Veszprém megye kincsestára 17. – „Radioaktív sugárzás tekintetében nincs kelet és nyugat” – A politika, a helyi sajtó és az érzékelt valóság a csernobili katasztrófáról II. rész

Ezeket a hangulatjelentésnek vagy információs jelentésnek nevezett írásokat a korban az egyes munkahelyi illetve területi pártszervezetek havonta készítették el. (Van, ahol negyedéves jelentéseket is találunk.) Sokszor ugyanazon sémára készültek, tehát csak részben alapultak a tagok tényleges megkérdezésén, részben pedig valamilyen felső elvárásnak próbáltak megfelelni, azt mondták vissza, amit az egyes pártvezetők szerint a felettesek olvasni szerettek volna. Ez sokszor látható a csernobili eseményekről szóló jelentésekben is.

Szovjet katonák (ún. "likvidátorok") dolgoznak a csernobili Lenin Atomerőműben a radioaktív hulladék eltakarításán. Forrás: Rare Historical Photos https://rarehistoricalphotos.com/chernobyl-disaster-pictures-1986/

Annyit mindenesetre láthatunk belőlük, hogy a csernobili katasztrófa sokáig foglalkoztatta a magyar közvéleményt is, és hogy erős bizalmatlanság volt tapasztalható a szovjet és a magyar hivatalos hírközléssel szemben, ezért még a párttagok is igyekeztek fű alatt „nyugati” forrásokból is tájékozódni, amennyire lehetett. Ezzel a korabeli pártvezetők is tisztában voltak. Úgy tűnik, mintha nem is elsősorban ennek próbáltak volna gátat szabni, inkább azt akarták volna elérni, hogy ezeket az „ellenőrizetlen helyekről” információkat is kezeljék az állampolgárok kritikával, azaz a korabeli hidegháborús gyanakvással. Erre utal az inotai November 7. Hőerőműből származó május havi jelentés is.

Ugyanakkor az elégedetlenkedés a magyar tájékoztatással szemben elég gyakori eleme az ekkori információs jelentéseknek. A Megyei Tanács Apparátusi Pártbizottságának Propaganda- és Művelődési Osztálya például a Magyar Televízió Hét című külpolitikai adásával szembeni állampolgári kritikát közvetítette jelentésében a Megyei Pártbizottság felé. Mint ebből a forrásból kiderül, a lakosság alaposabb tájékoztatást várt volna egy külpolitikai műsortól. Megjelenik az a vélemény is, hogy az adás megpróbálta elterelni a témát, azzal a fajta felelősséget hárító illetve relativizáló hibás érveléstechnikával, amelyet manapság az angol nyelvű országokban „whataboutism”-nak szoktak nevezni. (1986-ban persze ez a kifejezés még a tengerentúlon sem létezett.)

Érdekes egyébként, hogy a korábbi, áprilisi, még a csernobili események előtt készült hangulatjelentések nagyrészt azt mutatják, hogy a pártvezetők ebben az időben erőteljesen igyekeztek a tagok figyelmét Mihail Gorbacsovnak, az atomfegyverek leszereléséről elmondott beszédére irányítani, amelyet Líbia amerikai bombázása kapcsán mondott el.¹ Ennek hangsúlyozásával a pártvezetés igyekezett „az agresszív Egyesült Államok és a békeszerető Szovjetunió” narratíváját erősíteni Magyarországon. (A következő részletek szintén a Hőerőműből, valamint az Inotai Alumíniumkohó pártszervezetétől származnak.)

Ezek után kissé groteszk fordulat volt, hogy éppen egy szovjet atomerőműben történik egy baleset, amely, még ha nincs is összefüggésben a béke és a háború kérdésével, de olyan képet sugallhat a magyar lakosság felé, hogy a szovjetek az atomenergia békés felhasználását sem tudják a kezükben tartani. Egyes jelentések írói azonban mintha megpróbáltak volna kísérletet tenni arra az értelmezésre, hogy a katasztrófa csak igazolja a szovjet vezetők korábban jelzett aggodalmát az atomenergia felhasználásával kapcsolatban.

A jelek szerint a lakosság hiányolta a tájékoztatást arról is, hogy milyen mértékű a sugárveszély az egyes megyékben és városokban, azaz mennyire indokoltak az óvintézkedések például az élelmiszerekkel kapcsolatban. Egyes helyeken természetesen felbukkan a jelentésekben az aggodalom is, hogy vajon történhet-e hasonló baleset Pakson, a magyar atomerőműben, amelyet a korábbi propaganda olyannyira modernnek és biztonságosnak állított be.
A legtöbbet ismételt elem azonban a pártszervezetek hangulatjelentéseiben a várható gazdasági károkkal kapcsolatos: konkrétan az élelmiszerexport és az idegenforgalom várható visszaesésétől való félelem. Az, hogy az Európai Gazdasági Közösség átmeneti tilalmat vezetett be többek között a Magyarországról jövő élelmiszerekre, láthatóan sokakat érintett, és ezért sokakat is foglalkoztatott (ahogyan a Balaton felé irányuló turizmus is sokaknak jelentett jövedelmet, tehát hiánya széles körben hathatott kedvezőtlenül). Az ebből fakadó félelmeket a pártvezetés láthatóan megint igyekezett némi hidegháborús hangulatkeltésre kihasználni, azt sugallva, hogy a veszély mértékét Magyarországon a „nyugati források” eltúlozzák, és hogy emiatt az élelmiszerforgalom tilalma is elsősorban „politikai indíttatású”.
A fenti szempontoknak szinte mindegyike felbukkan a Megyei Tanács III. számú pártalapszervezetének negyedéves jelentésében.

Ugyanez a részben felülről irányított bizalmatlanság jelenik meg egy másik Inotai Hőerőműből származó jelentésben, amely mintha azt sugallná, hogy a „nyugati országok” jobban titkolják a náluk történt hasonló jellegű baleseteket.

A legtöbb jelentés siet kimutatni, hogy a lakosság Gorbacsovnak május 14-én elmondott beszédét kifejezetten „megnyugtatónak” találta. Ebben az esetben azonban tényleg nem lehetünk biztosak benne, hogy ez valóban a lakosság (legalábbis a párttagok) többségének véleményét tükrözte-e, vagy inkább a pártvezetők vágyait.

Mindezekkel együtt azért sok helyen kicsendül a jelentésekből az áldozatokkal való őszinte együttérzés is.

Mihail Gorbacsov júniusban feleségével, Raisza Gorbacsovával együtt Magyarországra látogatott. Érdekes, hogy ezzel összefüggésben az ekkori hangulatjelentésekben szinte sehol nincs már szó Csernobilról (akár arról, hogy esetleg a magyar közvélemény valami újabb információt várt volna a szovjet pártfőtitkártól), pedig a későbbiekből kitűnik, hogy a súlyos katasztrófa még hosszú hónapokig beszédtéma volt párttagok és pártonkívüliek között.

Jegyzetek

¹ Az Amerikai Egyesült Államok gépei 1986 áprilisában, az El Dorado Canyon-hadművelet keretében bombázták Tripolit és Bengázit. Az ok elsősorban a Földközi-tenger bizonyos részeinek használata feletti vita volt, a közvetlen ürügy viszont egy nyugat-berlini szórakozóhelyen történt robbantás, amit az amerikai hírszerzés líbiaiaknak tulajdonított.

Levéltári források

MNL VeML XXXV.16. Az MSzMP Várpalota Városi Bizottságának iratai. Inotai Alumíniumkohó pártvezetőségének iratai: 1986.4. őrzési egység. Információs jelentések

MNL VeML XXXV.16. Az MSzMP Várpalota Városi Bizottságának iratai. November 7. Erőmű pártvezetőségének iratai: 1986.2. ő. e. Információs jelentések

MNL VeML XXXV.47. A Veszprém Megyei Tanács Apparátusi Pártbizottságának iratai. III. sz. pártalapszervezet iratai: 1986.6. ő. e. Információs jelentések

MNL VeML XXXV.47. A Veszprém Megyei Tanács Apparátusi Pártbizottságának iratai. Propaganda- és Művelődési Osztály (PMO) iratai: 1986.4. ő. e. Információs jelentések.

Irodalom

Balázs Bálint, Müller Rolf, Sipos Zoltán: Csernobil nukleáris katasztrófa 1986. In: Rubicon 17. évf. (2006) 4. sz. p. 12-29.
„Ez a sugárzás nem ismer határokat” Dokumentumok a csernobili katasztrófa magyarországi következményeiről. Szerk. Cseh Gergő Bendegúz [et al.] Bp.-Pécs ÁBTL-Kronosz K., 2018.
Kékesdi-Boldog Dalma: „A szovjet elvtársak nem adnak tájékoztatást”. A csernobili atomkatasztrófa utáni intézkedések Magyarországon és a baleset hazai médiareprezentációja. In: Betekintő 2020. 4. sz. p. 7-30.
Tarján M. Tamás: 1986. április 26. - Atomkatasztrófa Csernobilban (http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1986_aprilis_26_atomkatasztrofa_csernobilban/) (Hozzáférés: 2021. ápr. 20.)