2025.04.15.
Deák Ágnes történész, az MTA doktora előadásával folytatódott április 1-én a Levéltári Délutánok sorozat. Az érdeklődők az 1867-es kiegyezésről és annak előzményeiről, illetve hatásairól hallgathattak meg egy rendkívül részletes előadást, amelyben a szakértő nemzetközi összefüggésbe is helyezte a történelmi eseményt.
2025.04.14.
A Jelen élet találkozása a történelemmel sorozatunkat folytatva, a Károlyi Györggyel készített interjúnk negyedik, befejező része már olvasható az Aktakaland blogon.
2025.04.11.
A franciaországi hungarikakutatások nagyon jelentős eredményiről és a jövőbeni tervekről osztották meg gondolataikat a terület magyar kutatói a negyedik Hungarika workshopon, ahol kilenc előadó számolt be az általa feltárt anyagokról. Az előadásokból kiderült, hogy már eddig is nagyon sok értékes írott és tárgyi magyar vonatkozású dokumentum került elő Franciaországból, de további sokrétű kutatómunkára lesz szükség a jövőben is.
2025.04.07.
A Jelen élet találkozása a történelemmel sorozatunkat folytatva, a Károlyi Györggyel készített interjúnk harmadik része már olvasható az Aktakaland blogon.
2025.04.05.
A második világháború befejezését követően óriási népességmozgások indultak meg Európában – a közhiedelemmel ellentétben nagyobbak, mint korábban. Először a szovjet hadsereg elől tömegek menekülni, majd az újonnan berendezkedő államok (Románia, Csehszlovákia) igyekeztek minél több, ellenségnek tekintett személyt eltávolítani az országaikból. Csehszlovákia esetében ezt követte a világháború alattihoz hasonló jogfosztó rendelkezések kibocsátása, a „tiszta etnikai” ország érdekében. Ezek voltak a beneš-i dekrétumok.
2025.04.03.
Idén is telt házas volt a Levéltár-pedagógiai Munkacsoport 1848-49-es szabadságharchoz kapcsolódó témahete, amelyre több mint 150 diák látogatott el. Akad több olyan intézmény, amelynek tanulói visszatérő résztvevők a szakmai programokon.
2025.04.02.
Ünnepélyes kötetbemutatót tart a Magyar Nemzeti Levéltár és a Jaffa Kiadó április 16-án 17 órától, ahol Végső István történész Gettóélet ’44 – A magyarországi gettósítást története című kötetét ajánlják az érdeklődők figyelmébe.
2025.03.31.
A Jelen élet találkozása a történelemmel sorozatunkat folytatva, a Károlyi Györggyel készített interjúnk második része már olvasható az Aktakaland blogon.
2025.03.28.
Március 25-én a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri palotájában tartották meg a Vestigia Kutatócsoport és Federico Gallo, a milánói Ambrosiana Könyvtár igazgatójának könyvbemutatóját.
2025.03.27.
Március 18-án Hermann Róbert történész (Hadtörténeti Intézet és Múzeum) előadásával folytatódott a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat közös történelmi ismeretterjesztő sorozata, a Levéltári Délutánok. Ezúttal, méltó lezárásaként a március 15-ei megemlékezéseknek, az áprilisi törvények létrejöttének körülményeit és következményeit ismerhette meg a nagyszámú közönség.

Pages