II. világháború

A honlap e csücskében a 20. századhoz kapcsolódó, azt összefoglaló, értelmező tanulmány(ok) mellett többszáz beszkennelt eredeti levéltári forrást, audiovizuális dokumentumokat, fotókat, plakátokat, térképeket, névlexikont és kronológiát találnak az itt böngészők.

Tovább

A Magyar Nemzeti Levéltár újabb dokumentumai az Európai Holokauszt-kutatási Infrastruktúra projekt levéltári blogján

magyar

A most megjelent blogbejegyzés egy korábbi anyaghoz kapcsolódva elemzi azokat az eseményeket, amelyek a főváros budai oldalán történtek a pesti gettók felszabadításával egy időben. Nyilas fegyveresek 1945. január 12-19 között három zsidó kórház betegeit és dolgozóit gyilkolták le.

„Fény és árnyék”

magyar

Jávor Pál színművész az 1930-as, 1940-es évek Magyarországának első férfisztárja volt. Művészi pályáját számtalan nagyszerű színpadi alakítás és több mint 70 filmsiker jellemzi. Népszerűségét elsősorban hiteles jellemformáló képességének, férfias ikonikus megjelenésének köszönhette. Sztár volt a szó igazi értelmében. Hölgyek százezreinek rabolta el szívét, a férfiak számára hihetetlen eleganciájával, modorával új stílust teremtett. A korabeli újságok hitelesen számoltak be nagyszerű alakításairól.

Konferencia a málenkij robotra hurcoltak emlékezetére

magyar

A rendezvényen, melynek központi témája a második világháború, illetve az azt követően málenkij robotra hurcoltak története, valamint a svábok kitelepítése volt, Bojtos Gábor történész-levéltáros kollégánk a málenkij robot  megyei vonatkozásait ismertette. A tanácskozás résztvevőit levéltárunk igazgatója köszöntötte.

Magyar levéltári dokumentumok az Európai Holokauszt-kutatási Infrastruktúra levéltári projekt honlapján

magyar

Az EHRI legfőbb célkitűzése egy olyan soknyelvű online adatbázis létrehozása, amely magában foglalja a holokauszttal és előzményeivel kapcsolatos, 1933 és 1945 között keletkezett valamennyi levéltári dokumentumot. A 2010 óta épülő központi adatbázis, az EHRI Portal jelenleg 57 ország közel 2000 levéltárának és más közgyűjteményének adatait tartalmazza.

Világháborús hősi halottak emlékművének újraavató ünnepsége Rákóczifalván

magyar

2016. augusztus 21-én avatták újra Rákóczifalván az I. és II. világháború hősi áldozatainak emlékművét és az 1944. augusztus 20-i bombázás áldoztainak kopjafáját. Az ünnepségen Csönge Attila levéltár-igazgató mondott beszédet és megkoszorúzta a felújított emlékhelyet. A világháborúk hősi áldozatainak névsorai Bojtos Gábor főlevéltáros többéves levéltári kutatómunkája eredményeként új nevekkel egészültek ki.

A 73 éve elhunyt dr. Istványi Géza emlékére…

magyar

Istványi Géza Krajnyák Géza néven született 1913. március 15-én Zomborban, Bács-Bodrog vármegyében. Evangélikus családja feltehetően az első világháborút követő években költözött át Magyarországra. Középfokú tanulmányait a Budapesti Evangélikus Gimnáziumban végezte, ahol az 1929/30. tanévben a közszolgálati alkalmazottak gyermekeinek tanulmányi ösztöndíjáról szóló 1927. XIV. törvénycikk alapján tanulmányi ösztöndíjban részesült, ugyanis édesapja, dr. Krajnyák István magyar királyi pénzügyi tanácsosként dolgozott. 1930.

Oldalak

Feliratkozás RSS - II. világháború csatornájára