Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezése

Március 15-én – a pesti forradalom híréről még nem tudva – az országgyűlés küldöttséget menesztett Bécsbe V. Ferdinánd királyhoz az ellenzék követeléseit tartalmazó felirattal. A Pozsonyban hajóra szálló politikusok sorában ott lépdelt maga Batthyány Lajos is, a felirat többek között az ő miniszterelnöki kinevezését is sürgette. A korlátolt képességű király rábólintott a követelésekre és értesítette István főherceget, a nádort, hogy a „független felelős Ministerium” felállítására tett javaslatot is elfogadja, ám Batthyány kinevezése – aligha véletlenül – kimaradt a válaszból. A döntő lépés megtétele – addigra már Bécsbe ért a pesti forradalmi események híre – István nádorra maradt. Ő meglehetős bátorsággal vállalta a döntés felelősségét, és élve a ráruházott teljhatalommal, a „független magyar ministerium elnökévé”  Batthyány Lajost nevezte ki. 

 

A döntést tartalmazó irat fogalmazványát és tisztázatát a Magyar Országos Levéltár őrzi. Mindkettő március 17-én kelt. A történelmi idők feszült pillanatairól árulkodik a dokumentumok egyszerű külleme: jelentőségüket kizárólag tartalmuk tükrözi, a díszes formákra nem ügyeltek. A sietve papírra vetett fogalmazvány – Batthyány neve pl. a téves Bathiányi formában szerepel rajta – nem a nádor kézírása, de maga módosított a szövegen. Eredetileg az állt benne, hogy a király „önt a törvények értelmében […] kegyelmesen kinevezni méltóztatott és önt ezennel felhatalmazza”, de ezen végül finomított: „engemet felhatalmazni méltóztatott, hogy Őnt a’ törvények értelmében…” A tisztázat a nádor saját keze írása.

Batthyány elfogadta a megbízást és 1848. április 2-án terjesztette fel kormánya névsorát – Deák Ferenc, herceg Esterházy Pál, báró Eötvös József, Klauzál Gábor, Kossuth Lajos, Mészáros Lázár, gróf Széchenyi István, Szemere Bertalan – jóváhagyásra. A kabinetben a reformkori magyar politika – nem mindenben azonos állásponton levő, számos kérdésben különböző nézeteket képviselő – vezéralakjai kaptak helyet.

 

 

 

Batthyány miniszterelnökként is konok következetességgel képviselte álláspontját, de a rá nehezedő terhek – a radikálisok támadásai, a tárgyalások a kétkulacsos politikát folytató udvarral, a Bécs által burkoltan támogatott Josip Jellačić horvát bán törvénytelen fellépése, majd fegyveres támadása, miközben az Itáliából hazatérő Mészáros Lázár helyett május derekáig a hadügyminiszteri teendők is rá hárultak – miatt nem felelhetett meg egyszerre az uralkodóhoz való hűségnek és az épp a király által szentesített áprilisi törvényeknek.
A Jellačić megbékítésére tett kísérletének kudarca, illetve Franz von Lamberg magyarországi főparancsnoknak a pest–budai hajóhídon történt meglincselése után Bécsbe sietett, és 1848. október 2-án lemondott.
Visszavonulása időlegesnek bizonyult: csatlakozott a Vas megyei nemzetőrséghez, majd a sárvári kerület újra képviselőjévé választotta. Az év végén javaslatot tett arra, hogy a további vérontás elkerülése érdekében menesszenek küldöttséget herceg Alfred von Windischgrätz cs. kir. főparancsnokhoz, aki azonban nem fogadta őket. Batthyány Lajost 1849 januárjában Pesten elfogták, koncepciós perben halálra ítélték, és 1849. október 6-án, a második bécsi forradalom évfordulóján a pesti Újépületben kivégezték. Hogy elkerülje a megalázó akasztást, nyakát megsebezve öngyilkosságot kísérelt meg, így sortűz végzett az első magyar miniszterelnökkel, akiből békésebb időkben sikeres államférfi válhatott volna.