A barcsi határrendőr kirendeltség és a menekülő szlavóniai magyarok

Barcs, 1918. szeptember 24.

Az első világháború alatt az osztrák–magyar haderőben előforduló dezertálások száma igen magas volt. 1918-ra a Monarchia haderejének Horvát-Szlavónország[1] hegyvidéki erdőségeiben tömegesen rejtőzködő szerb és horvát katonaszökevényeiből létrejött egy sajátos „hadsereg”. A „zöld káder” elnevezéssel illetett, csapatokba szerveződő dezertőrök rablásaikkal rettegésben tartották Szlavónia[2] tehetősebb polgárait. A bemutatásra kerülő források szerint 1918 nyarán-őszén a fosztogató katonaszökevény csoportok már etnikai alapon is választottak célpontokat. A szlavóniai magyarok és zsidók Magyarországra menekülésének egyik útvonala a Pakrac[3]–Barcs[4] vasútvonal volt. A magyar határrendészet területileg illetékes szerve, a Soproni Magyar Királyi Határszéli Rendőrkapitányság Barcsi Kirendeltsége ezért értesülhetett első kézből a Horvát-Szlavónországban zajló szomorú eseményekről. A hírek hatására a kirendeltség egyik tisztviselője azonnal Szlavóniában utazott.

A három irat forrásértékét jelentősen növeli, hogy a „zöld káder” tevékenységének dokumentálása mellett, a barcsi határrendőrség példamutatóan öntevékenyen működését is megörökíti.

A három iratot szövegértést könnyítő lábjegyzetekkel, betűhű átiratban közöljük.

1. számú dokumentum

Geisler János bastaji lakos által a Soproni Magyar Királyi Határszéli Rendőrkapitányság Barcsi Kirendeltségén benyújtott kérelem másolata

Barcs, 1918. szeptember 24.

Soproni m. kir.[5] határszéli Rendőrkapitányság

barcsi kirendeltsége

205/1918. biz. szám.

Jegyzőkönyv

Felvétetett Barcson 1918. évi szept. hó 19 napján a soproni m. kir. határszéli rendőrkapitányságnál barcsi kirendeltségénél.

Megjelenik Geiszler János géplakatos bastaji[6] lakos és előadja, hogy családjával együtt Bastajiból Barcsra menekült, mert a Slavoniában működő és garázdálkodó zöld káder embereitől nincs biztonságban. A slavoniai részekről e miatt már több család elmenekült, mivel ott rablások, fosztogatások napirenden vannak, sőt Bastajiban este ½8 órakor a községházán egy csendőrt agyonlőttek. A nép még nappal sem mer kimenni a szántóföldekre s különösen a Slavoniában lakó magyarokat üldözik. Legutóbb is Bagári bastaji állomásfőnöknek írtak fenyegető levelet s tőle 2000 koronát kértek; Bagári elmenekült onnét. Az állapotok különösen magyaroké, hogy a magyar családostól együtt elmenekülnek. A zöld kádernek pecsétje is van. A slavoniai magyarok nevében, kik vagyonilag ott tönkre mennek sürgős oltalmat és segélyt kér.

A fél ezt az előtte felolvasott jegyzőkönyvet kérelmével / feljelentésével / panaszával mindenben megegyezőnek találta és mint ilyent aláírta, illetőleg kézjegyével ellátta.

Kmft.[7]

Klein Rozsi s. k.                                                                                            Geisler János s. k.

jegyzőkönyvvezető                                                                                                   fél

Dr. Tessényi s. k.

m. kir. határszéli rendőr kapitány / fogalmazó

Másolat hiteléül

Barcs, 1918. szept. 24.                                   pecsét helye                            Hermann

A dokumentum jelzete: MNL SML IV. 401. a. Somogy vármegye főispánjának elnöki (bizalmas) iratai. 148/1918. eln. szám.

Kézírásos másolat pecséttel és aláírással hitelesítve.

2. számú dokumentum

Hermann József határrendőrségi hivataltiszt jelentése szlavóniai felderítő útjáról

Barcs, 1918. szeptember 24.

M. kir. határrendőr kirendeltség

                                                                                                                                              Barcs

Alulírott tisztelettel jelentem, hogy folyó hó 20-án Bastaji (Slavonia) és környékén teljesített politikai megfigyelésem alkalmával a következőket észleltem illetve állapítottam meg. Verőcétől[8] az úgynevezett fekete hegyek láncolatán Daruvárig[9] fekvő községek közelében levő erdőkben katonaszökevények az úgynevezett „zöld káder” emberei kisebb csoportokban tartózkodnak, a kik fosztogatás és rablásból tartják fenn magukat; ezen katonaszökevények kizárólag az ott lakó magyarok és zsidókat fosztogatják; olykép, hogy egy papírszeleten, melyet saját bélyegzőjükkel látnak el, tudatják, hogy mire van szükségük és felhívják őket, hogy a kívánt pénzösszeget, ruházatot és élelmiszert haladéktalanul a sorok átadójától küldjék hozzájuk, mert ellenkező esetben őket, mint vendéget fogják látni, azonban az nem lesz kívánatos. Az általuk írt zsaroló illetve fenyegető sorok átadására 10-12 éves pásztor gyerekeket használnak fel. A megriadt magyarajku lakosság, zsidóság az utolsó pénzét kénytelen átadni azért, hogy életüket megmentsék. A szerb vagy horvát lakosságot nem bántják és nem is zsarolják. Jelszavuk állítólag, hogy a magyar és zsidótól mindent el kell venni, legyen úgy, mint Oroszországban van.[10]

Ennek folytán, hogy magyar testvéreink biztonságban nincsenek, életük veszélyeztetve van, olyannyira, hogy nap lemente után az udvarra sem mernek kimenni. A hatóságoknál védelmet nem találnak. Elhatározták, hogy a keservesen szerzett birtokaikat eladják vagy ha azt értékesíteni nem tudják, minden nélkül kénytelenek ott hagyni és visszamenekülni Magyarországba.

További megfigyelésem illetve puhatolásaim alkalmával azt adták elő Bastaji községben lakó magyar ajkú lakosok, hogy a falúban és környékén a magyarokat üldözik, sőt a falú paraszt népe, szerbek és horvátok folyton azt hangoztatják, akik soha politikával nem foglalkoztak: „Nagyszerbia lesz, a mi hazánk” és Szerbiát éltetik.[11]

Hogy a paraszt nép Nagyszerbiát óhajtja, nem saját felfogásából indul ki, hanem a szerb izgatók Magyarország ellen agitálnak és erre a célra az ottani szökevény katonákat is részben felhasználják, mivel azok összefogdosására kevés figyelmet fordítanak és megtűrik azt, hogy a magyarajkú lakókat legyilkolják; a mi meg is történt; mert folyó hó elején egy Deutsch nevű Gjulavesi[12] vendéglőst este ½10 órakor a községházán Bastajiban agyonszurkáltak és hogy mindjárt meg nem halt, fejét verték szét és azután még bele lőttek a zöld káder emberei. Ezen szerencsétlen ember védelmére a faluból senki sem ment illetve nem mert menni.

A falu jegyzője egy szerb származású egyén, akiről azt állítják, hogy nagy híve a szerb propagandának és kevésbé vagy egyáltalán nincs segítségükre a magyaroknak. Megtörtént, hogy a jegyzőre is rálőttek a szökevény katonák állítólag közelről, azonban a nép állítása szerint nem azért, hogy őt megöljék, hanem hogy a falú népe azt higgye, hogy neki sincs kegyelem, azonban ennek politikai oka lenne. A lakosság egy része már is elmenekült, kik Magyarországba jönnek, hogy védelemben részesüljenek.

Miről jelentésemet ezennel tisztelettel beterjesztem.

                                    Barcs, 918. szeptember 24.

                                                                                               Hermann József s. k.

                                                                                               m. kir. htrendőr hiv. tiszt[13]   

A dokumentum jelzete: MNL SML IV. 401. a. Somogy vármegye főispánjának elnöki (bizalmas) iratai. 148/1918. eln. szám.

Kézírásos fogalmazvány aláírással hitelesítve.

3. számú dokumentum

A Soproni Magyar Királyi Határszéli Rendőrkapitányság Barcsi Kirendeltsége vezetőjének a belügyminiszterhez intézett jelentése a szlavóniai helyzetről

Barcs, 1918. szeptember 24.

M. KIR. HATÁRSZÉLI ÁLLAMRENDŐRSÉG

BARCS

205/biz. 1918.

Tárgy.

Horvátországi események figyelése.

Nagyméltóságu

M. kir. Belügyminiszter Úr!

Budapest.

A vezetésemre bízott barcsi m. kir. határrendőrkirendeltség a 1903:VIII. tör. 2 §-ában[14] megjelölt feladatánál fogva a hatósági területemmel határos Horvátországi határmentén történő s államrendőri szempontból fontos eseményeket állandóan figyelemmel kíséri. E megfigyelés során különösen a hatóságommal szomszédos Verőce[15] és Belovár Kőrös[16] megyékben oly jelenségek észleltettek, melyekről kellő tájékozódás után Nagyméltóságodnak jelentést tenni rendkívül szükségesnek tartom, már azért is, mert az ottani események nemcsak az ország rendje és békéje ellen is irányulnak, de felette alkalmasak a Horvátországgal szomszédos vármegyékben élő szláv lakosság nyugalmának és államhűségének a megingatására.

Geisler János bastaji lakosnak kirendeltségemnél tett panasza az e tárgyban Verőce megyében megejtett bizalmas puhatolódzás oly tényekre enged következtetni, miszerint az ezen és vele szomszédos vármegyékben olyan politikai üzelmek folynak, amelyek nemcsak államjogilag veszélyesek, de az ezen vármegyékben élő magyarság existentiáját[17] is megtámadják. Ugy látszik, hogy az ezen vármegyékben „zöld káder” név alatt működő és katonaszökevényekből álló banda ténykedésének politikai háttere is van, amelynek gyanuját megerősíti azon körülmény is, hogy a horvát hatóságok ezen bűnbanda működését majdnem tétlenül nézik, s hogy ezen bűnbanda ténykedése főleg az ott élő magyarok testi és vagyoni épsége ellen irányul.

Ezen üzelmek már annyira elfajulnak, hogy a horvátországi magyar testvéreink minden hatósági támasz nélkül javaik hátrahagyásával menekülni kénytelenek, s ezen jelenségek hullámainak átcsapása már Somogymegyében is észlelhető, amennyiben, a vármegye területén fekvő Kálmáncsa községhez tartozó Lajosháza majorban[18] f.[19] hó 22-én hat felfegyverzett horvát katonaszökevény megjelent, és ténykedni próbált, de ebben a csendőrség által meggátoltattak.

Midőn ezen jelenségekre Nagyméltóságod szíves figyelmét felhívni bátorkodom, kérem jelentésem értelmében a továbbiakra nézve utasítani méltoztassék.

Tisztelettel csatolom az e tárgyban Geisler Jánossal felvett jegyzőkönyvet, a nyomozati jelentést, s a „zöld káder” fenyegető leveleit[20] azzal, hogy e jelentésemben foglaltakat Somogyvármegye Főispánjával és a soproni m. kir. határrendőrkapitányságnak is tudomására hoztam.

Barcs, 1918. szeptember 24-én.

Ccat. 2 drb.                                         pecsét helye                                       Dr. Tessényi József

s. fogalmazó.[21] Kirendeltségvezető.

A dokumentum jelzete: MNL SML. IV. 401. a. Somogy vármegye főispánjának elnöki (bizalmas) iratai. 148/1918. eln. szám.

Gépelt másodlat pecséttel és aláírással hitelesítve.

Közzéteszi: Nübl János

 

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

 

---

[1] Horvát-Szlavónország: Magyarország társországa 1868 és 1918 között. Az egykori Horvát-Szlavónország területének legnagyobb része ma Horvátország államterületéhez tartozik.

[2] Szlavónia: Történeti-földrajzi tájegység, a Dráva és a Száva közének keleti része. 1918 szeptemberében Szlavóniának nevezték Horvát-Szlavónország északi részén Verőce, Pozsega és Szerém vármegye összevont területét.

[3] Pakrac: 1918 szeptemberében mezőváros, járásszékhely Horvát-Szlavónország északi részén, Pozsega vármegye Pakraci járásában. 2018-ban város Horvátország északi részén, Pozsega-Szlavónia megyében.

[4] Barcs: 1918 szeptemberében nagyközség, járásszékhely Somogy vármegye Barcsi járásában. 2018-ban város, járásszékhely Somogy megye Barcsi járásában.

[5] magyar királyi

[6] Veliki Bastaji: 1918 szeptemberében politikai község Horvát-Szlavónország északi részén, Pozsega vármegye Daruvári járásában. 2018-ban Đulovac községhez beosztott falu Horvátország északi részén, Belovar-Bilogora megyében.

[7] Kelt, mint fent.

[8] Verőce (horvát nevén Virovitica): 1918 szeptemberében mezőváros, járásszékhely Horvát-Szlavónország északi részén, Verőce vármegye Verőcei járásában. 2018-ban város Horvátország északi részén, Verőce-Drávamente megye székhelye.

[9] Daruvár (horvát nevén Daruvar): 1918 szeptemberében mezőváros, járásszékhely Horvát-Szlavónország északi részén, Pozsega vármegye Daruvári járásában. 2018-ban város Horvátország északi részén, Belovar-Bilogora megyében. 

[10] Az oroszországi bolsevikok kommunista államrendszerére történő utalás.

[11] A 19. század végén létrejött Szerb Királyság állameszméjére, minden szerbek lakta terület – később minden délszlávok lakta terület – megszerzését célul kitűző politikájára történő utalás.

[12] Gjulaves (ma Đulovac): 1918 szeptemberében politikai község Horvát-Szlavónország északi részén, Pozsega vármegye Daruvári járásában. 2018-ban község Horvátország északi részén, Belovar-Bilogora megyében.

[13] magyar királyi határrendőr hivataltiszt

[14] 1903. évi VIII. törvénycikk a határrendőrségről. 2. §. A határrendőrség feladata.

[15] Verőce vármegye: 1918 szeptemberében területi közigazgatási egység Horvát-Szlavónország északi részén.

[16] Belovár-Kőrös vármegye: 1918 szeptemberében területi közigazgatási egység Horvát-Szlavónország északi részén.

[17] egzisztenciáját

[18] Kálmáncsa: 1918 szeptemberében kisközség Somogy vármegye Barcsi járásában. 2018-ban község Somogy megye Barcsi járásában. Megjegyzendő, a magyar–horvát határt képező Dráva folyó legközelebbi partszakasza is 22 km távolságra található Lajosháza majortól, pontosabban Lajosházapusztától.

[19] folyó

[20] Sajnálatos módon az iratanyag nem tartalmazza a „fenyegető levelek” másolatait.

[21] segédfogalmazó.