Hírek
2023.06.29.
2023. június 22-én Szabó Csaba és Rózsa Dávid, a Magyar Nemzeti Levéltár és az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatói a Szovjet táborok magyar foglyai adatbázis bővítéséről, a Magyar Hadifogoly Híradó digitalizálásáról, valamint digitális forráskiadványok készítéséről állapodott meg, melyeket az OSZK Digitális Bölcsészeti Központja által működtetett Digitális Bölcsészeti Platformon tesznek közzé.
2023.06.26.
2023. szeptemberében a Magyar Nemzeti Levéltár
Levéltári asszisztens, ügykezelő, irattáros
szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai képzést indít.
2023.06.20.
Idén ünnepli 300. évfordulóját az 1723. évi XLV. törvénnyel létrehozott Arhivum Regni. Az 1874-ben tudományos intézményként újraszervezett Országos Levéltár épp 100 éve, 1923-ban költözött be végleges otthonába, a Bécsi kapu téri levéltári palotába. A kettős évforduló alkalmából a Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyegsort adott ki, melynek ünnepélyes forgalomba bocsátására 2023. június 19-én került sor a levéltárban.
2023.06.19.
2023 májusában és júniusában megjelent a kutatócsoport két munkatársának: Szőcs Tibornak és Piti Ferencnek egy-egy újabb forráskötete.
2023.06.19.
Egyetemek által keletkeztetett iratokkal a magyar felsőoktatás múltjából legkorábbról a 17. századtól rendelkezünk, a hazai egyetemi szaklevéltárak pedig mára több mint 4000 folyóméternyi, egyetemtörténettel kapcsolatos iratanyagot őriznek.
2023.06.19.
A családi levéltárak iratanyagában a gyermekkor-, gyermekségtörténeti kutatásokhoz is bőséges adat áll rendelkezésre. A levelek, sőt elsősorban a gyermekek által írt levelek tanulmányozása során különösen sok információhoz juthatunk. A levelek szólhatnak közvetlen családtaghoz, rokonhoz, vagy valamely ismerős személyhez. Ezekben kifejtik érzéseiket, hangot adnak érzelmeiknek, a sorokból kiolvasható jellemük, megállapítható, mennyire tisztelettudók, mire fogékonyak, kiderül örömük, bánatuk. Jelen írásunkban közismert nemes családok kiskorú (9–15 éves) leszármazottjai által írt leveleket mutatunk be.
2023.06.16.
Június 24-én szombaton ismét Múzeumok Éjszakája a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri palotájában! Idén is színes programmal várjuk a látogatókat az ország legnagyobb és legnépszerűbb kulturális rendezvényén, mely most az időtlen és változó trendek köré szerveződik, hogy bemutassa, a különböző hatások hogyan befolyásolták a kultúránkat, miként hatottak a későbbi korokra. A hagyományos épületséták és iratbemutatók mellett ezért idén a digitális levéltárat és Neumann János örökségét állítottuk a középpontba, melyeket interaktív programokon és digitális eszközeinken keresztül igyekszünk bemutatni az érdeklődőknek.
2023.06.13.
A Magyar Nemzeti Levéltár és a kolozsvári Iskola Alapítvány együttműködése eredményeként megjelent Oborni Teréz Erdély fejedelmei című kötete.
2023.06.08.
2023. június 1-én a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottság Kézművesipar-történeti Munkabizottsága, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, valamint a KRE BTK Történettudományi Intézete XVIII. századi Magyarországi Protestáns Művelődés- és Gazdaságtörténeti Kutatócsoport közös konferenciát szervezett az MNL Bécsi kapu téri palotájában. A rendezvény a magyar kézművesipar, kisipar fejlődését vizsgálta a kora újkortól napjainkig különböző tudományterületekről érkezett előadók segítségével. A szervezők célja a közös gondolkodás elősegítése volt, illetve az, hogy a különböző területek kutatóit és a különböző típusú (kézműves) ipartörténeti források őrzőit és ismerőit összekapcsolják, és ez által a szakmai párbeszédet erősítsék.
2023.06.08.
2023-ban az MNL SZKI Módszertani, képzési és levéltár-pedagógiai Osztálya Archívumból a történelemórára címmel félnapos online képzés-sorozatot indított.