2020.08.03.
2020. február 24-én hunyt el Csukás István, a népszerű író, költő és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett ifjúsági szerző, aki kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar irodalom lapjain. Az elmúlt évtizedekben generációk nőttek fel meséin, sőt, az általa kitalált, szinte hallhatatlan mesefigurák minden bizonnyal még a jövő nemzedékeinek is sok örömet fognak okozni. Kevésbé hangsúlyos azonban Csukás István írói munkássága és a felnőttek részére írt verseskötetei, így arra is következtethetnénk, hogy karrierje mintha a mesék világán keresztül teljesedett volna ki – pedig korántsem volt így.
2020.07.21.
A jelenlegi helyzetre való tekintettel rendhagyó, online módon mutatjuk be az „Erdély – 1000 év öröksége” című új kötetünket.
2020.07.20.
150 évvel ezelőtt, 1870. július 20-án került az Országos Levéltárba a méter és a kilogramm prototípusa. Közel fél évszázadon keresztül az intézményben őrizték azokat, majd 1890-től az új etalonokat.
2020.07.13.
Lezárult a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára online animációs pályázata, a Motus Imago. A kezdeményezés célja az volt, hogy a koronavírus-járvány okozta rendkívüli időszakban is folytatni tudjuk a közösségépítést, és kapcsolatban maradhassunk, amikor a kényszerű zárvatartás miatt rendezvényeink, programjaink elmaradtak.
2020.07.13.
A száz évvel ezelőtt aláírt trianoni békeszerződésre emlékezve ezúttal olyan személyeket, illetve közösségeket mutatunk be, akik a 20. század folyamán kényszer hatására elhagyták óhazájukat, Magyarországot, és az őket befogadó új hazájukban emigránsként igyekeztek kultúrájukat és hagyományaikat ápolni.
2020.07.06.
A járványveszély miatt sok ország megkövetelte vagy továbbra is megköveteli a határátlépéskor, hogy a beutazók egészségügyi igazolással bizonyítsák, hogy nem fertőzöttek vagy azt, hogy letöltötték az előírt karanténidőt. Az ilyen vagy hasonló igazolások már a késő középkor óta szokásban voltak.
2020.07.03.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának ajánlása a levéltárak újranyitásáról
2020.07.02.
Örömmel értesítjük követőinket, hogy újraindult az MNL Országos Levéltára hírlevele.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának csökkentett nyitvatartási rendje
2020.07.01.
Tájékoztatjuk kedves kutatóinkat, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának (MNL OL) kutatótermei 2020. július 1-től újra – előzetes bejelentkezéssel, korlátozottan – látogathatók. Az iratok kiadásának első napja 2020. július 6. hétfő.
Egy titkos külügyminisztériumi előterjesztés
2020.06.29.
A trianoni békediktátum aláírása után a magyar állam kétségbeesetten próbálta visszaállítani az ország területi integritását. Ezen a héten külügyminisztériumi iratok segítségével azt mutatjuk be, a hivatalos fellépésen túl milyen titkos, úgy nevezett diverziós tevékenységeket terveztek a szomszédos kisantant államokban.

Pages