Hírek

2023.12.04.
Az államszocialista időszakban számos díjat és kitüntetést adományoztak, főleg a kiemelkedő, példamutató jellegű munkatevékenység elismerésére, illetve propagálására. A központilag adományozott „méltatások” mellett hamarosan felmerült az igény az ágazati jelleggel, lényegében szakmánként, foglalkozásonként és egyben munkahelyenként adományozott kitüntetések alapítása iránt. Ezen a héten egy ilyen kitüntetés adományozásának történetét mutatjuk be.
2023.12.01.
Jelképesen hazatért Magyarországra, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárába a Horthy család tekintélyes hagyatéka, amely fizikailag várhatóan december második felében érkezik a Bécsi kapu téri palotába. A dokumentumok várhatóan a következő év első negyedévében lesznek elérhetőek a kutatók számára.
2023.11.30.
Ünnepélyesen bemutatják a Nagy Imre első kormánya minisztertanácsi jegyzőkönyvei II. című kötetet, amely a Nagy Imre Alapítvány és a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára gondozásában jelent meg. Az eseményt december 5-én, kedden a Levéltár Bécsi kapu téri palotájának kiállító- és konferenciatermében tartják.
2023.11.27.
Megjelent a Magyar Nemzeti Levéltár–Szegedi Tudományegyetem Magyar Medievisztikai Kutatócsoportjának legújabb kiadványa A váci székeskáptalan archontológiája 1200–1543. (Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 16.) címmel, amelyet C. Tóth Norbert az Országos Levéltár főlevéltárosa, a kutatócsoport vezetője tett közzé.
2023.11.24.
Megjelent az idén 100 éves Levéltári Közlemények legfrissebb, 2022. évi száma. Készül már a jubileumi, 2023. évi ünnepi szám is, amely a tervek szerint 2024 tavaszán jelenik meg. A centenáriumi kiadvány teljes egészében az elmúlt száz évről szól majd.
2023.11.23.
Két rendkívül fontos és izgalmas digitalizált szakmai anyagot is közzétesz a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja kapcsán a világhálón, az AdatbázisokOnline felületén a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) – erről számolt be Szatucsek Zoltán igazgató.
2023.11.22.
A Magyar Országos Levéltár, Budapest Főváros Levéltára, a Magyar Levéltárosok Egyesülete és Románia Nemzeti Levéltára (RNL) 2011. július 13-án Gyulafehérváron együttműködési megállapodást kötött. Az aláíró felek vállalták, hogy a romániai levéltárakban 1918/1919-ig keletkezett erdélyi vonatkozású fondokról, állagokról, sorozatokról és gyűjteményekről, illetve a Magyarország e tekintetben meghatározó levéltáraiban található erdélyi vonatkozású fondokról, állagokról és sorozatokról részletes jegyzéket készítenek és azokat kölcsönösen lefordítják.
2023.11.22.
2023. november 8-10. között rendezték az International Centre for Archival Research (ICARUS) 31. konferenciáját Szkopjéban. Az esemény házigazdája az Észak-Macedóniai Nemzeti Levéltár volt, amely a közös levéltári örökségünk fontosságára igyekezett felhívni a figyelmet. Ennek megfelelően a konferencia hívószavai is a következők voltak: Megőrzés, Hozzáférés, Digitalizáció.
2023.11.20.
Rangos konferencián képviselte Luxemburgban a Magyar Nemzeti Levéltárat (MNL) Szatucsek Zoltán, az Informatikai és Innovációs Igazgatóságának vezetője. A rendezvény központi témája az volt, hogy miként lehet a mesterséges intelligenciát levéltári feladatokra használni. E témában a kutatóintézetekből, levéltárakból és az Európai Unió különböző szervezeteitől érkezett szakemberek osztották meg rendkívül fontos kutatási eredményeiket.
2023.11.17.
Jelentős jubileumot ünnepel 2023. november 17-én a magyar főváros, hiszen 150 évvel ezelőtt, 1873-ban éppen e napon jött létre Budapest a Duna bal partján fekvő Pest, valamint a jobb partján elterülő Buda és Óbuda városának, valamint a Margitszigetből "kikebelezett" Margitsziget egyesítésével. Ez az ünnep azonban nemcsak a Budapesten élőké, hanem mindannyiunké, hiszen hazánk fővárosa központja és szíve az országnak.

Oldalak