Rendezvények

2015.10.15.
A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára Pápai Fióklevéltára tisztelettel meghívja Önt a VI. alkalommal megrendezésre kerülő Pápai Levéltári Napra 2015. október 16-án, pénteken, a levéltár udvari nagytermébe (Pápa, Széchenyi u. 20., bejárat az Anna téri kapu felől).
2015.10.13.
A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára tisztelettel hívja és várja Önt 2015. október 13-án, kedden 15 órára a Veszprémi Petőfi Színházba (Veszprém, Óvári Ferenc utca 2.) a Veszprémi Történelmi Szalon következő beszélgetésére, melynek témája: a veszprémi kertek.
2015.10.05.
A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára tisztelettel meghívja Önt a "Családtörténeti kutatás az anyakönyveken túl" címmel 2015. október 22-én, csütörtökön 9:30 órakor rendezendő műhelykonferenciájára a levéltár épületébe (Veszprém, Török Ignác utca 1.).
A Nagy Háború filmeken III. (filmvetítés)
2015.09.30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára szeretettel hívja “A Nagy Háború filmeken” című rendezvénysorozat harmadik vetítésére. Ez alkalommal Kele Andor és Hatos Gyula “Akik jártak Doberdónál – Élet az állóháború hadszínterén” című filmjét tekinthetik meg az érdeklődők.
2015.09.29.
Szeretettel meghívjuk Önt és érdeklődő ismerőseit 2015. október 7-én, szerdán 14:30 órára az Eötvös Károly Megyei Könyvtár földszinti kisgalériájába (Veszprém, Komakút tér 3.) a “Sétál a család a Nagy Háború nyomában” című foglalkoztatófüzet sétával egybekötött ismertetésére.
Kiállítás otthon őrzött I. világháborús emlékekből
2015.09.22.
Az MNL Veszprém Megyei Levéltára tisztelettel hívja Önt és családját 2015. október 1-jén 15 órára a levéltár épületébe, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság felhívására a lakosság által felajánlott dokumentumokból összeállított „Sublótba zárt háború – kiállítás otthon őrzött I. világháborús emlékekből” című kamarakiállításának megnyitójára. A megnyitó ünnepségen köszöntőt mond Porga Gyula Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere, a kiállítást megnyitja Dr. Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka.
2015.08.14.
Szeretettel hívjuk és várjuk a Veszprémi Kaleidoszkóp köteteinek bemutatójára 2015. augusztus 24-én 15 órára a Hangvilla előcsarnokába. A Veszprémi Kaleidoszkóp kötetei rendhagyó útikönyvként mutatják be Veszprém egy-egy városrészét, az ott szervesen kialakult településszerkezetet, benne a családok életét. Az első kötet a Cserhát eltűnt iparosok lakta városrészébe vezeti vissza az olvasót. A második kötet a Kossuth Lajos utca és a volt gabonavásárok helyszínét a Vásárállás és a környező házak történetét mutatja be. A harmadik kötet a belső és külső püspökkert belső világát, majd folyamatos átalakulását rajzolja meg. Arra törekedtünk, hogy Veszprém személyes oldalát, mikrotörténelmét felkutatva bemutassuk és visszajuttassuk azt a városban élők számára.
2015.07.28.
Több éves hagyománynak megfelelően levéltárunk az idei évben is kiállítóként jelent meg a városunkban szervezett Ünnepi Könyvhéten.
2015.06.05.
A Jutasi Őrmester túra egy nagyhagyományú, évtizedekkel ezelőtt, civil kezdeményezésre létrejött program. Veszprém és környezetének egyedülálló kulturális és katonai értékeinek felelevenítését célozza. Az útvonal áthalad több olyan ponton, ami a Veszprémben 25 évig működő Jutasi Altisztképző Iskola emlékeinek felidézésére alkalmas. A tavalyi év során hagyományteremtő szándékkal, némileg megújulva és átalakítva került meghirdetésre veszprémi általános-és középiskolás diákok részére. A két távban meghirdetett túra, közel 800 fő részvételével sikeresen megvalósult. A hagyományt ápolva és folytatva kívánjuk az idei évben is a teljesítménytúrát programként ajánlani, megvalósítani. Újdonság, hogy az iskolai csoportok, diákok mellett idén felnőtt természetjárók is csatlakoznak a túrához. Meggyőződésünk, hogy nemcsak a Veszprém melletti elköteleződést erősíti ez a program, hanem közösségépítő, léleknemesítő teljesítmény is egyben.
A Nagy Háború filmeken I. (filmvetítés)
2015.06.03.
Tisztelettel hívjuk és várjuk a kedves érdeklődőket „A Nagy Háború filmeken” című sorozat első filmvetítésére 2015. április 23-án, csütörtökön 16 órára a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárának dísztermébe. Az első vetítés alkalmával a Gulyás Gyula és Gulyás János rendezte „Én is jártam Isonzónál” című filmet nézhetik meg vendégeink. A vetítés után beszélgetés következik a rendezőkkel és levéltárunk munkatársával, Nagy Szabolccsal.

Oldalak