A lánchídi baleset 1848-ban

A építésnél használt eszközök és szerszámok rajza

T 14 – Tervtár – Kormányhatósági fondokból kiemelt tervek – Kereskedelemügyi minisztériumi tervek – No. 34. IV. 61 – Lánchíd 1840

Az országgyűlés 1836-ban törvényben rendelkezett a Buda és Pest közti állandó híd építéséről, a munkálatok négy évvel később kezdődtek meg. 1848-ra készen voltak a parti támfalak és álltak a pillérek. Július elején a tartóláncok közül a tizediket, majd a tizenegyediket is a helyére  emelték, így a híd befejezése lassan elérhető közelségbe került. Széchenyi István is bizakodva írta naplójába: „Híd a 2. és 3. pillér között ma teljesen felfüggesztetik. Talán mégiscsak megérem a hidat.” Keserűen csalódnia kellett azonban, a hamarosan bekövetkező szerencsétlen fordulat megakadályozta abban, hogy valaha is áthaladhasson a már teljesen kész Lánchídon, és egyúttal tovább rontotta amúgy is zilált lelkiállapotát.

Az eseményről a pesti rendőrkapitány, Lángh Ignác  tudósította a város vezetését. A jelentés szerint július 18-án este fél nyolckor az utolsó tartólánc kifeszítése közben, amikor az már egy lábnyira megközelítette a pillér tetejét, az emelőcsiga lánca elszakadt, és a súlyos tartólánc a látványosságra összesereglett tömeg szeme láttára a két pillér között lévő, emberekkel teli hajóra zuhant. Ekkor sokan a vízbe estek, az elszabadult hajóroncsok pedig a közeli hajóhidat is szétszakították. A molnárokat figyelmeztették, hogy a Dunán lejjebb horgonyzó malmaikat vontassák ki a partra, de a vízen úszó roncsok egyik-másikban így is kárt tettek. Az első vizsgálat eredménye szerint a baleset nem követelt emberéletet.

Lángh Ignác, Pest városi rendőrkapitány jelentésének részlete
H 15  – Az 1848-1849-i minisztériumi levéltár – Belügyminisztérium – Rendőri osztály – 1848 – 27. kútfő 1. tétel

Dudits Andor Lánchidat ábrázoló képe a Magyar Országos Levéltár főépületében

Az ekkor már testileg és szellemileg is elgyötört Széchenyi Istvánt különösen kellemetlenül érintette az esemény. A naplójába ezeket a sorokat jegyezte fel:
„Délután 6. A 12-es számú lánc felfüggesztve. Én Majláth Gyurival. 8 óra előtt elpattan a dob egyik gyűrűje, és lezuhan az egész! Én, Majláth, két kisfiam, Adam Clark csak nagynehezen menekülünk meg. Nyitva látom a: túlvilágot! – Babilon! Pusztulás!
Nem Kossuth és társai tesznek tönkre mindent, amit én megpendítettem – hanem magasabb hatalmak, a Nemezis! Szétmorzsolódva érzem magam! Most már világosan látom, hogy el vagyunk veszve, visszasüllyedünk a barbárságba. A híd sohasem fog elkészülni, romként fog itt állni.”

Az utolsó lánc augusztus 26-án a helyére került, de a híd csupán a szabadságharc leverése után készült el teljesen. 1849. november 20-án Haynau táborszernagy Karl Geringer császári biztos társaságában elsőként sétált át a hídon, amelyet az átadás napján a nagyközönség is ingyen használhatott.