Távkommunikáció és a rádiózás története

Szerző: Szima Viktória
2023.07.14.
MNL Fejér Vármegyei Levéltára

A „Beszélő dobozok” – Székesfehérvár a rádiógyártás fellegvára című időszaki kiállításunkhoz kapcsolódóan a héten a távkommunikációról, illetve rádiózás történetéről készítettünk összefoglalót (A bejegyzés mellé egy kis illusztrációt is összeállítottunk a cikkben szereplő készülékekről.).

A kommunikáció (latinul communicatio) kifejezés jelentése közzététel, illetve gondolatok közlése a hallgatókkal. A kommunikációs tevékenység lényege alapvetően a tájékoztatás, az információcsere és a visszacsatolás. Bizonyos esetekben a fogadó visszajelzése elmarad, a rádió és a televízió jellemzően egyoldalúan kommunikál a befogadóval, a készülék előtt ülő egyén „hallgató” vagy „néző” lesz. A műsorszóró nem vizsgálja (vagy nem képes vizsgálni), hogy az üzenetet a fogadó megértette-e.

Az emberiség számára a kezdetektől fogva fontos a hírek lehető leggyorsabb eljuttatása az „adótól” a „vevőig” (lehetőleg az információ torzulása nélkül). Egy ragadozó vagy egy felfegyverzett törzs érkezésekor számított, hogy mennyi idő alatt tudott egy adott közösség /egyén reagálni a fenyegető veszélyre. Főként nagy embertömegek mozgatásakor (hadtestmozgások, karavánok közlekedése, új szálláshely keresése stb.) lett szerepe a távolsági információcserének.

A természeti népeknél is létezett egyfajta távkommunikáció a különböző akusztikai, optikai módszerek és eszközök segítségével, illetve levegő vagy víz üzenetközvetítő csatornaként való alkalmazásával. A felhasznált módszer befolyásolta, hogy az üzenet milyen formában érkezett meg a fogadóhoz. Érkezhetett például hangjelzésként vagy látható formában (fényjelenség, kép). Számított az is, hogy módosult-e „útközben” az információ, akárcsak az, hogy a fogadó képes volt-e az üzenet dekódolására (ismeri-e a fogadó a küldő nyelvét, vagy az általa használt jeleket stb.).

Az akusztikai úton való távkommunikációhoz szükség volt valamiféle „őrhelyek” felállítására, ahonnan elindították, vagy továbbították a hírt. A legkezdetlegesebb módszernél az egymástól bizonyos távolságra strázsáló őrök átkiabáltak egymásnak (jelezték az ellenséges sereg közeledését, tüzet, vadállat jelenlétét stb.). Részben a titoktartás és az információmódosulás kiküszöbölésére születtek meg a kódolt akusztikai módszerek, illetve az optikai megoldások, mivel így már csak a beavatottak értették meg a jelzés értelmét. Ezek a megoldások ráadásul megnövelték az információáramlás sebességét is. Az őrségek jól beazonosítható (természet zajaitól elütő, nagy hangerejű) hangjelzésekkel kezdtek el kommunikálni, erre jó példa a dob, a kürt vagy a harang megszólaltatása (ugyanezen a logikán alapszik máig a légvédelmi sziréna és a tűzoltók hangjelzése is). Fontos volt, hogy egy adott jelzés kizárólag egyetlen tényt közöljön, ezt akár egy eszközzel is el tudták érni, amennyiben a jelzés hosszát, vagy sebességét stb. módosították. A jelenséget jól lehet érzékeltetni a templomi harangok példáján keresztül, másként harangoznak délben, mint negyedkor vagy egyházi ünnepek idején. Egy napjainkból való példa: III. Károly király koronázásakor a Westminster-apátságban felcsendülő harangszó sem egyezett meg a II. Erzsébet királyné halálakor félrevert harangokéval, bár a „hangszerek” megegyeztek, a „dallam” és a jelentéstartalom szöges ellentétben állt egymással.

Az „optikai Telegráfok” eleinte hegycsúcsokon rakott tüzek voltak, avagy különböző számú fáklya bizonyos sorrendben való meggyújtása adott át üzenetet. Az indiánok füstjelzései, a Titanicról fellőtt vészjelzőrakéták, a rendőrautó fényjelzése vagy a Balatoni viharjelző lámpák pontosan ugyanezen az elven működnek. Létezett egy úgynevezett „légnyomású Telegráf”, amikor csöveken keresztül szakaszosan küldött gázzal (gázbuborékok) segítségével közöltek híreket. A víznyomású Telegráfok esetén pedig egy bizonyos megjelzett időközben bizonyos edényből kifolyt vízmennyiség segítségével kívánták a hírt átadni. Ezek kevésbé terjedtek el, mint a hangon és látáson alapuló változatok.

A távkommunikáció ugrásszerű fejlődése a villamosenergiának köszönhető. Ampere vetette először fel (1820), hogy az elektromos áram eltérítő hatásának kitett mágnestűvel lehetne telegrafálni. A Morse által készített távírószerkezet 1844-ben debütált (Morse a betűket és írásjeleket egy óraműtől hajtott papírszalagon megjelenő pontokból és hosszabb vonásokból állította össze). A vezeték nélküli távíró (valódi Telegráf) a rádiózás közvetlen előzményeként fogható fel.

A legelső rádiók vezeték nélküli kristálydetektoros vevőkészülékek voltak, a típust Greenleaf Whittier Pickard (1877–1956) amerikai mérnök találta fel 1906-ban. Egy egyenes rendszerű AM (amplitúdó modulációs) adást vevő rádió fő alkatrésze a dióda, amit eleinte különböző kristályokból készítettek, innen a rádió neve. Természetesen egy darab dióda önmagában nem tud hangot produkálni, ehhez kellett még két elengedhetetlen elem: az antenna (a környezet rádióhullámait fogja fel) és a hangszóró berendezés (a fülhallgató is ide sorolandó). A három eszközzel már lehetséges egy erősebb középhullámú adó közelében hallgatni a rádióadást. A detektoros rádió erénye, hogy a működtetése nem igényelt hálózati áramot vagy telepeket, hátránya, hogy kizárólag a közeli, nagy teljesítményű adásokat tudta fogni. A készüléket – kezdetben – egyszerre csak egy személy tudta hallgatni fejhallgatóval, mivel még nem volt a szerkezetnek beépített hangszórója. Egy korabeli kétnyelvű macskás reklám azt üzeni „Gyere el a partira, de hozd el a saját fejhallgatód!”

Alexander Meissner osztrák technikus nevéhez fűződik az úgynevezett Meissner oszcillátor feltalálása, amelynek köszönhetően 1913-tól lehetővé vált a stabil frekvencián való rádiótávközlés kifejlesztése. Szintén a tudós találta fel és alkalmazta először a szuperheterodin elvet a rádiótechnikában (napjainkban szinte kizárólag ilyen vevőkészülékek működnek). Az antennából bejövő jeleket átalakítja középfrekvenciás jellé, majd ezt felerősíti, demodulálja és ez a jel jut el a hangszóróba.

Ugyanebben az időszakban jelentek meg az első elektroncsöves készülékek. Az I. világháború idején már gyártottak elektroncsöves készülékeket katonai célokra.

Az első rádióműsort 1914-ben sugározták a belgiumi Lackenben, majd 1921-ben Pittsburghben indult el az első rendszeres rádióadás. A rádióműsor-szórás hamarosan Európa-szerte elterjedt: 1922-ben alakult meg a British Broadcasting Co. Ltd. (BBC), Németországban két magántársaság kezdte meg a sugárzást.

Hazánkban a rádiózás közvetlen elődjének az 1893-ban megalakult Telefonhírmondó tekinthető. Puskás Tivadar tervezte meg a készüléket, illetve a hírmondó szolgáltatását is. A Telefonhírmondó 1893. február 15-én indult el Budapesten, először a telefonnal rendelkezők kérhették a telefonhírmondó kapcsolását, később saját hálózat épült a hírmondó számára. A hírmondó a vezetékes telefon és a rádió ötvözeteként fogható fel: a hírolvasó által bemondott hírek a telefonhálózaton, majd később a Telefonhírmondó vezetékein keresztül jutottak el hallgatókig.

A Telefonhírmondó hírtudósító-műsorszóró szerepét fokozatosan átvette a rádió. Magyarországon kísérleti rádiósugárzásokról 1923, rendszeres rádióadásokról 1925 óta beszélhetünk.

Amennyiben többet szeretnének megtudni a rádiózás történetéről vagy szeretik az antik rádiókészülékeket, látogassanak el hozzánk. Szeretettel várjuk a kedves közönséget Kóger László gyűjtő-kurátor (MNL FVL) kiállításán. A tárlat 2023. szeptember 16-ig díjtalanul megtekinthető [hétfő-csütörtök (munkanapokon), 8:00-15:00 óra]. Csoportos bejelentkezéshez kérjük, keressenek meg minket az elérhetőségeinken: +36 22 313 052, fvl@mnl.gov.hu.

Felhasznált irodalom:

  • A Pallas Nagy Lexikona
  • Bene Vittorio: Az autórádió története
  • Csomós István: A kommunikáció alapjai
  • Domonkos Csaba: A modern hírközlés előfutára – 125 éves a telefonhírmondó
  • Forgó Sándor: A kommunikációelmélet alapjai
  • Magyar Etimológiai Szótár
  • http://www.radiomuseum.hu/
  • Kollár Ernő: A rádiózás története
  • Szabó István Attila: Kristálydetektoros rádió

 

Utolsó frissítés:

2023.08.24.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges