You are here

Érdekes iratok

Február hónap dokumentuma
2025.02.05.
A Pozsonyi út 40-42. szám alatti irodaépületünket és első raktárát éppen negyvenöt évvel ezelőtt, 1980. február 1-jén vette át akkori igazgatónk, Tóth Tibor. Az öt évvel korábban indult tervezési és kivitelezési folyamat azonban ezzel az aktussal nem zárulhatott le, hiszen egy több oldalas hibajegyzék kíséretében mindjárt vissza is adta a munkaterületet az ÉPSZER Vállalatnak, hogy a hiányosságokat pótolhassák. A beköltözést csak nyár végén lehetett megkezdeni és egészen november elejéig tartott, mire minden bútort és iratot átszállítottak a levéltárnak addig otthont adó Törvényszék épületéből az új épületegyüttesbe. A számtalan nehézség leküzdése árán birtokba vett irodatömb és raktár az Országos Levéltár után az első, kifejezetten levéltári célokra készült épület volt Magyarországon.
November hónap dokumentuma
2024.11.18.
Túrkeve város rendőrkapitányságának iratai közt szerencsés módon fennmaradt egy érdekes iratcsomó. Az akta a településen 1918 novemberében a munkástanács által összehívott népgyűlés nyomán kialakult fosztogatás, majd 1919 áprilisában a Tanácsköztársaság idején elkövetett rablások nyomozati anyagának egy részét tartalmazza. Az 556 tételből álló iratjegyzék iratai, melyek rablás és más bűncselekményekkel gyanúsított Madarász István és társai bűnügyében keletkeztek, sok érdekes részlettel egészítik ki a város jegyzőkönyvében és korábbi publikációkban már ismertetett eseményeket. Az online adatbázisokban elérhető nyilvántartásokból és sajtótermékekből pedig kirajzolódik a túrkevei proletárdiktatúra szellemi mozgatójának és vezérének nem mindennapi életútja is.
Október hónap dokumentuma
2024.10.02.
Szeptember hónap dokumentuma
2024.09.02.
Nulladik rész: alapvetések
2024.07.12.

Pages