„… oda, hol a gyógyszer már nem szükséges”

1837. november 28-án Tordai Nagy Ferenc nagyszebeni gyógyszerész „gyors szekeren Kolozsvárra jővén, a visszamenet meggondolhatásánál gyorsabban sodródék”, aminek következtében az élők sorából eltávozott „érszakadás által oda, hol a gyógyszer már nem szükséges”. Nem tudhatjuk, hogy az elhunyt foglalkozására történt utalást fekete humornak szánták-e, de nem az egyetlen „beszédes” része a gyászjelentésnek. A balesetben elhunyt gyógyszerészt utolsó útjára, „a házsongárdi temetőbe rendelt nyugalma helyéig a Gyors szekér című vendégháztól” kísérhette a gyászoló tömeg.

Tordai nemes Nagy Ferentz gyászjelentése (1837)
Jelzet: MNL OL, A Teleki család marosvásárhelyi levéltára, Gyászjelentések. P 665 – 1/a – N – No. 53.

A gyászjelentésekre is korszakonként változó szokás, divat volt jellemző. A legkorábbi, kézzel írott halotti értesítések a 17. századból maradtak fenn. Ezekben még mellőzték a díszítő elemek használatát, amit a terjedelmes és személyes hangvételű szöveg ellensúlyozott. Az élet mulandóságával, az isteni akarat kiszámíthatatlanságával kezdődő értesítések nyilvánvalóvá teszik, hogy milyen sokat változott a halálhoz való viszonyunk az elmúlt évszázadok során. A Teleki család gyűjteményében található legkorábbi gyászjelentés az első emberpár bűnbeesésével és ennek következményével, vagyis az örök élet elvesztésével vezeti fel Gálfalvi Péter halálát: „Az, mi első szüleinknek háládatlanságokért az hatalmas Istennek az emberi nemzetre megváltozhatatlanul kimondott súlyos sententiája, és ezekbűl származott romló gyarlóság, és sok rendbeli változások alá lévén rekesztetve, az én szerelmes kisebbik egy testvér öcsém is, néhai Gálfalvi Péter deák véletlen és iszonyú szerencsétlen esete, s abbéli kevés ideig tartó testbéli kínjai után ezen 1682 esztendőben március 4-dik napjának estvéli 11 s 12 órai között lelkét az ő teremtőjének, az kitől vötte volt, szép csendesen megadá”.

Gálfalvi Péter gyászjelentése (1682)
Jelzet: MNL OL, A Teleki család marosvásárhelyi levéltára, Gyászjelentések. P 665 – 1/a – P – No. 318.

Az örök életbe és a feltámadásba vetett hit gyönyörű leírása olvasható báró Dioszegi Krisztina 1807. évi gyászjelentésében: „Az elköltöző napnak sugári szomorú homályt hagynak magok után. S ha a búsongó vándor az újonnan felpillantó sugárokhoz való reménységgel nem csendesítné céljához siető nyughatatlanságát, a lehetetlenség képzelődésével küszködve lerogyanék sorsának terhe alatt. De azon édes reménység, hogy ugyanazon dicső sugárok újra felelevenítik bágyadt lelkének erejét, egy lankasztó komorság andalgásai közt rebegő, de békességes tűrésre erősített szívvel várja sorsának kifejtődését.”

báró Dioszegi Kristina gyászjelentése (1807)
Jelzet: MNL OL, A Teleki család marosvásárhelyi levéltára, Gyászjelentések. P 665 – 2/a – No. 55.

Dioszegi Krisztina gyászjelentése már azokhoz a nyomtatványokhoz tartozott, melyek a 18. század második felében felváltották a korábbi kéziratokat. Annak érdekében, hogy névre szóló címzést és megszólítást használhassanak, a nyomtatvány egyes részeit üresen hagyták. Ekkor jelennek meg az első díszítőelemek is. Teleki Ádám 1769. évi haláláról szóló értesítésen, vagy éppen Rhédei Farkas 1775. évi gyászjelentésén szereplő iniciálé és fekete gyászkeret már a későbbi korok díszítését vetíti előre.

Római Sz. Birodalombéli Gróf Generalis Széki Teleki Ádám gyászjelentése (1769)
Jelzet: MNL OL, A Teleki család marosvásárhelyi levéltára, Gyászjelentések. P 665 – 3/a – No. 9.

Gróf Kis-Rhédei Rhédei Farkas gyászjelentése (1775)
Jelzet: MNL OL, A Teleki család marosvásárhelyi levéltára, Gyászjelentések. P 665 – 3/a – No. 87.

A 19. sz. első felében a „szomorú jelentések” újabb díszítőelemekkel bővültek. Leggyakoribb motívumnak a koponya számított, de kaszással is gyakran találkozhatunk. A Teleki Adolf haláláról szóló szomorú jelentésen nem csak a díszes gyászkeret figyelemreméltó, de a gyászhír alatt található koponyát, kaszát, homokórát és ciprusfát ábrázoló összetett motívum is, mely egyszerre szimbolizálja az elmúlást, a feltámadást és az örök életet. A 19. század közepén kezdtek kialakulni a század második felére jellemző formai és tartalmi megoldások. Ezt mutatja a gyászjelentések horizontális elhelyezkedése és az elhunyt, valamint a gyászoló hozzátartozók nevét kiemelő tipográfiai megoldások.

Nagy Bartsai Bartsai Rosália gyászjelentése (1817)

Jelzet: MNL OL, A Teleki család marosvásárhelyi levéltára, Gyászjelentések. P 665 – 2/a – No. 15.

Görög Sámuel gyászjelentése (1836)
Jelzet: MNL OL, A Teleki család marosvásárhelyi levéltára, Gyászjelentések. P 665 – 1/a – G – No. 180.

Gróf Teleki Adolf gyászjelentése (1830)
Jelzet: MNL OL, A Teleki család marosvásárhelyi levéltára, Gyászjelentések. P 665 – 3/a – No. 15.

Széki Gróf Teleki Anna gyászjelentése (1814)
Jelzet: MNL OL, A Teleki család marosvásárhelyi levéltára, Gyászjelentések. P 665 – 3/a – No. 3.

Czegei gróf Wass Dániel gyászjelentése (1844)
Jelzet: MNL OL, A Teleki család marosvásárhelyi levéltára, Gyászjelentések. P 665 – 1/a – W – No. 16.

Hadadi Báró Wesselényi Miklós gyászjelentése (1850)
Jelzet: MNL OL, A Teleki család marosvásárhelyi levéltára, Gyászjelentések. P 665 – 1/a – W – No. 51.

A 19. század második felére a gyászjelentés szövege jelentősen leegyszerűsödött. A hozzátartozók „a szív legmélyebb fájdalmával”, „fájdalmas kebellel”, „megrendült szívvel”, „bánatdúlt kebellel” stb. tudatták szerettük elhalálozását. A gyászjelentés központi helyére került az elhunyt – tipográfiai eszközökkel kiemelt – neve, melynek szerves részét alkotta a nemesi előnév és nem ritkán a megszólítás is. Ezt követte az elhunyt foglalkozásának vagy hivatali beosztásának, közéleti és társadalmi tisztségeinek, kitüntetéseinek lajstroma, valamint érdemeinek méltatása. A hozzátartozók rendszerint utaltak a halál körülményeire („hosszas szenvedés után”, „végelgyengülés következtében”, „véletlen halál következtében”), de a halál oka csak ritkán derül ki („tüdővészben”, „szívbajban”, „agyhártyalobb következtében”). A gyászolók ezt követően tudatták a gyászmenet, valamint a gyászszertartás idejét és helyét, valamint azt, hogy hol fogják az elhunyt „hűlt tetemeit” „örök nyugalomra helyeztetni”, „végnyugalomra helyeztetni”, „eltemetni”, „letenni”. A gyászoló rokonok felsorolása az értesítés legelején vagy legvégén található.

A 19. század második felére a díszítőmotívumok sokkal változatosabbá váltak. A leggyakoribb díszítőelemek közé tartozott a kereszt, a szomorúfűz, az oltáriszentség, az urna, az angyal, a pálmaág vagy éppen az iniciálé. A korai nyomtatványokhoz képest a 19. század második felére díszesebbé vált a tipográfia is. Az értesítéseket körbeölelő fekete gyászkeret is nagyfokú változatosságot mutatott, mind vastagságában, mind díszítésében. A legékesebb gyászkereteket dombornyomással készítették el, mint Száva Istvánné szül. Zakariás Mária vagy Schühle Viktorné szül. Zsigmond Rozália esetén.

Özvegy Szent-Katolnai Elekes Györgyné, született Wimmer Rozália gyászjelentése (1887)
Jelzet: MNL OL, A Teleki család marosvásárhelyi levéltára, Gyászjelentések. P 665 – 1/a – W – No. 69.

Özvegy Száva Istvánné született Zakariás Mária gyászjelentése (1896)
Jelzet: MNL OL, A Teleki család marosvásárhelyi levéltára, Gyászjelentések. P 665 – 1/a – Z – No. 16.

Schühle Viktorné született Zsigmond Rózália gyászjelentése (1903)
Jelzet: MNL OL, A Teleki család marosvásárhelyi levéltára, Gyászjelentések. P 665 – 1/a – Zs – No. 3.

Színes díszítőelemeket csak ritkán használtak. A kivételek közé tartozott a 6 évesen elhunyt Wagner Lili vagy a 8 hónaposan elhunyt Ziegler Emil haláláról szóló értesítés.

Wagner Lili gyászjelentése (1900)
Jelzet: MNL OL, A Teleki család marosvásárhelyi levéltára, Gyászjelentések. P 665 – 1/a – W – No. 4.

Ziegler Emil gyászjelentése (1899)
Jelzet: MNL OL, A Teleki család marosvásárhelyi levéltára, Gyászjelentések. P 665 – 1/a – Z – No. 71.

Ilyen cián színű díszítéssel ellátott gyászjelentéseket általában a fiatal korukban elhunyt gyermekeknek, illetve fiatal nőknek készítettek. De az sem példa nélküli, hogy többféle variációt is készíttetett a gyászoló család, egy díszesebbet reprezentatív célra, egy kevésbé díszeset pedig a hozzátartozók, rokonok és barátok értesítésére. Feltűnő továbbá, hogy gyermekeknél csupán keresztnevüket tüntették fel, azt is gyakran becézett formában. A gyászjelentések formai elemei tehát utalnak az elhunyt személy társadalmi állására is.

A gyászjelentések – az esztétikai értéken túl – fontos történeti forrásnak számítanak. Elsősorban a családfakutatók használják előszeretettel, hiszen a hozzátartozók gyakran igen részletes felsorolása megkönnyíti és felgyorsítja a kutatást. Ugyanakkor társadalomtörténeti forrásértékük sem lebecsülendő. A gyászjelentés gyakran utal az elhunyt foglalkozására, megszólítására, kitüntetéseire, közéleti szerepvállalására vagy az életében elért egyéb eredményeire, érdemeire. Innen tudható, hogy a gyászjelentések készítésének szokása, mely korábban elsősorban az arisztokrácia körében volt jellemző, a 19. század első felére a polgári foglalkozást űzők között is elterjedt. Ennek köszönhetően értesülhetünk például Görög Sámuel vaskereskedőnek, Moós István ügyvéd feleségének, Wolf Annának vagy éppen Ellmáyer Mihály sörfőző fiának, Ellmáyer Antal gyógyszerésznek a haláláról.

Wolf Anna gyászjelentése (1843)
Jelzet: MNL OL, A Teleki család marosvásárhelyi levéltára, Gyászjelentések. P 665 – 1/a – W – No. 85.

Ellmáyer Antal gyászjelentése (1835)
Jelzet: MNL OL, A Teleki család marosvásárhelyi levéltára, Gyászjelentések. P 665 – 1/a – E – No. 31.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában található a Teleki család gyászjelentés-gyűjteménye, mely időtartamát tekintve az 1680-as évektől egészen az 1910-es évekig terjed. A több mint 7000 tételt számláló, név szerint kereshető adatbázis teljes egészében megtalálható az Elektronikus Levéltári Portálon. https://lnyr.eleveltar.hu/MNLQuery/archivplansuche.aspx?ID=4680

Digitális felvételek: Czikkelyné Nagy Erika