Jelenlegi hely

Meghívó kaposvári protestánstörténeti konferenciára

Időpont: 
2017. október 24. - 09:30 - 14:00
Helyszín: 
7400 Kaposvár, Bartók-Béla utca 8-10.

 

A Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára tisztelettel meghívja a

Reformáció MNL projektjének keretében megvalósuló

ELŐADÁSOK A DÉL-DUNÁNTÚLI PROTESTÁNSOK 16–20. SZÁZADI TÖRTÉNETÉBŐL

című konferenciájára

 

 

A rendezvényre 2017. október 24-én 9.30 órai kezdettel kerül sor

a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárában
(Kaposvár, Bartók-Béla utca 8-10.)

Levezető elnök

Dr. habil. Gőzsy Zoltán Phd.

tanszékvezető egyetemi docens

Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Újkortörténeti Tanszék

Köszöntő

Hafenscher Károly

a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának lelkészi elnöke

miniszteri biztos

 

A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet!

A Reformáció MNL projekt a Magyarország kormánya által létrehozott
Reformáció Emlékbizottság támogatásának köszönhetően valósul meg.

 

 

Előadások

 

      9.40    Dr. habil. Varga Szabolcs Phd., tanszékvezető, főiskolai tanár

Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Egyháztörténeti Tanszék

A magyarországi reformáció feltáratlan fejezete: Somogy megye felekezeti viszonyai a 16–17. században

    10.00    Sneff Marianna, segédlevéltáros

MNL Somogy Megyei Levéltára

Lutheránus németek Somogyban a 18–19. században

    10.20    Jakab Georgina, segédlevéltáros

MNL Somogy Megyei Levéltára

Meghalt igézetben – avagy mágia és reformáció

    10.40    Dr. Hatos Pál Phd., dékán

Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar

Ravasz László püspöksége és a Külső-somogyi Református Egyházmegye gyülekezetei

    11.00    Prof. Goran Crkonvić, levéltár-igazgató

Rijekai Állami Levéltár

A reformáció története az Isztriai-félszigeten

    11.20    Szünet

    11.40    Dr. Lőrincz Zoltán, professzor emeritus, egyetemi tanár

Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar

Solus Christus és a reformáció képi propagandája

    12.00    Polgár Tamás, levéltár-igazgató

MNL Somogy Megyei Levéltára

Egy kisváros, Csurgó református közösségének története

    12.20    Kiss Norbert Péter, levéltáros, igazgatóhelyettes

MNL Somogy Megyei Levéltára

A protestáns egyházak az 1950-es években Somogyban

    12.40    Dr. habil. Bertalan Péter Phd., egyetemi docens

Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kar

Egyházpolitika a Dél-Dunántúlon a protestáns egyházak tükrében 1957–1968

    13.00    Simonné dr. Pallós Piroska Phd., egyetemi docens

Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar

Papok, leviaták, rektorok a 16–18. században Somogyban

    13.20    Kérdések, hozzászólások, elnöki zárszó