Címereslevelek Izabella királynétól

A zutori Szabó címereslevelet, mely a millenniumi kiállításon is szerepelt, 1896-ban még „talán egyetlen”-ként említi Varjú Elemér. Ma három eredetiben fennmaradt címereslevelet ismer a szakirodalom, melyeket Izabella királyné adományozott. Mindhárom a Magyar Országos Levéltár őrizetében van: máramarosi Szigethy Literatus Pálé 1545. szeptember 19-én kelt Gyaluban, somosdi Székely Balázsé 1547. május 14-én kelt Gyulafehérváron, zutori Szabó Lukácsé 1548. március 14-én kelt Gyaluban. Ez utóbbit kölcsönözzük hamarosan Lengyelországba.

Szigethy Literatus Pál címereslevele; 1545. szeptember 19.
Családok, személyek, testületek és egyesületek iratai − Teleki család marosvásárhelyi levéltára − Nemeslevelek (P 655) − II. 25.

Az armálisok a királyné Erdélybe költözése után és ottani udvarának megteremtése (1541–1551) idején keletkeztek. Ez az időszak Magyarország és különösen Erdély életében rendkívül mozgalmas hadi és diplomáciai tekintetben, igazgatási szempontból pedig teljességgel kiforratlan. A budai udvarból nem tartott a királynéval a kancellária személyzete. 1550 februárjában országgyűlési határozatnak kellett köteleznie Izabellát, hogy állítson fel kancelláriát, amely végül csak 1556-ban, Lengyelországból való visszatérése után kezdte meg működését. Ebben az időszakban tehát lényegében a művelt, több nyelven (olasz, lengyel, latin, magyar) író és olvasó királyné maga irányította írásbeliségét, melynek során zömmel különféle királyi adományok privilégiálisai készültek, míg a mindennapok ügyeit – a korábbi vajdák gyakorlatán jóval túlmutató jogkörrel – Fráter György intézte. A királyné személyes részvétele az oklevéladásban ott érhető tetten, hogy míg szinte soha nem találunk más személyek részvételére utaló kancelláriai jegyzetet az okleveleken, saját kezű aláírását és jellegzetes kézjegyét igen. Pécsi Anna tanulmányában az írásképek összevetése alapján megállapította, hogy mindkét személy mellett ugyanazok a notariusok és scribák dolgoztak. Az oklevéladás gyakorlata három mintát tükröz: a volt budai királyi és az erdélyi vajdai, illetve távolról a lengyel udvari, közelebbről Izabella édesanyja, Bona Sforza királynéi kancelláriájáét.

Somosdi Székely Balázs címereslevele; 1547. május 14.
1526 utáni gyűjtemény − Irattípus szerinti gyűjtemények − Hazai címereslevelek és nemesi iratok (R 64) − 1. tétel No. 7.

 

Az özvegy királynénak Erdélyben magának kellett megteremtenie hívei bázisát. (Törekvései nem vezettek eredményre, nem sikerült elfogadtatnia magát, ezért 1551-ben, miután a Szent Koronát és a koronázási ékszereket átadta I. Ferdinánd képviselőjének, haza menekült Lengyelországba.) Az őt támogató személyek megnyerésének része lehetett a három címeradományozás is, mindhárom esetben azzal együtt, hogy a címernyerőket jobbágyi állapotukból kiemelve a született nemesek jogaival ruházta fel. (A királyi Magyarország területén hasonló gyakorlatot folytattak a Habsburg-ház uralkodói.) A megadományozottakról az elbeszélő részek (narratio) semmi lényegeset vagy különleges érdemet nem árulnak el. Még az 1546-ból, egy Izabellától származó nemesítő oklevélből egyébként ismert, Werbőczy István nevéhez köthető és ekkorra már formulává vált, a római és szittya hagyományokat emlegető arenga se bukkan föl egyikben sem.

Zutori Szabó Lukács címereslevele; 1548. március 14.
Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak − Kolozsmonostori Konvent Országos Levéltára − Armales (F 21) − S no.10.

 

A három címereslevél külső- és belső jegyeik alapján erős rokonságot mutat, szinte bizonyosnak mondható, hogy egy kéz írásai. Bár mind a kivitel, mind a szerkezet a hanyatló heraldika jellegzetességeit mutatja, a Mátyás uralkodásának idején virágzó olasz reneszánsz stílus fedezhető fel rajtuk. A legdíszesebb kezdősor a Szigethy-oklevélen található. A címerek szerkesztése is azonos: viszonylag szűk keretbe foglaltak, és a magyar gyakorlatnak megfelelően az oklevél bal felső sarkában kaptak helyet. Tematikájuk a sablonosan fogalmazott, a Szent Korona és a királyi család tagjainak védelmében szerzett érdemeket említő narrációkhoz köthető – a Szigethy címerben a griff, a másik kettőben a fegyvert (fokost, illetve szablyát) emelő kar. A Szigethy és a Székely címerben felfedezhetjük a török elleni harcokra, az azokban való részvételre utaló levágott török fejet, illetve földön heverő török figuráját. A sisak és a sisakdísz teljesen hiányzik, a pajzs és a keret széle közti részt szerény növényi ornamens tölti ki. Amivel a Szabó címer kiemelkedik, az a címerkép keretének aranyozása és az alája festett reneszánsz virágdíszítés. Mindhárom oklevél pergamenre íródott és Izabella „sigillum secretum” megnevezéssel illetett függőpecsétjével erősítették meg. A pecsét csak a Szabó-oklevélen maradt meg.

Bibliográfia:
Nyulásziné Straub Éva: Öt évszázad címerei a Magyar Országos Levéltár címereslevelein. Szekszárd, 1999. 267.o.
Csoma József: A XVI század magyar heraldikája. In: Turul XXII. (1904) 57-64.o.
Oborni Teréz: Izabella királyné erdélyi udvarának kezdetei (1541-1551). In: Udvar, állam és kormányzat a kora újkori Erdélyben (tanulmányok). Udvartörténet kötetei IV. Sorozatszerkesztő: Szabó Péter. ELTE (Budapest) 2011. 30-53.o.
Pécsi Anna: Az erdélyi fejedelmi kancellária kialakulása és okleveles gyakorlata 1571-ig. Budapest, 1938.
Barta Gábor: Humanisták János király udvarában. In: Magyar reneszánsz udvari kultúra. Budapest, 1987. 193-216.o.
Csorba Csaba: A törökellenes harcok heraldikai emlékei (Levágott török fejes címereink). In: Budapest Régiségei XXXVIII. (2004) 69-78.o.

 Fotó: Czikkelyné Nagy Erika