A MELTE 2017. évi vándorgyűlésének résztvevői látogattak el a levéltárunkba
A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára
tisztelettel meghívja a Reformáció MNL projekt keretében megvalósuló
„Vissza a forrásokhoz” című vándorkiállítás debreceni megnyitójára
A projekt keretében a saját és az Országos Levéltár anyagából tárjuk fel a Hajdú-Bihar megyéből a GULÁG-ra elhurcoltakra vonatkozó dokumentumokat, és lehetőség szerint minél többet digitalizálunk is. Célunk nem a megtalált források feldolgozása, hanem egy olyan tematikus gyűjtemény és segédletek létrehozása, amelyek egyaránt segítik mind a tudományos kutatók, mind a hozzátartozójukat keresők munkáját.
A konferenciát Bulcsú László, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg, aki leszögezte: bár a megyei önkormányzat intézményfenntartói kapcsolata a levéltárral véget ért, a megye és a közgyűjtemény kapcsolata továbbra is kitűnő és tartalmas. A levéltár rendezvénye kapcsán hangsúlyozta, hogy az előadók kutatói, történészi szemszögből világítják meg a laikusok számára a forradalom megyei eseményeit és annak sokszor kevésbé ismert hátterét.
A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXXIV.