Jelenlegi hely

Hírek

2020-ban is folytatódik a Hetedíziglen program
2020.01.27.
Harmadik alkalommal keresték fel levéltárunkat a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium kilencedik osztályos diákjai, akik a Hetedíziglen családtörténet-kutató program keretében tudhattak meg érdekességeket az ország és benne saját famíliájuk múltjából.
2020.01.21.
Az MNL Hetedíziglen projektjének keretében idén tavasszal is meghirdetjük a családfa illetve családkutatás iránt érdeklődő amatőr kutatók számára szóló kurzusainkat.
2019.12.09.
2019. december 7-én a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium pályaorientációs napján a levéltár két helyszínen is bemutatkozott a diákok előtt.
2019.10.31.
2019. szeptember 30. és október 31. között is többen kíváncsiak voltak a levéltárra.
2019.10.14.
Az MNL Békés Megyei Levéltára október 11-én a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságával és a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesülete Békés Megyei Szervezetével rendezett a közös konferenciát. Mi más lehetett volna a tematika, mint az adózás története. Ám az adózással együtt jár az adóelkerülés, kevésbé finom terminológiával: az adócsalás. Ez lett a másik vizsgált téma.
Újabb kötettel bővült a Kovách Géza emlékére készült sorozat
2019.10.01.
Szeptember 20-án Aradon mutattuk be a „Több mint tanár: Kovách Géza emlékezete” című könyvet. A kötetet a kiváló erdélyi történész halálának 15. évfordulójára jelent meg, kiadója az aradi Szabadság-szobor Egyesület.
2019.09.25.
A Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesület Békés Megyei Szervezete, az MNL Békés Megyei Levéltára és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Békés Megyei Adó- és Vámigazgatósága tisztelettel meghívja Önt a "Mozaikok az adózás és adóelkerülés történetéből Magyarországon" című konferenciájára. amelyre 2019. október 11-én Gyulán kerül sor a Polgármesteri Hivatal Dísztermében (Gyula, Petőfi tér 3.).

Oldalak