Névtelen 3: „[N]em akarunk egy ijen fasszistával dolgozni”

2024.08.09.

„Kedves Lányok és Fiúk! Tisztelt Tanári kar! Ma 19 esztendeje annak, hogy hazánk sokat szenvedett földjéről a szovjet hadsereg az utolsó faszist, fasi, fasiszta katonát is kiűzte […].”[i]

A Megáll az idő című filmben elhangzó, hangproblémákkal súlyosbított igazgatói emlékbeszéd jutott eszembe azokról a levelekről, amelyekben faszista/fasszista érzelmű ellenségekről számoltak be az éber állampolgárok. Ezek egyikéből lett sorozatunk harmadik névtelen levele, amelyet 1959 elején küldött el x y. x. x. a mezőtúri „M. K. Párt Titkársaganak” a helyi Vendéglátó Vállalatnál dolgozók nevében.

Forrás: HU-MNL-JNSzVL-XXXV.9.2. 1957-1960. 30. ő.e.

A levélben az alábbi érveket hozta fel a tudomásuk szerint újonnak kinevezett vezetőjük ellen:

  • „fasszista érzelmű”
  • „Horti idejébe csak aszt nem küldte a harctérre akki őtet jól megfizette”
  • polgármester-jelölt volt „az ellenforradalmárok között”

A levél szerzője (akihez egy megjegyzés visz közelebb: „a mi fajtánk kubikusok”) azt is nehezményezte, hogy az új vezetőt a fentiekért „még megsem simogatták”. A fizikai erőszak kívánalma azonban rendszerektől független, s csak azért nem idézünk ezekből, mert közlésük felrúgná a rövid forma elvárását.

Kovács Lajos, a Párt és Tömegszervezetek Osztályának (PTO) vezetője szerint a levél téves értesülés alapján született. Az igaz, hogy a Szolnoki Vendéglátó Vállalat vezetője Mezőtúrra utazott, ahol megbeszélést folytatott az új vezető személyével kapcsolatban, de az végül nem a levélben említett személy lett (vele „ugy sem értettünk volna egyet, de ez nem is vetődött fel”), hanem Varga József.

Összeállította: Bojtos Gábor főlevéltáros


[i] A jelenet 232-nél kezdődik: https://www.youtube.com/watch?v=MV1HOssmY-g Erre válaszol Szalai Péter (Pierre) a 4.a-ból: „Éljenek a hülyék, ne legyen semmi, Come on, let's Twist again (kámon lecc tviszt ugén), legyetek jók, Blubery Hill, építőmunka, puszi, le a csecsemőkkel, éljenek a csajok, sokat szenvedett földünk hittel és lelkesedéssel, hajrá egyedül, Magyarország- Anglia: 6:3!”

 

Utolsó frissítés:

2024.09.03.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges