A gyulai zsidó temető adatbázisa

Adatbázisunk a gyulai zsidó temető sírkövein és a temetőben található emléktáblákon olvasható adatokat tartalmazza. A sírköveken rögzített adatokat és feliratokat az adatbázis készítői levéltári iratok alapján további információkkal kiegészítették. Minden egyes adatsor mellé kapcsolódik egy vagy több, az adott sírkőről készült fotó. Az adatbázist egy térkép egészíti ki, a program az adatbázis megfelelő helyére kattintva megjeleníti azt a helyet a térképen, ahol a keresett síremlék áll.

Az adatfeltárás, a fotók és az adatbázis tartalmi feltöltése Kereskényiné Cseh Edit és Kereskényi Miklós munkája. Az informatikai munkát és a térképszerkesztést Mezei Sándor végezte. Az adatbázis elkészítését a Holokauszt Emlékév program keretében a Civil Alap 2014 projekt támogatta.

A gyulai zsidó temető, ahogyan a többi, jelenleg is működő gyulai temető, 1857-től áll fenn. Az akkor megkötött úrbéri egyezség értelmében a gyulai egyházak a helyi földbirtokos Wenckheim családtól különböző nagyságú földterületet kaptak temetőkertek céljára. Az izraelita hitközségnek a református ótemető szomszédságában, a Csíkoséri sor mentén, a város északi részén juttattak temetkezési helyet. A több mint egy katasztrális holdat kitevő terület felében találunk csak sírköveket, síremlékeket. A temető másik fele a vészkorszak tragikus eseményeinek következtében üresen maradt. A sírkertben 1945 után csekély számú temetésre került sor.

A temetkezéseket egykor a terület északi részén elhelyezkedő bejárat felől kezdték meg. A legidősebb sírkövek a Henyei út felőli sarokban találhatóak, és a gyulavári temető felszámolásakor kerültek ide. A temetőről rövid, összefoglaló leírás olvasható Balogh István Békés békétlenség. A Békés megyei zsidók története című, 2007-ben kiadott munkájának 147. oldalán.

A temető felmérése, a fényképfelvételek készítése egy évtizede kezdődött. Nagy segítséget jelentett a munka végzése során a fennmaradt, bár eredetileg igen rossz állapotban lévő temetőtérkép. Megtisztítása és állapotának stabilizálása a levéltár könyvkötő műhelyében történt. A térkép újraszerkesztett és digitalizált változatát, amely az adatbázishoz csatlakozik, és lehetővé teszi a sírok pontos helymeghatározását, Mezei Sándor informatikus készítette.

A több mint ötszáz sírkő mellett az adatbázisban feltüntettük a ravatalozó mellett található holokauszt emlékmű, valamint az első világháború hősi halottait megörökítő emlékoszlop névsorait is. A magyar vagy német felirat nélküli, héber szöveggel ellátott síroknak csak meglétét, helyét és állapotát jeleztük. Az írással földre dőlt, illetve földbe beágyazódott sírkövek közül csak azoknak az adatai kerültek az adatbázisba, amelyeket sérülésmentesen el lehetett mozdítani.

Az adatbázisban a sírkövek feliratai mellett (ezeket gyakran komoly nehézségek árán lehetett csak olvashatóvá tenni) közzétehető anyakönyvi és családtörténeti adatok is megtalálhatóak. Az adatbázis feltöltése nem zárult le, ahol vannak források, a hiányzó adatokat folyamatosan kiegészítjük..

Az érdeklődők számára hasznos tudnivaló, hogy kezdetben a házaspárokat és a családtagokat nem temették közös sírba, így a halálozás sorrendjében, gyakran egymástól távol eső sírokban pihennek. Később megváltozott ez a szokás, és átvette helyét a családi sírba, sírkertbe temetkezés rendje.

 

A Gyulai zsidó temető adatbázis az Adatbázisok Online-on

Adatbázis

User Manual: The Jewish Cemetery of Gyula

 


Az adatbázis elkészítését a Holokauszt Emlékév program keretében a Civil Alap 2014 projekt támogatta.