Nyílt nap – augusztus 20.


A Magyar Nemzeti Levéltár augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén, különleges iratbemutatókkal, kiállítással, hagyományőrző foglalkozásokkal és játékokkal várja az ünneplőket, akik nem csupán II. András arany függőpecsétjeit, hanem a korszakhoz kapcsolódó legfontosabb dokumentumokat is megismerhetik. A program ingyenesen látogatható!

 

 

A program:

Aranybulla-kiállítás

Az aranypecséttel megerősített uralkodói kiváltságlevelek, az úgynevezett aranybullák között kiemelkedő hely illeti meg II. András király 1222-ben kibocsátott oklevelét. Bár hét példányban adták ki, egy sem maradt korunkra eredetiben, hiteles szövegét Nagy Lajos király 1351. évi átírásából ismerjük. A Nemzet Emlékezete - A magyar történelem mérföldkövei című panorámavetítéssel kísért tárlaton Magyarország történetének sorsfordító dokumentumai között ez alkalommal az Aranybullához kapcsolódó iratok eredeti példányait is kiállítjuk.

 

Aranybulla-iratbemutató

(Regisztrációhoz kötött!)

II. András, Imre király, IV. Béla aranypecsétjét és okleveleit, valamint az 1351-es Nagy Lajos-féle Aranybulla-átiratot Kurecskó Mihály, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa mutatja be.

Kezdési időpontok: 10:00, 11:00, 12:00

REGISZTRÁCIÓ

 

Banderium Hungarorum – 13. századi hagyományőrzők

A levéltári nyílt napon a korabeli mesterségek, a hétköznapi élet eszközei és ruházat megismertetésén túl közkedvelt 13. századi társasjátékokkal, pénzverőműhellyel és lantmuzsikával is várjuk a látogatókat.

 

Aranybulla-kézműves sarok

Aranybulla-legyező készítése

 

Játssz és nyerj az Aranybullával! – Fotóstand és Aranybulla-kvíz

Nyereményjáték levéltári ajándékcsomagokért

 

További információk:
kozmuvelodes@mnl.gov.hu

 

BESZÁMOLÓNK A NYÍLT NAPRÓL