A szegedi ellenforradalmi kormány
Az 1919. március 21-én kikiáltott Magyarországi Tanácsköztársaság szovjet típusú államberendezkedése révén gyökeres szakítást jelentett a korábbi évszázadok állami és alkotmányos rendjével, amely a korábbi politikai elit döntő többségét az új rendszer ellenségévé tette.
A proletárdiktatúrával szemben álló erők már 1919 tavaszán megkezdték a szervezkedést részben az országon kívül (leginkább Ausztriában), részben a román és francia megszállás alatt álló területeken. 1919. április 12-én jött létre Bécsben gróf Bethlen István vezetésével az Antibolsevista Comité (ABC), amely tárgyalásokat kezdett az ottani antantmisszióval a lehetséges hatalomátvételről. A legeredményesebb ellenforradalmi csoport mégis a franciák által 1918. december 31. óta megszállva tartott Aradon szerveződött, ahol francia támogatással 1919. május 5-én megalakult az első ellenkormány gróf Károlyi Gyula (1871–1947), Károlyi Mihály unokatestvérének vezetésével. Károlyi hosszas győzködés után vállalta a feladatot, és bár nem volt az országos politikában ismert név, birtokai révén Aradon és a környező vármegyékben helyi előkelőség volt. A létrejött kormány helyi politikusokból, birtokosokból és köztisztviselőkből állt, politikai összetételét tekintve pedig vegyes volt, többek között helyet kapott benne a liberális Pálmay Lajos, a volt főkonzul báró Bornemissza Gyula és az első világháborús vezérőrnagy Szabó Zoltán. Nem sokkal később a franciák helyébe Aradra érkeztek a román megszállók, akik gyanúsnak találták a magyar politikai aktivitást, így kiutasították az ellenkormányt. A kormány végül francia támogatással költözött át Szegedre, a románok azonban a megérkezés előtt, Mezőhegyesnél a minisztereket letartóztatták és internálták.
Gróf Károlyi Gyula (1871–1947)
Forrás: Wikipédia
Az ellenkormánynak megalakulásától kezdve célja volt, hogy kapcsolatot teremtsen más ellenforradalmi alakulatokkal, így Szegedre megérkezve a helyi ellenforradalmi csoporttal is érintkezésbe léptek. Az áprilisban Szegeden megalakult, a bécsi ABC alá tartozó Antibolsevista Comité szegedi végrehajtó bizottsága célkitűzéseit többek között „A népek Istenének sújtó keze rettenetes csapással zuhant reánk, amikor ezer éves hazánk történetében dicső Árpád apánktól egy Kun Béláig jutottunk el!” kezdő mondatú programadó felhívásában tette közzé 1919. május 17-én.
A szegedi Antibolsevista Comité felhívása, 1919. május 17.
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Miniszterelnökségi levéltár, Miniszterelnökség, Szegedi kormány Miniszterelnöksége (K 32), 5–1919.
A szegediek által megfogalmazott politikai programmal Károlyi Gyuláék is egyértelműen azonosulni tudtak, amelynek fő gondolati elemei a nem sokkal később megszövegezett kormányprogramjukban is megjelentek, olykor szó szerinti átvételben. Politikai érdekük azt kívánta, hogy a két ellenforradalmi csoport egyesüljön és a szegedi csoport támogatásáról biztosítsa az ellenkormányt. Ennek érdekében 1919. május 30-ára tanácskozást hívtak össze, amelyen mind Károlyiék, mind a szegedi csoport vezetői képviseltették magukat. Az ülésen a miniszterelnök a kormány feladataként határozta meg a Tanácsköztársaság, a bolsevizmus elleni fellépést, azaz azt, hogy „az országban támadt felfordulást megszüntesse”, a jogrendet helyreállítsa, és hogy a nemzet szószólója legyen a külföldi hatalmaknál. Ehhez pedig „a régi nevetséges pártharcokat félre kell tenni”, és az általa is ideiglenes tekintett kormánynak a hadseregszervezést, valamint egy új alkotmányos kormány létrejöttét kell elősegítenie. A szegedi csoport felé pedig azzal a kéréssel fordult, hogy mondják ki feloszlatásukat, amelynek megtörténte után megalakulhatott Szegeden az új ellenkormány.
Jegyzőkönyv az 1919. május 30-i ülésről
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Miniszterelnökségi levéltár, Miniszterelnökség, Szegedi kormány Miniszterelnöksége (K 32), 31–1919.
Ezt követően a francia városparancsnokság a városban megszüntette a katonai közigazgatást, és a gazdasági, politikai ügyek intézését a törvényszék épületében működő ellenkormány vette át. Károlyi Gyula 1919. június 2-án a szegedi Klauzál téren rendezett népgyűlésen ismertette programjukat, amely a szegedi Hivatalos Közlönyben június 12-én jelent meg. Az ellenkormány önmagát a következőképpen definiálta: „nekünk, kik a megszálló csapatok támogatásával, rendben és nyugalomban éltünk és cselekvési szabadságunkat megőriztük, kötelességünkké vált, hogy különleges, az országban sehol fel nem található helyzetünkből kifolyólag, kezdeményezzük a rend és jog uralmának helyreállítását. E kötelességérzettől áthatva s bízva igaz ügyünk sikerében megalakítottuk a rend pártjában szent egységgé tömörült összes magyar politikai pártok kormányát.” Programjukat a következő vezérelvek határozták meg: a bolsevizmus letörése, a jogrend és a rend helyreállítása, a karhatalom megszervezése – hangsúlyozva, hogy politikai okokból megtorlást senkivel szemben nem fognak alkalmazni –, nemzeti eszme érvényesítése, élelmezési és munkaviszonyok javítása, az antantországokkal való baráti kapcsolat kiépítése, a tanácskormány összes rendeletének érvénytelenítése és a munkássággal való békés együttműködés.
Az ellenforradalmi kormány programja
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Miniszterelnökségi levéltár, Miniszterelnökség, Szegedi kormány Miniszterelnöksége (K 32), 15–1919.
A bécsi ABC tagjai – többek között Andrássy Gyula, Bethlen István, Gratz Gusztáv, Pallavicini György, Sigray Antal, Szmrecsányi György, Teleki Pál – támogatásukról biztosították az újonnan megalakult ellenkormányt, és arra kérték a magyar polgárokat, hogy ezt a kormányt támogassák addig, amíg egy alkotmányos kormány létrehozására nincs lehetőség, amelyet később az egész nép akaratán alapuló végleges kormány váltana fel.
Az ellenforradalmi kormány pár hónapos fennállása alatt több személyi átalakítás is történt, amely egyrészt a Szegedre költözéssel, másrészt a bécsi ABC egyre nagyobb befolyásával magyarázható. Báró Solymossy Lajos, aki a pénzügyi tárcát Aradon kapta meg, már nem volt jelen a két ellenforradalmi szervezet egyesülését kimondó ülésen, ugyanis a május 29-én tartott minisztertanácson lemondott. Károlyi alábbi levelében őszinte sajnálattal vette tudomásul, ugyanakkor köszönetét fejezte ki az „odaadó, lelkes hazafiságtól áthatott munkásságáért, mellyel minden egyéni érdeket félretéve, a legnehezebb percekben is az ország boldogulását szolgálta.”
Károlyi Gyula levele Solymossy Lajosnak, Szeged, 1919. május 30.
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Miniszterelnökségi levéltár, Miniszterelnökség, Szegedi kormány Miniszterelnöksége (K 32), 4–1919.
Solymossy visszavonulása azonban csak nagyon rövid ideig tartott, ugyanis május 31-én immár, ha csak ideglenes jelleggel is, de újra a kormány tagjai között találjuk. Mellette helyet kapott az ellenkormányban a szintén Aradon kinevezett Varjassy Lajos, Kintzig János, Hemmen János, a szegedi ABC képviseletében Kelemen Béla mint vallás- és közoktatásügyi miniszter, valamint az időközben Bécsből repülőn Szegedre érkező Teleki Pál külügyminiszter és a kenderesi birtokáról ideutazó Horthy Miklós honvédelmi miniszter. Az ellenkormányba való bekerülését követően Horthy francia engedéllyel hozzákezdett a tiszti különítmények felállításához és létrehozott egy szárazföldi katonai alakulatot, amely a Nemzeti Hadsereg nevet kapta. Munkájában Gömbös Gyula hadügyi államtitkár, későbbi miniszterelnök segítette.
Az ellenkormány rövid működése során igyekezett a francia érdekeknek megfelelően eljárni, azonban a franciák mégsem tartották elég demokratikusnak és antantbarátnak. Így a miniszterelnök július 12-én átadta a helyét P. Ábrahám Dezső független politikusnak, aki korábban Károlyi Mihály kormányában volt igazságügyi államtitkár. Az ellenkormány demokratizálódása ily módon megtörtént, és ekkor függetlenítette magát Horthy Miklós, akit a Nemzeti Hadsereg főparancsnokává neveztek ki.
A kormány végül augusztus 19-én, az időközben Budapesten megalakult Friedrich-kormány javára lemondott. Tevékenysége nem járult hozzá a Tanácsköztársaság bukásához, az belső ellentmondásainak, tömegbázisa elapadásának és a román katonai túlerőnek a következménye lett, nem pedig az ellenforradalmi kísérletek és az ellenforradalmi kormányok működésének eredménye.
Iratfotók: Varga Máté (MNL OL)
Új hozzászólás