Évszázadokon átívelő vízügyi történet: zsilip és szivattyútelep építés a Millér főcsatorna tiszai torkolatánál; egy békés, hasznos építmény találkozása a II. világháborúval
Személyes indíttatásból nagyon örültem neki, amikor 2024-ben a Magyar Nemzeti Levéltár 1945-ös forrásfeltáró projektjében részt vehettem és lehetőségem nyílt átnézni jónéhány dobozt, amelyekben rábukkantam a Millérrel kapcsolatos iratokra. Egy kis megemlékezést szeretnék átnyújtani az olvasóknak a II. világháború végének 80. évfordulójára.
Édesapám révén „vízügyes” gyerek vagyok és az 1980-as években sok időt töltöttem sok más gyerekkel a Milléri táborokban. Nagyon szerettem ott lenni, jó programokat szerveztek nekünk a fiatal vízügyes dolgozók.
Így hát elhatároztam, hogy legjobb tudásom szerint feldolgozom a talált anyagokat, már csak azért is, mert kollégáimtól azt a tájékoztatást kaptam, hogy ezzel még így átfogóan nem foglalkozott senki itt a szolnoki levéltárban.
Először is a „Millér” bemutatásával kezdem, aminél őszintén megmondom, hogy segítséget kértem elsősorban Édesapámtól (és más vízügyesektől is, de erre majd később kitérek még). Közölte velem – bár tudom magamtól is –, hogy geológusként felszín alatti vizekkel és nem felszíni vizekkel foglalkozik, de próbált nekem segíteni a műszaki bemutatásban; jöjjön tehát most ez a rész:
Belvizek és árvizek a Jászsági-süllyedék Millérhez tartozó 80.000 kataszteri holdnyi területén
A szivattyútelepnek nevet adó Millér a Tisza-szabályozási munkálatok megkezdése előtt a Közép-Tisza vidék jellegzetes és jelentősnek számító mellékvízfolyása volt, amely a Sajfoknál kiszakadt Tisza vizét és a Mátrából szállított tarnai árvizeket vezette a Tiszába.
A Garamszentbenedeki Apátság 1075-ben kelt alapítólevele a medret adományozható halászó helyként említi.
A Tisza szabályozásának elvégzéséig (1846. augusztus 27. – 1905 között) a Millér fő feladata az esők és kiolvadások miatti káros belvizek bevezetése volt a nagy folyóba; a töltésrendszer kiépítése azonban ennek véget vetett.
A probléma tehát kettős lett: a káros belvizek levezetése nagy nehézséget okozott (árvíznél lehetetlenné vált), az árvizek pedig többé nem öntözhették meg a termőterületeket, és hasznos iszapanyagukat sem teríthették szét.
A víz és az ember összetett kapcsolatára világított rá a neves tervező, Beszédes József közhírré vált mondása is: „… házad udvarából ne ereszd ki az eső vagy hó levét, míg nem használtad, úgy határodból, vármegyédből, országodból használatlanul a vizet ki ne bocsássad, mert ez ingyen az Isten becses ajándéka.”
A töltések kiépítése után és a belvízcsatornák létesítése előtt az illetékes szerveknek tisztázni kellett, hogy melyik részterületen milyen vízmennyiség származhatott áradásból, és mennyi belvízből.
De a töltésrendszer kiépítésének is megvolt az érvrendszere: a tevékenység egész Európában páratlan eredménnyel járt, hiszen nagyobb területet nyert ezzel az ország rohamléptékkel fejlődő gazdasága, mint ami egész Hollandia ármentesített területe volt. Számszerűleg: a Tisza völgy állandóan vízzel borított területe 221.000 hektár volt, a legnagyobb árvizek pedig 1.192.700 hektárt borítottak be.
Látta ezeket az érveket a Heves-Szolnok-Jászvidéki Tisza és Belvízszabályozási Társulat vezetése is, ezért az illetékesek jóváhagyása után nekifogtak egy zsiliprendszer építésének a Millér-Tisza töltésbe torkolásnál.
1862-ben készült el az első kétszer 158*158 cm szélességű boltozott zsilip, melynek alapja beton volt, falai téglából készültek terméskő burkolattal.
Az elkészült zsilip
(Forrás: a Vízügy Igazgatóság múzeumi anyagából, Szolnok;
Klösz György budapesti fényképész korabeli felvétele)
Bár az ezt követő évtizedekben sok építési hiba derült ki, nem győzték ezeket javítani, egy fontos gyakorlati tény megvalósult: normál helyzetben a zsilipkapun átfolyhatott a felesleges belvíz, árvíznél a zsilipkapu lecsukása megakadályozta, hogy a folyó elönthesse régi árterületét.
De csak felvetődött egy újabb gond: mi van akkor, ha árvíznél csukott kapun át kellene elvezetni nagy mennyiségű belvizet?
A megoldás csak egy lehetett, a zsilip mellé szivattyútelepet építettek, mely 1895-ben készült el, és két gépegységes 3000 l/mp teljesítőképességű gőzüzemű szivattyút foglalt magába.
A Milléri szivattyútelep tervrajza
(A Vízügy Igazgatóságtól kapott fotók)
A Milléri szivattyútelep az építése közben
(Forrás: a Vízügy Igazgatóság múzeumi anyagából, Szolnok;
Klösz György budapesti fényképész korabeli felvétele)
Az elkészült Milléri szivattyútelep a zsilippel [1896-os kép, Goszleth István fényképész (1850-1912) felvétele]
(Vízügy Igazgatóságtól kapott fotó)
1896-ban üzembe léptették a harmadik egységet, így az össz. kapacitás 6000 l/mp-re növekedett.
Minden rendben levőnek tűnt a következő évtizedekben, de 1944. augusztus 28-án a telepet is bombatalálatok érték, így egy jó időre használhatatlanná vált.
1944. december 6-án a zsilip és az árvízvédelmi töltés helyreállítása megkezdődött, de árvíz miatt nemsokára abba kellett hagyni.
Tél volt, a szakemberekben aggodalmat keltett, hogy a felrobbantott szolnoki vasúti és közúti hidak mederbe zuhant részei jégzajlás esetén a jégtáblákat felfoghatják és emiatt nagy vízszintduzzasztás áll elő.
„Millérre legalább 3 m3/sec össz. teljesítményű szivattyú beállítása lenne megfelelő” – írta 1945. január 15-én kelt levelében Küry Géza, a helyreállításért, üzemeltetésért felelős Heves-Szolnok-Jászvidéki Tisza és Belvízszabályozási Társulat igazgató főmérnöke.
A zsilip betonozási munkáit az erős fagy és a magas vízállás is lehetetlenné tette ekkoriban, de a vízügyi szakemberek folyamatosan szembesültek a munkaerőhiánnyal is.
Egyrészt a térségbeli falvak vezetése nem szívesen küldött munkásokat, másrészt a megszálló haderők (orosz, román katonák) sok embert vittek el robotmunkára (nagykörűi hídépítés, hídbontás), nem nagyon akart senki sem fizetni a vízügyi munkavégzésért (a kirendeltek ruha és lábbeli hiánnyal küzdöttek). Ami pedig a milléri zsilip és szivattyútelep helyszínét illeti, a román katonák nemcsak az odavitt építőanyagot, hanem a gépház és a munkáslakás tetőcserepeit is ellopták.
A pótlásra 1945 júliusában került sor, amikor az Altmann Imre szolnoki tanácsossal való megegyezés nyomán a helyi téglagyár 30.000 darab nagyméretű cserepet biztosított a pótlásra.
A múzeumnak otthont adó régi szivattyútelep tetején a cserepek még korabeliek.
(Fotó: Barabás Sarolta, 2024. tavasz)
A sérült zsilipet végül 1946 végére sikerült helyreállítani, 1957-ben pedig az újbóli felújítása is befejeződött.
1953-1955 között a gőzüzemű szivattyútelep gépi berendezéseit is felújították, 1962-ben pedig a gőzgép helyén megépült egy nagyobb, 4000 l/mp kapacitású elektromos üzemű szivattyútelep.
A telep életének végét az 1973-ban megkezdett 10000 l/mp kapacitású elektromos szivattyútelep építés jelentette, mely ugyanakkor a régi épület új életének kezdetét is elhozta.
Karcagi Gábor akkori KÖTIVIZIG-es főmérnök és felesége Marica – aki a szolnoki levéltár lelkes kutatója, levéltári estjeink és a levéltári napok lelkes látogatója maradt nyugdíjas korában is – ugyanis azzal az ötlettel állt elő, hogy a megüresedett épületben egy olyan múzeumot kellene létrehozni, mely a Közép-Tisza vidék vízügyi múltját méltóképpen őrzi meg. Az igazgatóságon jópáran – elsősorban a Vízgazdálkodási Osztály dolgozói – nagy örömmel segítették a házaspár munkáját, így a múzeum átadására 1976 nyarán sor is került.
2015-től jelentősen megnőtt az érdeklődés a Millér iránt, köszönhetően a Szolnoki Repülőmúzeum megnyitásának és annak a városi törekvésnek, hogy a Millér Szolnok egyik kiemelt térszervező központjává váljon, melyben jelentős szerepet kaphatnak a Tiszamenti ártéri gazdálkodáshoz, víz- és tájgazdálkodáshoz kapcsolódó szabadidős programok. A Millér-csatorna a horgászok igazi paradicsoma, amiről számos videó található a Youtube-on.
A szivattyútelep környezetében aztán jelentős fejlesztések kezdődtek el (autóút burkolat csere, kerékpárút, kerékpártároló, tanösvény). Az újjáalakított Milléri kiállítóhely ünnepélyes átadására 2019. november 5-én került sor, a régi szivattyútelep épületében, ami a téli időszakban viszont nem üzemel.
A képen: (balról) Kovács Ferenc, Szalkai Tímea a Duna Múzeum volt igazgatója, Lovas Attila szolnoki vízügyi igazgató
(Vízügy Igazgatóságtól kapott fotó)
A front a Jászkisér-Pély határáig húzódó Millért sem kímélte, a bombázások ezen a területen is hatalmas károkat okoztak, a gépek java része tönkrement. A következőkben a talált levéltári forrásokat tekintem át a háborús események nyomán:
A szolnoki központi járás főjegyzőjének (HU-MNL-JNSZVL-IV.415.) irataiban találtam meg a Heves Szolnok Jászvidéki Tisza és Belvízszabályozási Társulat igazgató főmérnökének, Küry Gézának 1945. január 15-én kelt levelét, amelyet a Vármegyei gazdasági Felügyelőnek címzett és a Földmivelésügyi Minisztérium 30.001/1945. F.M. szám alatti rendeletében kiadott kérdőívének pontjaira válaszolva adatot szolgáltat a Társulatot érintő pontokat illetően.
A csatolt dokumentumban jelentést tesz az árvízvédelmi művek állapotáról és a közelgő árvízveszélyről:
Január 16-án is írt egy levelet, ezt már magának a Földmívelésügyi Miniszternek címezte, amelyben jelentést tesz a Társulat előtt álló hatalmas kihívásokról, érintve a súlyos sérüléseket szenvedett védműveket, a gátőrházak és a telefonhálózat megrongálódásának állapotát, a Társulat anyagi helyzetét, az emberanyag hiányát, hogy akik a munkába bevonhatók azoknak sincs se ruhájuk, se cipőjük. Az alábbi három oldalon nagyon részletesen ír arról is, hogy a munkálatokat mindezeken felül nehezítették az erős fagyok, a cudar időjárás és a Tisza folyamatos áradása:
Repesztalálatok helyei a milléri zsilipen
(Fotó: Barabás Sarolta, 2024. tavasz)
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánjának irataiból (HU-MNL-JNSZML-IV.407.) az alábbi levelet találtam – szintén Küry Géza igazgató főmérnök tollából 1945. február 5-ről, melyet magának a Főispánnak címzett:
Mivel a Szolnok-milléri, és a Tiszasüly-sajfoki szivattyútelepeket lebombázták, valamint a milléri zsilipet is bombatalálat érte, ezért szükségessé vált a kül- és belvizek visszatartása a legelőkön és egyéb nem művelt területeken, hogy az a mélyebben fekvő lakott területeket el ne árassza. Azonban ezeket a vízvisszatartásokat „kicsinyes magánérdekek” megbontották, amelyhez sokszor „orosz segítséget” használtak fel „és saját érdekeikből” felnyittatták az elzárást. Az elzárásokat a társulat az alkalmazottjain keresztül irányította, de a felnyitások megakadályozásának védelmére embert biztosítani nem tudtak. A Társulat terve az volt, hogy az egyes községeknek megküldik az elzárási helyek rajzát, valamint kérik ezt az orosz alakulatokkal is tudomásul vetetni, megakadályozandó a felnyitásokat. Az igazgató főmérnök kérte a Főispán jóváhagyását a fenti tervekre vonatkozóan.
Szolnok város Polgármesterének irataiban (HU-MNL-JNSZVL-V.474.c.) is találtam Küry Gézától egy levelet 1945. június 10-i keltezéssel szintén a Főispánnak címezve. Ebben a már korábban említett tetőcserepek mellett szó esik az orosz és román alakulatok által széthordott vagy az engedélyük nélkül fel nem használható építőanyagokról:
A világháború szempontjából érdekes még a Heves Szolnok Jászvidéki Tisza és Belvízszabályozó Társulat anyaga is (HU-MNL-JNSZVL-IX.230.), amelyet Vincze János Farkas levéltáros kollégám ajánlott figyelmembe.
Az irategyüttes tulajdonképpen a korábbi fondokban említett problémákról tár elénk egy sokkal részletesebb képet a munkásokkal kapcsolatban, a társulat anyagi helyzetét illetően – tekintve a munkaerő bérezését (akadozó és gyatra bérek), a munkások ellátottságát (ruha, cipő, étel hiánya), a mostoha időjárást, a Tisza vízállásának folyamatos emelkedését, a belvizek helyzetét, az olajlopásokat, de a már korábban említett építőanyag és tetőcserép elhordásáról is találhatók részletes leírások. (A dokumentumok alatt található műszaki rajzok is ebből az irategyüttesből származnak.)
Az ár- és belvízvédekezés megyénkben továbbra is kiemelkedően fontos feladat. Az évszázadok alatt a Tisza és Zagyva folyók többszöri átvágása új árvízvédelmi szakaszok kijelölését, gátőrházak megszüntetését, újak létrehozását tette szükségessé, a terület vízrajza folyamatosan formálódott.
A „világháborús anyaghoz” szorosan nem kapcsolódik, de a raktárban a magánszemélyek iratai között rábukkantam Szurmay Károly vízmester irataira, amiben említést tesz a Millérről is. (A térképen bekarikázott rész.)
Forrás: A milléri zsilip és gátőrház környéke
Szurmay Károly irathagyatéka (HU-MNL-JNSZVL-XIV.15.)
Az 1972. évi jeges árvíz levonulásának részletes leírásában (Szolnok, 1971. december hó 1.) így ír összességében a III-as árvízvédelmi szakaszról: „A III-as árvízvédelmi szakasz tiszai védvonalán a viharos erejű északkeleti szelek nem okoznak bajt, mert a hullámtér erősen be van nőve erdővel. Csak itt segítenek az Erdőgazdászok a Vízügyi Igazgatóságnak akaratuk ellen az árvízvédekezésben.”
Az 1975. évi árvíz levonulásának részletes leírása a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság területén (Szolnok, 1975. február 24.) című írásában pedig így ír, szintén erről a szakaszról: „III-as árvízvédelmi szakasz. Jó védanyaggal, még jobb gátőrökkel, kitűnően képzett védelemvezetéssel volt eddig ellátva, remélem hasonlóak lépnek a helyükbe, ha valamelyik kiesik közülük.”
Danyi Mihály (KÖTIVIZIG) árvízvédelmi referenshez fordultam, hogy segítsen beazonosítani a 70-es években III-as számmal jelölt árvízvédelmi szakaszt. Tőle tudtam meg, hogy az elmúlt évtizedekben több gátőrházat is megszüntettek és összevontak árvízvédelmi szakaszokat is, de a fentebb említett folyószakasz és milléri gátőrház egyértelműen beazonosítható. Az 1967-es Tisza atlaszban még a III/5-ös számot viselte, tehát a III. számú árvízvédelmi szakasz 5. őrjárása volt.
Forrás: Danyi Mihály (KÖTIVIZIG)
A végén engedjenek meg egy személyes vonatkozást, hogy mennyire is volt nekem fontos hely gyerekkoromban a Millér.
Az első képen Édesapámmal vagyok látható. 1982-83 környékén az ún. kommunista szombat keretében épp társadalmi munkát végzünk közel a zsiliphez.
(Fotó: Csíkos Ferenc)
2024 májusában (bő 40 év múlva) ugyanazon a helyen, csak már a gyermekemmel.
(Fotó: Barabás Imre)
Felhasznált források:
A Tisza átnézeti térképe 21. lap HU-MNL-JNSZVL-XIV.15. Szurmay Károly vízmester iratai anyagból
HU-MNL-JNSZVL-IV.407.-1292.-1945. Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye alispánjának iratai
HU-MNL-JNSZVL-IX.230.-12.-1945. Heves Szolnok Jászvidéki Tisza és Belvízszabályozó Társulat iratai
HU-MNL-JNSZML-IV.415.-29.-1945.-Szolnoki Központi Járás főjegyzőjének iratai
HU-MNL-JNSZML-V.474.c.-7053.-1945. Szolnok város polgármesterének iratai
Felhasznált irodalom:
Dunka Sándor-Fejér László-Vágás István (1996): A verítékes honfoglalás. A Tisza szabályozás története pp. 1-215.
Vajk Ödön (2006): A Tiszaföldvár környéki Tisza-ártér változásának nyomon követése régi térképek segítségével. Tiszavilág. Tiszaugi Földrajzi Múzeum közleményei pp. 29-36.
Kovács Ferenc (2019): Megnyílt a Milléri kiállítóhely, kézirat pp. 1-8.
A hónap dokumentumának elkészítéséhez köszönöm kollégáim segítségét, támogatását.
Valamint köszönöm a szakmai segítséget a szolnoki Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Osztály két dolgozójának, Sipos Attilának és Danyi Mihálynak.
Összeállította: Barabás Sarolta levéltári informatikus
Új hozzászólás