Hírek

2020.04.30.
Intézményünk csatornáján elsőként korábbi kiállításunk, a Nyomot hagytak: Évszázadok – Személyiségek – Aláírások videóit tekinthetik meg az érdeklődők.
2020.04.27.
50 évvel ezelőtt, 1970. április 2-án adták át az utazóközönség számára a kettes metróvonal Deák Ferenc tér és Örs vezér tere közötti szakaszát. Az építkezés az első ötéves népgazdasági terv egyik „gigaberuházásaként” híresült el, amit az ország akkori súlyos gazdasági helyzete miatt 1954-ben felfüggesztettek, a nagyszabású munka pedig csak 1963-tól folytatódhatott. A kelet-nyugati, majd az észak-déli vonalak építése még így is a szocialista Magyarország sikertörténetei közé tartoznak. Ezen a héten egy hosszabb cikkben a kettes metróvonal – vagy ahogyan a köznyelvben nevezik – a „piros” metró építéstörténetének levéltári dokumentumaival emlékezünk az 50 évvel ezelőtti eseményekre.
2020.04.24.
Hagyományteremtő jelleggel jelent meg a Magyar Nemzeti Levéltár első digitális kötete, amelyet Germuska Pál, intézményünk országos levéltári főigazgató-helyettese, valamint Horváth Miklós, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára jegyez az 1945-1990 közötti honvédelmi igazgatás témájában.
A Kettőskereszt Vérszövetség katonai titkos társaság és látszólagos integrációja a Nemzeti Munkavédelmi Hivatalba
2020.04.21.
A Horthy-korszak első néhány éve a magyar történelem azon viharos időszakai közé tartozott, amely bővelkedett – elsősorban jobboldali, irredenta eszmék mentén szerveződő – olyan titkos társadalmi egyesületekben, társaságokban és szövetségekben, amelyek a politikai életre is bizonyos fokú befolyással rendelkeztek. E titokban működő szervezeteknek olykor volt legális fedőszervezete (mivel a legálisan bejegyzett egyesületek egyébként pártpolitikai tevékenységet nem folytathattak) valamilyen társadalmi egyesület formájában, olykor azonban informális keretek között, csupán a tagok közti szóbeli megbeszélések és utasítások alapján fejtették ki a tevékenységüket. Ezen a héten egy 1926-ban kelt belügyminisztériumi irat segítségével a Kettőskereszt Vérszövetséget és tevékenységét mutatjuk be.
2020.04.17.
Megjelent az ArchívNet idei 1. száma! Fő témánk: „Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében”. Szerzőink: Garadnai Zoltán, Kántás Balázs, Kiss András, Seres Attila, Wencz Balázs.
2020.04.15.
A koronavírus-járvány miatt kialakult különleges helyzetben az általános és középiskolások oktatása is a megszokott rendszertől eltérően zajlik, amelynek gördülékenyebbé tételéhez a Magyar Nemzeti Levéltár saját online adatbázisait, oktatólapjait és digitális játékait ajánlja.
2020.04.13.
Ünnepek alkalmával mindig igyekszünk kutatóinknak kis figyelmességgel kedveskedni. Noha ezt most kutatótermeinkben személyesen nem tudjuk megtenni, ebben az évben sem szeretnénk húsvéti meglepetésünket kihagyni. (2. rész)
2020.04.11.
Ünnepek alkalmával mindig igyekszünk kutatóinknak kis figyelmességgel kedveskedni. Noha ezt most kutatótermeinkben személyesen nem tudjuk megtenni, ebben az évben sem szeretnénk húsvéti meglepetésünket kihagyni. (1. rész)
2020.04.09.
A világban dúló járvány miatt mindannyian szembesülünk a mulandósággal. Ki előbb, ki utóbb számot vet életével, és ha van miről, végrendeletet készít, de legalábbis számba veszi, mi fontos számára szellemi és lelki kincseiből.
2020.04.09.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrzésébe napjainkban is számos érdekes és értékes irat kerül folyamatosan zajló gyűjtőköri tevékenységünk révén. A 2019. év szerzeményei közül ezúttal egy 1835 húsvétján Nyírlugoson történt gyilkosság iratait mutatjuk be.

Oldalak