Családtörténeti kutatás

Az utóbbi időben ismét kedvelt téma a családkutatás, az őskeresés. Egyre többen keresik családjuk gyökereit, múltját, a "kutyabőrt", de sokan nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá. Az anyakönyvek és a családfa kutatásával kapcsolatban hasznos tudnivalók a következők:

Ha a keresett személy 1895. október 1-je előtt született, házasodott vagy hunyt el, akkor az anyakönyvek a Magyar Nemzeti Levéltár tagintézményeiben digitálisan kutathatók.

Ha 1895. október 1-je után született, házasodott vagy hunyt el az illető, akkor a területileg illetékes levéltárban kell a kutatást végeznie, ekkortól vezették be az állami anyakönyvezést internetes adatbázisunkban, továbbá személyes kutatással tudja kikeresni.

Levéltárunk anyakönyvi adatbázisából maguk az anyakönyvek nem érhetők el az interneten, ezeket óbudai épületünkben őrizzük mikrofilmeken, amiket digitalizáltak és tettek elérhetővé megyei tagintézményeinkben is. Az anyakönyvek listáját internetes adatbázisunkban, továbbá személyes kutatással tudja kikeresni.

A genealógia, a családkutatás hosszadalmas, bonyolult és fáradságos munka. Az eredmény viszont sokszor igen bizonytalan kimenetelű, mert a speciális tudás és ismeret, valamint kitartás mellett szerencse is kell hozzá. Leggyakrabban hobbiból, kedvtelésből vagy kíváncsiságból kezdenek hozzá, hogy azután sokaknál egy életre szóló szenvedéllyé váljon. A motiváció lehet azonban gyakorlatias is: például letelepülés, illetve állampolgárság megszerzése, továbbá örökség, névváltoztatás, kárpótlás. Ritkábban foglalkozhatnak ezzel tudományos célból is: demográfiai, néprajzi, egészségügyi feldolgozás, valamint egyéb okok miatt.

Kész családtörténetek, még kevésbé családfák a kutatások túlnyomó többségére nézve nincsenek. Csak a családok elenyészően kicsi részére léteznek kész genealógiai kutatások és levezetett családfák, pl. főnemeseknek és nemeseknek, ha készítettek és letétbe helyezték a családi levéltárat valamely intézménynél. A polgár- és parasztcsaládokra esetleg a helytörténeti kiadványokban lehet találni adatokat, utalásokat. A nemességnél a családfakészítésnek egyebek között gyakorlati okai is voltak. A XVII-XIX. század folyamán – néha még korábban is! – a nemesek a családfákkal tartották nyilván és tudták bizonyítani, kinek milyen jogai voltak a nemesi birtokhoz. E jogok bizonyításából azután sok birtokper kerekedett. A birtokperek pedig tele vannak genealógiai adatokkal és tabellákkal, tehát ez valóságos paradicsom a genealógusok számára. Hozzá kell azonban tenni, hogy a birtok megszerzése, illetve megtartása érdekében a birtokperekben gyakran valótlan genealógiai adatokkal találkozhatunk, sőt a hamisítások sem kizártak. A főnemesek körében viszont sokszor presztízs kérdése volt, hogy ki meddig tudja visszavezetni a családfáját.

Valóságos kultusza volt a családfakészítésnek. Ennek a versengésnek néha egész furcsa, bizarr példáival találkozhatunk a családi levéltárakban. Pl. az Esterházy család egyik ága egészen Ádámig vezetteti magát vissza.

Más-más forrásanyagot kell használni a nemességkutatáshoz, a polgári, a jobbágy, a német, a zsidó stb. származású családok kutatásához. A levéltárban őrzött írott forrásokban leggyakrabban használt nyelvek: a latin (amely Magyarországon egészen az 1844-ig a hivatalos ügyintézés nyelve volt), a török (arab írásjelekkel), a magyar, a német (gót betűs írással is), az egyházi szláv, esetenként még a héber is. A legtöbb esetben nehezen olvasható, kézírásos iratokról, (anya)könyvekről van szó, amely csak nehezíti a kutatást. Ezért a kutatás bizonyos nyelvi, paleográfiai, valamint történeti ismereteket is igényel.

A családtörténeti kutatás forrásainak első nagy csoportja a szájhagyomány. Ennek megbízhatósága azonban általában csak a nagyszülőkig terjed. Régebben a rokonsági kapcsolatot jobban ismerték és tartották. A házasságkötésnél érvényes jogszabályok (ún. házassági akadályok) miatt a házasulandó feleknek a távolabbi, negyedik fokú vérségi kapcsolatot is figyelembe kellett venni. A közeli vérrokonok házasságának kiküszöbölésére és megakadályozására szolgált a háromszori kihirdetés intézménye (promulgatio). A szájhagyomány megbízhatatlansága miatt, sokszor már a nagyszülőkön túl, az írott forrásanyag kutatása szükséges. Ebben segítségünkre lehetnek a családnál őrzött régi imakönyvekbe, bibliákba, egyéb régi és értékes könyvekbe bejegyzett családi események (születések, keresztelések, bérmálások, házasságok, halálozások stb.) felhasználása. Sok család (nem csak nagy múltú és nemes!) igen értékes kis családi levéltárral rendelkezik. Az 1940-es évekből, a zsidótörvény miatt kötelező származásigazolás idejéből is sok irat maradhatott fenn az ősökről (főleg anyakönyvi kivonatok). A XIX. század közepétől divatba jöttek a nyomtatott gyászjelentések. Ezekben gyakran a legközelebbi egyenesági hozzátartozókon (házastárs, unokák, gyerekek, szülők, nagyszülők) kívül említik a távolabbi és oldalági (ún. sógorsági) rokonságot. Az Országos Széchényi Könyvtárban kb. 800.000 darabból álló gyászjelentés-gyűjteményt őriznek betűrendbe szedve. A nyomtatott halotti beszédek (búcsúztatók), a temetés után az újságban közzétett köszönetnyilvánítások, megemlékezések is hasonló adatokat tartalmaznak az elhunyt családjáról. Hátrányuk, hogy az elhunytat gyakran a valóságnál kedvezőbb színben tüntetik fel. Egyéb újságcikkekből, pl. hirdetésekből, korabeli hírekből, beszámolókból, tárcákból és eseményekből is meríthetünk adatokat a család történetére, eredetére nézve. A sajtó mint forrás különösen helytálló, tartalmas és eseményekben bővelkedő a vidéki kisvárosi élet mindennapjaira, ahol nem történhetett meg a legkisebb esemény sem a kellő publicitás nélkül. A temetőkben is érdemes megnézni a temetőkönyveket, valamint a sírfeliratokat. Az utóbbiak azonban – a temetéstől számítva hosszabb idő elteltével – igen megbízhatatlan forrásnak bizonyulhatnak (elmosódnak a bevésett adatok, elkorhad a keresztfa, elgazosodik a sír, utólagos rátemetések vagy exhumálások történtek, esetleg más család tulajdonába került a sír stb.). Az írott források közé sorolhatók még többek között az önéletrajzok, iskolai anyakönyvek, emlékiratok is.

A családtörténeti kutatás módszertanáról és szakirodalmáról részletesebben az Országos levéltár oldalán olvashat. Emellett ajánljuk az Aktakaland blog családkutatásról szóló bejegyzéseit is, ahol nem csak az Országos Levéltárban őrzött témába vágó iratairól olvashatnak.