1849 áprilisának végére a főhadszíntéren a cs. kir. csapatok az ország nyugati határára szorultak vissza. A hatvani, tápióbicskei, isaszegi, váci, nagysallói győzelmeket követően az ország középső része, leszámítva a budai várat, a honvédsereg kezére került. A magyar hadvezetés előtt két lehetőség kínálkozott: folytatják az előrenyomulást tovább a Lajta felé vagy  Komárom alól visszafordulnak Buda irányába.

Természetesen szükségünk van hősökre, akikre fel lehet nézni, jó érzés olyan emberekről hallani, akik az elbizakodott, gazdag emberek ellen, a szegényekért küzdöttek. A betyárok esetében azonban, ha a korabeli tanúvallomásokat részletesebben megismerjük, jóval árnyaltabb kép bontakozik ki előttünk.

Amikor 1848. december 31-én a magyar országgyűlés elhagyta Pest–Budát és áttelepült Debrecenbe, a magyar forradalom ügye veszni látszott. A sikeres osztrák hadmozdulatok, a törvényes kormány hiánya (gróf Batthyány Lajos miniszterelnök 1848 őszén lemondott), majd az V. Ferdinánd helyébe lépő fiatal uralkodó, I. Ferenc József által a morvaországi Olmützben kiadott ún. oktrojált alkotmány, amely Magyarországot koronatartományként sorolta az osztrák birodalomba, mind azt látszottak igazolni, hogy március 15-e vívmányai rövid életűek.

„Szabadság, szerelem,
E kettő kell nekem,
Szerelmemért feláldozom
Az életet,
Szabadságért feláldozom
Szerelmemet."

Az Országos Honvédelmi Bizottmány 1849. március 21-én falragasz formájában adta közre az erdélyi katonai sikerek hírét. Ugyanezen a napon két díszes oklevelet állítottak ki Bem tábornok számára. Egyrészt Nagyszeben bevételét, valamint az osztrák és orosz csapatok Havasalföldre űzését méltányolva altábornaggyá léptették elő, másrészt elsőként megkapta az akkori adható legmagasabb fokozatú magyar hadi kitüntetést, a Magyar Katonai Érdemrend  I. osztályát.