalommal, 2024. december 10-én, kedden Kulcsár Krisztina főlevéltáros (MNL OL) ad elő A Pragmatica Sanctio címmel. A rendezvényre szeretettel várják az érdeklődőket, a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2024.10.15.
Megtelt október 8-án, kedden délután a Bécsi kapu téri levéltári palota kiállító- és konferenciaterme, a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat közös történelmi ismeretterjesztő sorozata ismét nagyszámú érdeklődőt vonzott. Ezúttal Rácz György főlevéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár tudományos igazgató-helyettese tartott előadást az Aranybulláról.
2024.10.01.
Szovák Kornél Széchenyi-díjas magyar klasszika-filológus, történész előadásával folytatódott a Levéltári Délutánok sorozat. A programra ellátogatók ezúttal az úgynevezett Froa-oklevélről, az irat keletkezésének körülményeiről, és a dokumentummal kapcsolatban született tudományos munkákról hallhattak érdekes információkat.
2024.09.17.
A veszprémvölgyi apácakolostor alapítólevele címmel tartott előadást Körmendi Tamás, az ELTE habilitált egyetemi docense az elmúlt kedden indult Levéltári Délutánok történelmi ismeretterjesztő sorozaton. A programot a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat közösen szervezi. Az előadássorozat szeptember 24-én folytatódik.