Megjelent az ArchívNet legfrissebb száma
„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.
A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.
Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.
Budapest, 2019. március 4.
A szerkesztők
Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
Jeszenszky Géza: Seton-Watson, a „Vándorló Skót” magyarországi utazása 1906-ban
Robert William Seton-Watson londoni, majd oxfordi történészprofesszor (1879–1951), vagy ahogy korai írásaiban használt írói neve alapján Közép-Európában ismertté vált, Scotus Viator, az angol nyelvterületen a 20. század első felében Magyarország, a Habsburg Monarchia és egész Délkelet-Európa egyik legalaposabb ismerőjének számított. Írói és szervezői tevékenységével, valamint szakértői kommentárjaival a trianoni békeszerződés talán legfontosabb szellemi előkészítőjévé, majd szívós védelmezőjévé vált.
1918 folyamán Svájc bécsi követsége harminc követjelentést készített, amelyekből ez alkalommal a november és december folyamán keletkezett hat dokumentumot tesszük közzé. Magyar nyelven való közlésük remélhetőleg hozzájárul az Osztrák–Magyar Monarchia széteséséről alkotott külső kép rekonstruálásához. A svájci diplomáciai jelentésekből kitűnik, hogy minden monarchiabeli nemzet és nemzetiség önálló állam alapítására törekedett. E források a korai svájci–magyar diplomáciai kapcsolatok előtörténetének a feltárását is szolgálják az átmenet első hónapjainak a bemutatásával. Ugyanakkor az első közvetlen diplomáciai kapcsolatfelvétel dokumentumait külön forrásközlő tanulmányban szándékozunk közzétenni, tekintettel a rendelkezésre álló gazdag iratanyagra.
Ungváry Krisztián – Meruk József: Budapest hídjai a város ostromában
Még véget sem ért a háború, amikor a budapesti hidak tragédiája már a „nácik” bűnlajstromára került. A Budapest ostromáról még az ostrom alatt forgatott és nem sokkal később a budapesti mozikban is játszott szovjet filmhíradó a német katonákat a „szvasztika barbárainak” nevezte, és az értelmetlen pusztítás példájaként a budapesti hidakat hozta fel. A szocializmus emlékezetpolitikája a hidak felrobbantásával Sztálin állítólagos nemeslelkűségét állította szembe, aki a magyar várost megkímélendő még a nehéztüzérség bevetésétől is tartózkodott volna. A hidak felrobbantása mint a nácizmus bűntette még a legutóbbi idők emlékezetpolitikai megnyilvánulásában is felbukkant.
Péterffy Gergely: A MÁV miskolci üzletvezetőségének 1946. júliusi helyzetképe
A MÁV üzletvezetőségeinek havi jelentései az alkalmazottak szociális helyzete mellett elsősorban a vasúti infrastruktúra üzemeltetésével kapcsolatos műszaki és gazdasági adatokat tartalmazták. A klasszikus közlekedés-, illetve üzemtörténet-írás mellett számtalan más formában is „megszólaltathatóak” e jelentések, hiszen érdekes és gyakran fontos adalékokat találunk bennük helyi, valamint országos köztörténeti, társadalom- és/vagy gazdaságtörténeti, vagy éppen művelődéstörténeti kutatásokhoz. Különösen olyan válságos időszakban, mint amilyen 1945–1946 volt: a súlyos emberáldozat és a rommá lőtt ország, az általános közellátási problémák, a jóvátételi teher és a hiperinfláció körülményei között.
Wencz Balázs: Nyikita Szergejevics Hruscsov 1958. április 8-i tatabányai látogatása
Nyikita Szergejevics Hruscsov pártfőtitkári tisztsége idején többször is ellátogatott Magyarországra, elsőként az 1958. április 2. és április 10. közötti időszakban. Írásomban röviden összefoglalom a szovjet párt- és kormányküldöttség 1958. április 8-i tatabányai látogatásának főbb eseményeit, majd az ahhoz kapcsolódó, általam legfontosabbnak és legérdekesebbnek vélt dokumentumokat ismertetem.
Kazareczki Noémi: Zubovits Fedor huszárkapitány afrikai kalandozásai
A legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor (1846–1920) a Monarchia érdekszféráján kívül eső háborúkban való részvételéért is kiérdemelhette volna a „kalandor” jelzőt. Ha azonban ehhez még hozzávesszük számos „különleges” utazását, sokoldalú és vakmerő személyiségét, valóban nem túlzás e fogalommal jellemezni főhősünket. Az élete végéig sokoldalú tevékenységet folytató kapitány (katona, feltaláló, vadász, „sportsman”, diplomata, publicista, párbajhős) Afrikában eltöltött időszakait is ugyanaz a szerteágazó tevékenységi kör jellemezte, mint „itthon” – ez utóbbi fogalom Európát és az Osztrák–Magyar Monarchiát jelentette számára.
Új hozzászólás