Szolnok 950: Jubileumi emlékmű

Október hónap dokumentuma
2024.10.02.

50 évvel ezelőtt, 1974. október 14-én – közelebbről ismeretlen időpontban – tíz fő[1] gyűlt össze a Szolnok Városi Tanács egyik hivatalos helyiségében.[2] Az egyetlen téma az 1971. augusztus 19-én rendeletbe foglalt Jubileumi Emlékmű megvalósításának ügye volt.[3] Miután Kukri Béla, Szolnok Város Tanácsának elnöke összefoglalta az előzményeket, Gyurcsek Ferenc szobrászművész bejelentette, hogy befejezte az emlékmű domborműveinek mintázását, míg Kampis Miklós építész bemutatta az alapozásra vonatkozó elképzeléseket és a felépítmény technológiájára szóló javaslatait.[4] A végleges döntés előtt Gyurcsek és Kampis részére egy házgyárat biztosítottak (gépekkel, laboratóriummal és emberekkel), hogy kísérletezhessenek – az emlékmű „a világon egyedülálló technológiai eljárásokat kényszerített ki, a végül megszületett alkotás pedig több, mint szobor, több mint innováció”.[5]

 

Emlékmű születik – hol? mikor?

A Szolnok Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1972. május 10-i ülésén határozatot hozott a város 900. évfordulója tiszteletére létesítendő – közadakozásból fedezendő – emlékmű helyére vonatkozóan. Ezek szerint Szolnok „kommunistáinak, városunk lakosságának javaslatát és véleménynyilvánítását figyelembevéve” a vasútállomás előtti teret jelölték ki az 1975. augusztus 20-án leleplezendő jubileumi emlékmű helyszínének.[6]

 

Forrás: HU-MNL-JNSZML-XXIII.612.a. 29892/1972.

 

Mindössze egyetlen probléma volt: a vasútállomás előterében („a Beloiannisz út, az állomás előtér autóbusz forgalmi része és a leendő új Mátyás király út között a jelenlegi Jósika utca két oldalán helyezkedik el”) lévő terület nem volt üres: ekkor kb. 30 lakás, valamint néhány kisebb magánkereskedő üzlete is állt még. A kisajátítások és bontások indokaként kiemelték, hogy a létrehozandó Jubileumi tér (amely túlnyúlik az emlékmű szűkebb környezetén) „esztétikailag is alkalmas” az emlékmű felállítására: „Nyugatról a személypályaudvar márvány és üveg homlokzatképzésű épülete határolja. A vasútállomás Közép-Európa legmodernebb pályaudvara, a felvételi épület az ország legszebb állomásépülete, melyre méltán tekint büszkeséggel a város minden lakója. A tér északi oldalán emelkedik a 176 lakásos 22 emeletes lakóház, amely a város legmagasabb toronyháza. Hozzákapcsoltan épül a 121 lakásos MÁV lakóépület, valamint ABC áruház és étterem. A tér keleti falát a tízemeletes úgynevezett »Pengeházak« képezik. A tér déli falát egy félkörívre tervezett ugyancsak tízemeletes lakóházsor jelenti, amely a dr. Csanádi György út – a jövőben legforgalmasabb irány felé a teret felnyitja, dinamikussá teszi.”[7]

 

Forrás: Építők, 1975/2. 8.

 

A pályázat és a nyertes

Szolnok városa a Képző- és Iparművészeti Lektorátussal közösen írta ki 1973-ban az elkészítendő emlékmű pályázatát, melyre 19 pályamű érkezett. 1973. augusztus 30-án döntött a zsűri: egyiket sem találták változtatás nélküli megvalósításra alkalmasnak. Ugyanakkor hat művet díjaztak és továbbfejlesztésre javasoltak.[8]

Az első forduló lezárása után a díjazott pályaművek makettjeit az érdeklődők is megtekinthették a Damjanich János Múzeumban. Miután Barta László, Szolnok Város Tanácsának elnöke úgy nyilatkozott, hogy a politikai vezetés figyelembe veszi a lakosság véleményét az emlékmű kiválasztásánál, csalódást keltett, hogy a szakemberek nem a „társadalmi zsűri” pályamunkája mellett döntöttek. Ormos Tibor, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus igazgatója így indokolt: „A szakmai zsűri a szolnoki pályázaton kezdettől fogva két munkát tartott a legjobbnak: Kovács Tibor »Urániá«-ját és Gyurcsek Ferenc »Tanúhegy«-ét. A társadalmi zsűri viszont egy harmadik, egy meglehetősen attraktív pályamunkát szeretett meg. Mi azt elutasítottuk. A második fordulóban már határozottan a »Tanúhegy« mellett kötöttünk ki. Miért? A vasútállomás melletti tér hasábházak gyülekezete. Ebben a térben nem lehet elhelyezni az »Uránia« egyébként szellemes építészeti megoldású hasábjait. Az a mű nyitott teret igényel. Maradtunk tehát a »Tanúhegy« mellett.” Bíró Boldizsár, a Városi Tanács elnökhelyettese szerint a díjazott pályamunkákat nem is akarták megszavaztatni, míg Fauszt Sándor, a Városi Tanács Műszaki Osztályának vezetője őszintén megvallotta: „Engem is megtévesztett a szemem mindaddig, amíg nem hallottam a szakemberek elemzését. Jó dolog a demokratizmus, de a művészeti alkotások megítélésénél aligha alkalmazható. Feltétlenül tévútra vezet.”[9]

 

Forrás: Salamon Béla: Egy emlékmű születése. In: Művészet, 1975/2. 2-4.

 

A pályázat második fordulója után Gyurcsek Ferenc szobrász és Kampis Miklós építész „Tanúhegy” jeligéjű munkáját fogadta el a zsűri, azzal a kikötéssel, hogy egy háromtagú konzultáns-szakértő csoport támogatása mellett továbbfejlesztik.

 

Pénzügyi háttér, építés és átadás

Az összesített elszámolások szerint kb. 5 millió forintot emésztett fel a beruházás. Ennek 65%-át (!) azonban közadakozásból fedezték: emlékbélyeget adtak ki (750.745 forint), a város szocialista brigádjai kommunista szombatokat[10] tartottak, illetve segítettek a Szolnokról elszármazottak és a megye lakossága is (2.507.496 forint).[11]

 

Forrás: Somogy Megyei Néplap, 1974. szeptember 13. 5.

 

Az emlékmű alapozása 1975 februárjában, az első réteg építése március közepén kezdődött el. A munkálatokkal 1975 júniusára végeztek (június 26-án megtörtént a műszaki átadás-átvétel), ekkor kezdődött meg a szükséges tereprendezési, víz-, csatornaépítési, kertépítési és elektromos (köz- és díszvilágítási) munkák kivitelezése.

 

Az emlékmű környezete. Forrás: HU-MNL-JNSZML-XXIII.612.e. 1275/1975.

 

Az építészeti műszaki leírás szerint az emlékmű „felépítményi része kilenc, átlag l,20 m rétegből áll, változó körvonalú és vastagságú, bejelölt helyen szoborfelülettel ellátott fehér betontömb.”[12] A 10 és fél méter magas emlékművön „honfoglalók, Dózsa kemény arcú parasztjai, kuruc vitézek, 48-as honvédek, vörös katonák, szovjet harcosok, munkások, parasztok sorakoznak.”[13]

Az emlékmű avatására több mint húszezer ember jelenlétében, szinte szünet nélküli esőzésben, „a jubileumi ünnepségek csúcsát jelentő Alkotmány-ünnepi politikai nagygyűlés keretében” került sor augusztus 19-én.[14] Az ünnepi nagygyűlés szónoka és a Jubileumi emlékmű átadója Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja volt.

 

Forrás: Szolnok Megyei Néplap, 1975. augusztus 20. 1.

 

Az emlékművet a város lakossága nevében Kukri Béla tanácselnök vette át: „A Jubileumi emlékmű avatása alkotmányunk ünnepén szimbólum. Hazánknak és benne városunknak a haladásért, a fejlett szocialista társadalom megvalósításáért végzett építő munkáját fejezi ki. A betonba öntött jelkép párosul e város népének tettrekészségével, a közért végzett alkotó munkájával.”[15]

 

Személyes történetek

Gyányi László, vasutas, Kisújszállás: „Ez a legszebb helye Szolnoknak. Persze a vasúttal együtt. Ahogy nézem ezeket az alakokat az emlékművön, mintha őseink vonulását látnám. Őseink bevonulásától kezdve minden rajta van a köveken. A történelem betonba öntve. Mozdony is van rajta. Nem hiába, Szolnok vasutasváros.”

Kovács János, technikus, Szolnok: „Hogy egészen őszinte legyek, nekem nem nagyon tetszik. Pontosan nem tudnám megmondani az okát. Kicsit áttekinthetetlen, körbe kell járni – szóval bonyolultnak tűnik.”

Lakatos Mihály, tanuló, Tiszabura: „Már a faluban is beszélnek róla, hogy Szolnokon van egy nagyon szép emlékmű. De az iskolában is szó esett már az emlékműről. Érdekes, mindenki mást fedezett fel rajta. Abban azonban valamennyien egyetértettünk, hogyha egy szóval kellene megfogalmazni, azt mondanánk róla: tanúhegy... Úgy tudom, a lepusztult környezetből megmaradt magányos hegyeket nevezik így. Az emlékmű persze nem társtalan – annyi hegy van körülötte. A sok új ház, emeletes épületek.”

Vajon Józsefné, MÉK-begyűjtő-válogató, Tiszasüly: „Én még ilyent életemben nem láttam. Mikor ránéztem, elcsodálkoztam. Édes kisfiam, higgye meg, sok évet megéltem, de még ilyent nem láttam. Úgy mondják, a történelmet mutatja, a küzdelmet, meg a harcot, amit Szolnok megért. Hát csakugyan azt...”[16]

B. G., 11 éves tanuló, Szolnok, 1986: „Az Y-házban és a környéken lakó gyerekek egyik kedvenc helye az emlékmű és a tér. Maradona mellett az itteni köpőcsövezések (a csanádisok ellen) és sutyinkázások teszik felejthetetlenné ezt az évet.”

Az emlékmű állapota 2024. szeptember 27-én. Fotó: Bojtos Gábor

 

Összeállította: Bojtos Gábor főlevéltáros



[1] Jelen voltak: Gyurcsek Ferenc szobrász, Kampis Miklós építész, Juhász Sándor a Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalat, Gallovits Jenő a MÁV Budapesti Igazgatóság 2.sz. Beruházási Kirendeltsége, Kukri Béla, Ábel József, Biró Boldizsár, Mészáros Istvánné, Fauszt Sándor és Magossányi József a Szolnok Városi Tanács részéről.

[2] „Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta. A gyalogos, az őrvezető és a géppuskás a padon foglaltak helyet, a hússaláta az asztalon, egy tálban. Idő: délután hét óra. Színhely: Afrika, Rakhmár, egy távoli, eldugott garnizon a Szahara valamelyik oázisában, ahol néhány ottfelejtett légionista és egypár nyomorult arab tengődik. Személyek: személytelenek. Történik: semmi.” Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában.

[3] HU-MNL-JNSZML-XXIII.601. Szolnoki Városi Tanács 1971. évi 1. sz. rendelete, 3.§: „Szolnok Város Tanácsa az évfordulóra méltó emlékművet állít. […] Az emlékművet 1975. augusztus 20-án kell leleplezni.”

[5] Dénes Gábor: Gyurcsek Ferenc. In: Ezredvég, 2023/5. 188-190. Idézet: 188. Gyurcsek erre így emlékezett: „Külön feladatot jelentett, hogy a megrendelő kívánságára fehér cementet kellett használnunk. Fontos volt a szemszerkezet, a cement-kavics-víz arányának tudományos kikísérletezése. […] Feladat volt még olyan speciális vas fülek tervezése is, amelyeknél fogva a daru felemelhette a 3-4 tonnás elemeket. Kísérleteink úgy folytak le, hogy próbakockák helyett gyorsan mintáztam egy szobrot, amelyet leöntöttünk, és gipsznegatívjában próbáltuk ki a különböző eljárásokat.” In: Jászkunság, 1975/3-4. 74-83. Idézet: 75.

[6] HU-MNL-JNSZML-XXIII.602. 151/1972.

[7] Szolnoki Közélet, 1975/3. 19-21. Idézet: 19. Az „esztétikai” indoklás bővebben: HU-MNL-JNSZML-XXIII.612.a. 29892/1972. A Műszaki Osztály tájékoztatója, 1972. szeptember 6.

[8] A 6 díjazottat is rangsorolták: 25 ezer forintot kapott: az „Uránia” (Kovács Tibor) és a „Tanúhegy” (Gyurcsek Ferenc és Kampis Miklós) jeligével beküldött pályaművek; 15 ezer forintot: a „Jászkun” (Kiss István és Vellay István) és a „Tisza” (Sallai Mátyás, Liszkóczy Tibor és Bálint Antal) jeligéjű munkák; 10 ezer forintot: a 345. (Simon Ferenc) és a „Fészek (Illés Gyula) jeligével ellátottak. Szolnok Megyei Néplap, 1973. augusztus 31. 5.

Véget ért a jubileumi emlékműpályázat első fordulója.

[9] Salamon Béla: Egy emlékmű születése. In: Művészet, 1975/2. 2-4. Idézetek: 2-3.

[10] „Tóth Pál brigádja vállalta, hogy kilenc szabad szombatját szánja az emlékmű építésére. – Nem volt köztük egy se, aki nem szívesen jött – szívja meg a cigarettáját Darabont László, a brigádvezető helyettese. Bajnovics János bácsi nyugdíjas már, mégis ott simította velünk a betont... Aki ígérte, hogy jön, állta a szavát, így Jónás István, Hevesi János, Gerhát Sándor, Tóth Miklós, Kállai Ferenc és sorolhatnám tovább. […] Az építők nevét senki sem említi többé. Esetleg ők hozzák majd szóba, ha olykor Szolnokon járnak a családdal, (mindannyian vidékiek...) – látod fiam, a betontömb belsejében ott van az én munkám is.” In: Építők, 1975/2. 8. Tar Sándor egyik novellájában így írt: „Kelemen egész élete során a gyár érdekeit tartotta szem előtt, akkor is, amikor annak idején kommunista szombatokon a gyárban kellett múlatni az időt, munka ugyan már akkor sem nagyon volt, de a politika azt akarta, mert a szovjeteknél is divat volt, akkor pedig be kell menni. Volt olyan eset, hogy udvart takarítottak, raktárt rendeztek, ültettek fát, kerítést javítottak ezeken a szombatokon a kvalifikált lakatosok, hegesztők, de hát valakinek azt is meg kellett csinálni, kár lett volna külön csak ezért felvenni valakit.” Tar Sándor: Üzleti ajánlat. In: Tar Sándor: A térkép szélén. Budapest, 2003. o.n. A CPg együttes is megörökítette: „Áll egy ifjú élmunkás a téren / Kommunista szombatról jött éppen / Dúli, dúli a réten / Dúli, dúli a réten.”

[11] Magossányi József: A Jubileumi tér. In: Szolnoki Közélet, 1975/3. 19-21. Idézet: 19.

[12] HU-MNL-JNSZML-XXIII.612.e. 1021/1975. A betonra vonatkozó kérdésre Gyurcsek Ferenc így válaszolt: „A város környezetére nem a kő, hanem a lösztalaj a jellemző. Azt a betonnal jobban lehet jelképezni, mint a kőfaragással. Amellett milliókkal olcsóbb ez a megoldás, ráadásul a kivitelezés ideje jóval rövidebb. A betontömb jobban ellensúlyozza a mellette álló toronyházat is.” In: Szolnok Megyei Néplap, 1974. május 23. 5. Jelkép – költség – határidő.

[13] Építők, 1975/2. 8. „Az emlékmű elején a honfoglaló nomád lovasoktól a mai családig ábrázolom a történelmet. A betontömb hátsó oldalán a korra jellemző mezőgazdasági, ipari tevékenység követhető nyomon, szinte megszámlálhatatlan figurával. A zsűrizések alkalmával többször elmondták, hogy iszonyú népvándorlások, harcok, csaták találhatók az emlékművön. Áttanulmányoztam Szolnok kilencszáz évét. Ezt a fontos csomópontot soha nem sikerült megvédeni. Itt mindig kivonultak, bevonultak, mindent leromboltak és újból felépítettek. No, de ez a csodálatos ebben a városban, hogy a pusztítások után ennyiszer felépítették!” In: Gyurcsek Ferenc: Tanúhegy. In: Magyar Ifjúság, 1975. február 14. 28.

[14] Magossányi József: A Jubileumi tér. In: Szolnoki Közélet, 1975/3. 19-21. Idézet: 21.

[15] Szolnok Megyei Néplap, 1975. augusztus 20. 1. és 3. Közös akarattal a nép ügyét szolgáljuk.

[16] Jászkunság, 1975/3-4. 74-83. Idézetek: 79-80.

 

Utolsó frissítés:

2024.10.03.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges