Jelenlegi hely
Aranybulla 800
Aranybulla Emlékév a Magyar Nemzeti Levéltárban
Aktualitások:
Könyvbemutató: Andreae II regis Hungariae decretum anni 1222 bulla aurea roboratum – Tanulmányok az Aranybulla kibocsátásának 800. évfordulójára
Alkotmánybírák ünnepi látogatása
Nyílt nap - augusztus 20.
Magyarország 2022-ben ünnepli az Aranybulla kibocsátásának 8oo éves évfordulóját. Az Aranybullát őrző Magyar Nemzeti Levéltár kiemelt programsorozattal kapcsolódik az ünnephez.
Az aranypecséttel megerősített uralkodói kiváltságlevelek, az úgynevezett aranybullák között kiemelkedő hely illeti meg II. András király 1222-ben kibocsátott oklevelét. Bár hét példányban adták ki, egy sem maradt korunkra eredetiben, hiteles szövegét Nagy Lajos király 1351. évi átírásából ismerjük. De nemcsak az Aranybulla szövegét ismerjük, hanem II. András király egyik kétoldalas aranypecsétje is megvan, épp olyan, amilyen az 1222-i Aranybullán is függhetett egykor. Az Aranybullának - mind a szövegének, mind az aranypecsétnek – a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára az első számú őrzője.
Az Aranybulla 1222-es kiadását követően évszázadokon át meghatározó volt, noha szövegét már saját századában is többször átírták, a későbbi századokban pedig a politikai és jogi gondolkodás mindig saját korának társadalma és nyelve szerint értelmezte a rendelkezéseit. A későbbiekben az 1222-es törvény szövegét tekintették az első írott magyar „alkotmánynak“, elsősorban azért, mert az uralkodó és a kiváltságokkal rendelkező nemesség egyességét látták benne: a királyi hatalom korlátozását, a középkori értelemben vett szabadságjogok elismerését. A decretumban a Szent István napjára előírt, panaszokat meghallgató székesfehérvári gyűlés a későbbi országgyűlések előképe lett, a magyar parlamentarizmus kialakulásának egyik alappilléreként. A magyar Aranybullát méltán emlegetik Európa első szabadságlevelei között, mint a társadalmi szerződések középkori előzményét, többször párhuzamba állítva és kapcsolatot feltételezve a Magna Cartával.
A magyar államiság szempontjából nagy fontosságú dokumentum kiadásának 800. évfordulójára a Magyar Nemzeti Levéltár több programmal is emlékezik. Az emlékév nyitóeseményeként „A következő módon rendelkezünk olyan dolgokról, amelyek országunk állapotát illetik'' címmel tudományos konferenciát rendez, melyen az Aranybulla szövegét, keletkezésének külföldi előzményeit, a hozzá kapcsolódó nemesi jogokat, illetve megújításainak és példányainak történetét elemzik az előadó kutatók. A nyitóeseményhez kapcsolódva az MNL Országos Levéltára az Aranybullát és magyar államiság legfontosabb dokumentumait bemutató, A nemzet emlékezete – A magyar történelem mérföldkövei című tárlatát virtuális kiállítás formájában teszi közzé. Az év folyamán az alkotmánybírák kihelyezett ülésére is sor kerül a magyar történelmi alkotmányt jelképező Aranybulla mellett. Augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén, a Bécsi kapu téri palota Aranybulla kiállítással várja az ünneplőket, akik nem csupán II. András függőpecsétjét, hanem az oklevélhez kapcsolódó dokumentumokat is megismerhetik majd. A Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyeg kibocsátásával ünnepli a Magyar Nemzeti Levéltár Aranybulla 800 évfordulóját. A megemlékezés része egy reprezentatív Aranybulla-kötet kiadása is, melynek első egysége az Aranybulla fennmaradt szövegeinek filológiai módszerekkel megállapított eredeti latin nyelvű szövegét, magyar és angol nyelvű fordítását, valamint az Aranybullával kapcsolatos tudományos tanulmányokat közöl. A második egység egy hasonmás (facsimile) gyűjtemény, amely tartalmazza I. Nagy Lajos, Mária királynő, Zsigmond király és Mátyás király törvényeit, amelyek átírják és megerősítik az Aranybulla szövegét, és II. András egy adománylevelének facsimiléjét, amit eredetileg az uralkodó aranypecsétjével (aranybullájával) erősítettek meg. A levéltár az Aranybulla Emlékév alkalmából levéltár-pedagógiai programokkal, ismeretterjesztő rövidfilmekkel és online játékokkal is várja majd az érdeklődő látogatókat.