„Természetesen melegen szerződéskötést ajánlok.” Lektori jelentések Csukás István műveiről a Magyar Nemzeti Levéltárban
„Csukás István lelki üdvösségéért Andersen és Szabó Lőrinc küzdenek. A nagy mesemondó és a nagy lírai költő. S amikor Csukás meseremekei mögött, Süsü, a sárkány kosztümje és Pom Pom parókája mögött észrevesszük a versíró költőt, a mesékkel egyenértékű felnőtt költeményeken ámulunk.” – fogalmazott Farkas László, a 2004-ben megjelent Költők Könyvében, és tegyük hozzá, minden bizonnyal igaza is volt. Cikkünkben ezért a nemrég elhunyt szerző munkásságára emlékezünk. Célunk elsősorban nem a versek elemzése – megteszik ezt helyettünk a lektori jelentések –, hanem az, hogy ráirányítsuk a figyelmet a MNL OL Gazdasági Levéltári Főosztály őrizetében található Szépirodalmi Könyvkiadó Vállalat páratlan forrásértékű irataira.
Csukás István 1936. április 2-án született Kisújszálláson, a városban járta ki az elemi iskolát is. A háborút követően a békéstarhosi zeneiskolába jelentkezett, ugyanis hegedűművész akart lenni. Számos, vele készült interjúban fogalmazott úgy, hogy gyermekként az iskola nagy ajándék volt számára. „Szóval gyönyörű gyerekkorom volt. Ezt komolyan mondom, muzsikáltunk, zenéltünk, ott éltünk Tarhoson, egy húszholdas gyönyörű parkban meg egy gyönyörű kastélyban.” – emlékezett vissza az író 1993-ban, a Köznevelés című folyóiratnak adott interjúban. Bár jól érezte magát a zeneiskolában, zenészi pályáját abbahagyta és az érettségi után a jogi egyetemre jelentkezett, ahol fél évet töltött el vendéghallgatóként. Ezt követően a bölcsészkaron folytatott tanulmányokat, de egyetemi tanulmányait itt sem fejezte be. Pomogáts Béla úgy fogalmazott vele kapcsolatban, hogy a vidékről felkerült költőt a belváros idegenkedéssel töltötte el, jóllehet megvolt benne a nyitottság és az érdeklődés, az új környezet azonban mintha nem fogadta volna be őt.
„Szívetekben akartam otthon lenni, albérleti szobák magánya altat, megriadok, hogy huszonnégy évemmel, néha nem érzem magam fiatalnak. […] Hogy vágytam rád, futottam feléd, város! […] ácsorgok elszorult / torokkal s várom, ki ölel magához”
Csukás István: Ácsorgok üvegcsarnokban
1957-ben az egyetemről is kimaradt, amelyben szerepe volt annak, hogy az 1956-os eseményeket követő számonkérések részeként többeket feljelentettek és elvittek az egyetemről. „Nahát, mondtam akkor, hogy ezt nem, és akkor szépen lefaroltam a koleszből meg az egyetemről is.” – emlékezett vissza közel negyven év távlatából az akkori döntésére. Ekkoriban már megjelentek az első versei, de alkalmi munkákból élt, a Magyar Rádiónak dolgozott elmondása szerint 50–100–200 forintokért, ebből próbálta fenntartani magát. A megkeresett honoráriumot felélte, elkártyázta és albérletből albérletbe költözött, sőt Csukás sem tagadta, fiatalon habzsolta az életet. Élete „jobbra fordulása” azzal kezdődött, amikor Kormos István költő – aki akkor a Móra Könyvkiadó szerkesztőjeként dolgozott – megkérte, hagyja abba az irodalmi segédmunkát és kezdjenek el gyerekeknek mesét és verseket írni. Döntésére Csukás a következőképpen emlékezett vissza: „Életem legnagyobb, legszerencsésebb választása volt, rengeteg örömet adott, egyszer – azt hiszem – miatta maradtam élve. De legalábbis azért maradtam a pályán, mert amikor már nem lehetett bírni, akkor az ember átment gyerekírónak és kész. Ott lubickolni lehetett még azokban a nehéz időkben is, pláne Kormos keze alatt.”
Az, hogy miért döntött a gyermekek világa mellett, valamint az, milyen volt a költő 1950-es és 1960-as évekbeli érzelemvilága, egyaránt a lektori jelentések ismeretében válik igazán érthetővé. Csukás néhány verseskötetének lektori jelentése a Szépirodalmi Könyvkiadó Vállalat iratai között maradt fenn, nyilvánvalóan azok, amelyekkel az író a kiadónál kezdetben próbálkozott. Fontos kiemelni, hogy a vállalat iratanyagában fellelhető mind a szárnyait bontogató író korai munkájáról szóló jelentés, akárcsak a „befutott”, már sikeres író művéről készült jellemzés. Ez utóbbi forrásértékét kiemeli az is, hogy visszatekint a költő pályájának kezdetére és hiteles képet ad lírai munkásságáról. A dokumentumok között nem utolsósorban megtalálhatók az 1970-es években vele kötött kiadói szerződések is.
A Szépirodalmi Könyvkiadó a Népgazdasági Tanács által 1950-ben életre hívott négy kiadó egyike volt. Mellette akkoriban csak a Művelt Nép, az Ifjúsági és az Új Magyar Könyvkiadó létezett, amit később újabb kiadók (Magvető, az Athenaeum és a Helikon) alapítása követett. A Szépirodalmi Könyvkiadó Vállalat megalakulásától kezdve magyar, külföldi kortárs és klasszikus irodalmi munkák kiadásán fáradozott. A kiadó magyar nyelvű szépirodalmi munkák közös kiadását is végezte Romániában, Csehszlovákiában és Jugoszláviában egyaránt. A kéziratok elemzésével és véleményezésével a kiadó akarva-akaratlanul is a kommunista kultúrpolitika kvázi cenzúrájaként működött, a lektorok szemlélete valójában igazodott a párt által meghirdetett kultúrpolitikai irányelvekhez. Fontos kiemelni, hogy egyrészt kezdetben nehéz volt megfelelő színvonalon dolgozó lektorokat találni, olyanokat, akik igazán ismerték a szerzők életútját és verseik mondanivalója „mögé” láttak. Másrészt a magas színvonalú irodalomkritikai munka mellett biztosítani kellett a politikai állásfoglalások következetességét is.
A lektori jelentések kutatáskor szembetűnő azok szókimondása. Ez egyrészt annak is köszönhető, hogy a lektorok jelentéseiket anonim módon adták le, másrészt lektor és szerző között – érthető módon – egyáltalán nem volt (nem lehetett) informális kapcsolat. A két fél, pontosabban a kiadó és a szerző valójában szakmai diskurzust is folytathatott, amennyiben meg kívánták egymást győzni a mű közléséről vagy annak elutasításáról. A vállalat iratanyagában, köztük a levelezésekben azonban szinte lehetetlen kideríteni a lektor kilétét, amelyből bármiféle képet formálhatnánk egy-egy mű szakmai indokokon túli elutasításának okairól. Jóllehet rendelkezünk törzskönyvi nyilvántartással a lektorok és korrektorok személyéről, azonban a személyes adatokon, pályafutásukon túl következtetéseket nem tudunk levonni az író és lektor diskurzusára.
A rendszer számára vállalhatatlan szellemi termékek a lektor elemző és véleményalkotó munkája eredményeként olykor akár évekre is az asztalfiókban maradhattak. A politikai cenzúra következményeként a kortárs munkák készítésére ezen kívül nehezen lehetett az írókat is megmozdítani. A kiadói megrendelés procedúrája az írókat sokszor sértésként érte, ugyanis a beadott, majd kiadásra előkészített munkák nem álltak arányban egymással, egy kiadott műre általában tíz visszautasítás jutott. Csukás István pedig az 1950-es években nem tartozott a rendszer favorizált írói közé, jóllehet elmondása szerint 1956-ban már szerződése volt az első verseskönyvére. Ekkor a költő még nem is sejtette, hogy első kötetének megjelenésére hat évet kell várni.
A források szerint Csukás István Szépirodalmi Könyvkiadóhoz benyújtott verseskötetét az anonim lektor igencsak nyers stílusban minősítette le. Az 1959-ben beadott A csönd peremén, majd az 1960-ban összeállított Tisztán élni című verseskötetek az egyik – és feltehetően egyetlen – lektor heves tiltakozását váltották ki. Az 1960-ban kelt jelentés elismeri, hogy a költő rendelkezik tehetséggel, azonban egyrészt nem vélte hitelesnek verseit, másrészt a lektor akkor (már) neves költők, mint Weöres Sándor vagy Vas István majmolását, kvázi utánzását látta munkájában. A lektor-kritikus verselemzései során érzékelhette a költő próbálkozásait és elismerte, hogy vannak Csukás verseinek „szép felvillanásai”, „egy-egy sorának szép felszikrázása”. Sőt valamiképpen igen jól ismerhette a költő addigi „pályafutását”, ugyanis jelentésének végén a következőképpen summázta verseit: „S ha csak egy morzsányi lét-érdeket látna az ember ezekben a versekben, akkor már könnyebben hajlana az igen felé, mint így. Vállalni teljes akarással a szép emberi sorsot, – ezt a minden versen áthúzódó egy mondatot hiányolom én Csukásnál, ezért utánzatok és hiteltelenek a versei, a hatások ezért nem oldódnak össze valamivel, – ami maga Csukás.”
A lektor minden bizonnyal jól érzékelte azt is, hogy Csukásnak az 1950-es években írt verseit az az életérzés jellemezte, ami a sivárság, a kilátástalanság szavaival írható le a legjobban. A Kiadó és nyilvánvalóan a kultúrpolitika sem támogathatta depresszív hangvételű vagy céltalanságot sugárzó, pozitív végkicsengést nélkülöző versek kiadását, amelyre a lektor is burkoltan utalt jelentésében – függetlenül attól, hogy a költő életének ezen időszaka ilyen volt. Az 1960. március 23-án kelt jelentés némiképp párhuzamba állítható Pomogáts Béla 2004-ben Csukásról írt jellemzésével, amikor ifjúkori költészetét szerinte az emlékezés és a nosztalgia jellemezte. Ebben úgy fogalmazott: „A fiatal költő árvának és otthontalannak tudta magát, emlékeibe öltözött az idegen világ előtt, nosztalgikus álmokkal védekezett szemben a valóság nyers kihívásaival.” Pomogáts azonban hozzáteszi, hogy ebből a védekezésből és emlékező nosztalgiából szinte észrevétlenül lett férfias számvetés, és Csukás személyisége lassan átalakult, „és a valóságban talált rá lehetőségeire, feladataira”.
Lektori jelentés XV. Csukás István: Tisztán élni (versek) című kötetéről
Jelzet: MNL OL XXIX–I–34–b–4/5. tétel (1960) – Szépirodalmi Könyvkiadó Vállalat, Irodalmi Főosztály (1951–1995), Lektori jelentések (C, Cs betűvel kezdődő nevek)
Képek forrása: www.fortepan.hu (105985, 105986, 106061)
Ez a lehetősége és feladata – ha fogalmazhatunk úgy: sorsa és rendeltetése – a már említett gyermekmese-írás lett, anélkül azonban, hogy a felnőtteknek írt versek írását feladta volna. Szemléletváltására és költői formálódására kétségkívül nagy hatással volt a már említett felkérés a gyermekmesék írására. A mesék írásán keresztül számtalan kapu nyílt meg előtte, belekóstolhatott a filmforgatókönyv-írásba, a hangjátékba, valamint színdarab- és bábjátékok írásába is. A siker nem maradt el, a Csukás István regényéből készült Keménykalap és krumpliorr című játékfilm 1975-ben megkapta „Az Év Legjobb Gyermekfilmje” kitüntető címet, 1978-ban pedig a hollywoodi X. Televíziós Világfesztivál nagydíját is. „Elszántam magam, hogy csak derűs meséket írok” – fogalmazott Csukás, amely mögött nyilvánvalóan számtalan mozgatórugó volt, a gyermekek szeretetétől kezdve szemléletmódjának változásáig bezárólag, amit a vele készült interjúkban a költő részletesen is kifejtett. Éppen ezért szembetűnő, hogy a Csukás István pályafutásáról szóló cikkek zöme meseírói munkásságát domborítja ki, elfeledkezve pályájának kezdetéről és a meseírással párhuzamosan folytatott, felnőtteknek szóló versírásról. A költő mindazonáltal számtalan alkalommal képviselte azt az álláspontját, miszerint a gyermekirodalom azonos értékű a felnőtteknek szóló irodalommal. Az első elutasításait követően azonban a Szépirodalmi Kiadónál hamarosan megjelentek a versei, köztük az Elmondani adj erőt! Versek (1962), Előszó a szerelemhez. Versek (1965) című válogatások. A Csukásról szóló elemzések szerint az 1960-as évekbeli költészetét még egyfajta „bizonytalan hangpróba” jellemezte, a saját hang megtalálásának oka pedig az lehetett, hogy olyan költők bűvölték el, mint Nagy László.
Csukás István író, mellette balra Abody Béla
Adományozó: Hunyady József
Képek forrása: www.fortepan.hu (106946)
A Magyar Rádió stúdiója, Csukás István „Az új iskola” című rádiójátékának felvétele. Szabó Gyula és Latinovits Zoltán színművészek, 1967
Adományozó: Szalay Zoltán
Képek forrása: www.fortepan.hu (146459)
A mese- és ifjúsági regényírással párhuzamosan az 1970-es években Csukás a felnőtteknek szóló versírásban is aktív volt, két verseskötete is napvilágot látott (Ima a vadevezősökért, 1975; A felidézett toronyszoba, 1977). A Metszet az időből, Szárszó, nyár című verseskötetéről írt jelentés elején a kiadó lektora már más hangnemben tárgyalta a költő műveit, mint 1960-es évekbeli elődje. A lektor hangsúlyozta, hogy Csukás az 1960-as évek végére, 1970-es évek elejére érett jelentős költővé. A folyamat párhuzamosan zajlott meseírói munkássága kiteljesedésével, de az is elképzelhető, hogy éppen annak köszönhető. A költő verseskötetével 1986-ban, valójában 26 évvel az első válogatása után próbálkozott a Szépirodalmi Kiadónál, amiről három egyhangú jellemzés is készült, és újabb sikert hozott számára.
A verseskötetről készült egyik lektori jelentés, amely a lektortól elvárt magas színvonalú irodalmi elemző készséggel mutatja be a költő versei és pályafutása mögötti szálakat, szintén sokat elmond Csukás egyéni habitusáról, érzésvilágáról és döntéseinek okairól. A lektor úgy fogalmazott, miszerint […] „alacsonyabbra csavarta igényeit, lobogásai lángját, s miközben életkörülményei is kedvezőbbé alakultak, az egykori keserűséget, kurucos elkeseredést, a városba szakadt parasztfiú sötét indulatosságát, „különbéké”-vel, derűs kiegyezéssel cseréli fel.” A lektor szerint megtörténhetett volna, hogy Csukás költészetében a hangváltás – ez alatt nyilvánvalóan nem a mesék felé történő orientációt kell érteni – költészetének „elsekélyesedéséhez” vezet, ami nem így történt. „A »polgárosult« költő érvényesebben és főként eredetibben tudta és tudja elmondani azt a helyzetet, gondolat- és érzésvilágot, mint ahogyan hangváltásáig kirekesztettségéről szólt.” – fogalmazott Csukás István költészetéről az elemzés.
Lektori jelentés 7., 50. Csukás István: Metszet az időből, Szárszó, nyár című verseskötetéről
Jelzet: MNL OL, XXIX–I–34–b–4/5. tétel (1986, 1988) – Szépirodalmi Könyvkiadó Vállalat, Irodalmi Főosztály (1951–1995), Lektori jelentések (C, Cs betűvel kezdődő nevek)
Csukás az 1980-as évekre már befutott költő, népszerű meseíró, aki addigra számos díjjal büszkélkedhetett. 1977-ben és 1987-ben József Attila-díjat, 1978-ban és 1982-ben Ifjúsági Díjat kapott. 1984-ben a költő megkapta a Művészeti Alap irodalmi díját, 1985-ben az Andersen-díjat és 1987-ben az Év Könyve jutalmat nyerte el. Népszerűsége a rendszerváltást követően is töretlen maradt. Azt, hogy gyermekkönyvei ismertebbek voltak, mint versei, a költő annak tulajdonította, hogy a verseskötetek két-háromezer példányban keltek el, azonban a mesekönyveknek – különösen, ha tévéfilm is készült belőlük – általában milliós közönségük van napjainkban is.
Csukás István teljes életművének feltárása nyilvánvalóan az irodalomtörténészek feladata lesz, azonban befejezésként álljon itt a költészetéről írt, summázott, napjainkban is érvényű vélemény, amit a kiadó lektora készített 1988-ban a már említett Metszet az időből, Szárszó, nyár című, 1989-ben megjelent verseskötetéről: „Igazi költészet ez, egyéni hangú, hasonlót hozzá aligha találunk annyi joggal elkomorodott, elborult mai irodalmunkban. Örüljünk neki, hogy valaki eltökélten így akarja látni ezt a világot (és a túlvilágot is) – ha már mi nem tudjuk így, ilyennek látni egyiket sem.”
A cikk elkészítéséhez ezúton köszönöm Szabó Attila, a Gazdasági Levéltári Főosztály helyettes vezetőjének segítségét.
Felhasznált irodalom:
Arday Géza: A Pom Pom atyja. Csukás István és a gyerekkérdés. In: Gyermektelen írók a diktatúra idején. L'Harmattan, Budapest, 2013, 186–191.
Botz Domonkos–Varga Rudolf: Irodalmi pályaudvar II. Hungarovox, Budapest, 2016.
Csukás István: Összegyűjtött versek. Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2015.
Csukás István: Tele van a fejem a világgal. A gyermekirodalom azonos értékű a felnőtt irodalommal. Magyar demokrata, 21. évf. 23. sz. 2012. jún. 6. 56.
Farkas László: Költők könyve. Noran, Budapest, 2004.
Jánosi Zoltán: „Életünk mégis a miénk!” Csukás István költészetéről. In: Alföld, 1987. 10. sz. 76–79.
Mészáros Márton: Csukás István: Volt és van is energiám. Népszava, 143. évf. 41. sz. 2016. február 18. 12.
Pogomáts Béla: Dalok és elégiák költője: Csukás István. In: A költészet szigettengere. Littera Nova, Budapest, 2004, 290–296.
Szunyogh Szabolcs: „Elszántam magam, hogy csak derűs meséket írok.” Beszélgetés Csukás Istvánnal, Köznevelés, 2. évf. 41. sz. 1993, 4–5.
Új hozzászólás