Plakát
A hét dokumentuma
"Eskü a Vérmezőn"
[Rövid lead] 90 évvel ezelőtt, 1923. május 13-án ünnepélyes keretek között mutatták be a nagyközönségnek Dudits Andor „Eskü a Vérmezőn” című festményét.
[Hosszú lead] 90 évvel ezelőtt, 1923. május 13-án a Magyar Nemzeti Múzeum Kupolacsarnokában ünnepélyes keretek között mutatták be a nagyközönségnek Dudits Andor „Eskü a Vérmezőn” című festményét, amely a nemzeti hadsereg Horthy Miklós kormányzó előtti fogadalmának állított monumentális emléket. Az alkotás a korszak egyik kultuszdarabja, a szerző állami megrendelések kedvezményezettje lett.
Az esemény
Az elvesztett világháború, az ország megszállása, a Tanácsköztársaság hónapjai és az ellenérdekű erők ténykedése, továbbá nem utolsósorban a győztes hatalmak által az országra kényszerítendő béketervezet politikai, gazdasági és társadalmi, köz- és magántörténeti megpróbáltatások sorát zúdították Magyarország polgáraira 1919/1920 fordulóján.
Az állam működésének normalizálása érdekében az 1920. február 16-án — az ország meg nem szállt részeiben tartott választások eredményeként — megalakult Nemzetgyűlés az általa hozott első törvényben a közjogi helyzet legalább ideiglenes rendezésére törekedett (1920. évi I. törvénycikk az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről). Ennek alapján március 1-jén a Nemzetgyűlés 141 jelen lévő tagjából 131 szavazatával a magyar közjogi gyakorlattól nem idegen kormányzói tisztségre nagybányai Horthy Miklóst választották meg. A kormányzóválasztás történetével és dokumentumaival Klettner Csilla e rovat egyik korábbi cikkében részletesen is foglalkozik.
Az 1920. évi I. törvénycikk 8. §-a kimondta: „Az ország védelmére s a belső rend és biztonság fenntartásában való közreműködésre nemzeti hadsereg állíttatik fel, mely a magyar alkotmányra esküt tesz.” Az 1848. évi törvények szentesítésének napjára emlékezve, a nemzeti hadsereg budapesti helyőrsége 1920. április 11-én a Vérmezőn tett ünnepélyes fogadalmat (esküt) Horthy Miklós kormányzó előtt. A rendezvényen Zadravecz István tábori püspök celebrálta a szentmisét, és többek között Soós Károly tábornok, honvédelmi miniszter, Dány Balázs budapesti városparancsnok is jelen volt az eseményen.
A pályázat
Az ország politikai és területi egységét veszélyeztető szándékok ellen sokan és sokféleképpen tiltakoztak. Az ország integritását szellemi harccal védő csoportosulások közé tartozott a dr. Urmánczy Nándor képviselő által vezetett Védő Ligák Szövetsége, amely több akciót indított a nemzeti identitás és integritás propagandisztikus erősítésére, a trianoni békediktátum elleni tiltakozásra. A béke aláírását követően azonnal a szövetség pályázatot írt ki, amelyben a nemzeti ima (Hiszek egy Istenben…) és a nemzeti jelszó (Csonka Magyarország nem ország…) megalkotására biztatta — sikerrel — a nemzeti érzelmű honfiakat. Ugyancsak e szövetség kezdeményezte 1920 nyarán az ún. irrendenta szobrok felállítását, amelyeket 1921. január 16-án lepleztek le. A szobrok alkotói voltak Sidló Ferenc (Nyugat), Kisfaludi Stróbl Zsigmond (Észak), Pásztor János (Kelet), Szentgyörgyi István (Dél), közülük hárman az Országos Levéltár szobrait is készítették.
A Védő Ligák Szövetsége legelső pályázata képzőművészeti (vizuális) területen igyekezett célkitűzéseinek gyümölcsöt hozni. 1920. május 8-án történelmi festménypályázatot hirdettek „Eskü a Vérmezőn” címmel, olyan „nagyméretű történelmi kép megfestésére, amely képen kifejezésre kell jutnia a történelmi jelenetnek, amikor a magyar hadsereg a Vérmezőn fölesküszik az alkotmányra a kormányzó és az egész hivatalos magyar nemzetet képviselő egyházi és világi méltóságok jelenlétében”. Az első helyezettnek 25 000, a másodiknak 20 000, a harmadiknak 15 000 koronát, továbbá két, egyenként 10 000 koronás jutalomdíjat ígértek. (Ekkor egy liter tej 10 K volt).
A pályázat eredményhirdetésére és a pályaművek műcsarnoki bemutatására 1920. augusztus 1-jén került sor. Tizennégy pályázó volt, akik közül a sajtótudósítás szerint „abszolút művészi értékét tekintve feltétlenül a legjobb munka Márton Ferenc pályaműve. A művész nem alkalmazkodott ugyan teljesen a pályázat feltételeihez, mert bizonyos költői szabadsággal új vérszerződés formájában örökítette meg a nap jelentőségét, de az alapgondolat eredetisége, a szerkezet egysége, az alakzatok mozdulataiban kifejezésre jutó lendület és őszinte hév művét mindenesetre kivitelre ajánlja. A történelmi festészet megszabta követelményeknek Dudits Andor felel meg a legjobban, aki ügyes ötlettel a kormányzót és környezetét magaslatra helyezte el, ami módot adott a művésznek, hogy távlatban a hadsereget is elhelyezhesse. A kormányzó személye szerkezetileg is a fő helyet foglalja el, az egész kép fölépítése avatott művészi kézre vall. A legtöbb pályázó azzal a problémával küszködik, miként csoportosítsa a felvonult hadsereget a kormányzó személye körül oly módon, hogy a kép impozáns nagyszerűségét a szemlélőnek is érzékelhetővé tegye.” A pályázaton részt vett még Kukán Géza, Leidenfrost Sándor, Gáspár Miklós, Kacziány Ödön, Gergely Imre és Kiss Kálmán, továbbá 6 jeligés pályázó. (Budapesti Hírlap, 1920. augusztus 1. 182:4.)
A kiállításmegnyitóhoz kapcsolódóan a szövetség tüntető ünnepséget szervezett a Margitszigeten „szárazon, vízen és levegőben az ország területi integritása mellett”. Az ünneplés már előző este, színházi díszelőadással kezdődött, majd vasárnap reggel csendes mise és zászlószentelés nyitotta a programsorozatot. Délután sportesemények és evezős felvonulások, székely ünnepély, tombolajáték, dalos versenyek, zene és tánc követték egymást, végül a programot este 7-kor tüntető dunai felvonulás zárta.
Az eseménysorozat falragasza
Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti tár, Plakátgyűjtemény, 66.156.1.
A festmény
Dudits Andor hamarosan hozzálátott, hogy a festményvázlatát kidolgozza és a teljes művet elkészítse. 1920. szeptember 12-én már arról számolt be a Magyar Távirati Iroda (MTI), hogy a kormányzó Dudits műtermében modellt állt, és az alkotás a Szépművészeti Múzeumba kerül majd. „E festményen a kormányzó az oltár lépcsője előtt esküszik a hadsereg élén a magyar zászlóra, míg a tábori püspök imát mond a zászló diadaláért”. Már ekkor tetten érhető, hogy a tényleges eseményektől elszakad a képi ábrázolás (vagy annak leírása), és megindul az események szimbolikus, kultuszteremtő értelmezése.
Dudits a képet 1920−1923 között készítette el. Ebben az időszakban más festménnyel gyakorlatilag nem foglalkozott, csak egyetlen más festészeti tevékenységét ismerjük: 1922-ben többedmagával az 1917-ben leégett gyöngyösi Szent Bertalan templom falfestményeinek helyreállítását végezte, talán ezért is húzódott el az Eskü befejezése.
1922. december 29-én arról tudósított az MTI: „Az »Eskü a Vérmezőn« című hatalmas méretű történelmi kép főpapi csoportján Dudits Andor festőművész az utolsó ecsetvonásokat végzi. Most ült a képhez Csernoch János bíboros hercegprímás. Eddig Schioppa Lőrinc pápai nuncius, Prohászka Ottokár és Zadravetz István püspökök, néhai Petri Elek református és Raffay Sándor evangélikus püspökök, Kovács Kálmán apátplébános, Meller Emil görög katholikus apátplébános, P. Bangha Béla, Brisits Frigyes cistercita főigazgató, Bitter Illés, P. Szabó Pius dr. és több az egyházi szertartásban résztvett lelkész képe készült el. A hercegprímás meleg elismerését fejezte ki Duditsnak. A kép leleplezése a Nemzeti Múzeum kupolacsarnokában jövő év elején lesz országos ünnep keretében, hogy világszerte hirdesse a magyar kulturát és az eszmét, amelyet szolgál.”
Meghívók az ünnepségreA festmény ünnepélyes bemutatására 1923. május 13-án került sor, a részletes programról az MTI május 11-én tudósított. Eredetileg két héttel korábbi időpontot terveztek, nem tudni, mi okból csúszott az ünnep a későbbi alkalomra. A már kinyomtatott meghívókat kézzel vagy bélyegzővel helyesbítették, mint arról Az Újság szerkesztőségének vagy dr. Szentiványi Gyulának címzett meghívók is tanúskodnak. Az eseményről tudósítottak Az Est-lapok (Pesti Napló, Az Est, Magyarország), a Rákosi Jenő főszerkesztésével megjelenő Budapesti Hírlap és Az Újság is. Érdekesség, hogy a mindig csak monumentálisnak emlegetett festmény méretéről csak a sajtóbeszámolókból értesülhetünk: „A kilenc méter hosszú és három méter magas, bronzfényű rámába zárt kép szerencsés beállításban, sötétbordó drapériákkal díszítve, két oszlop közé helyezetten várja az ünnepi avatást, amely után valószínűleg a történelmi arcképcsarnokban nyer végleges elhelyezést”. (Pesti Napló, 1923. május 13. 107:8.).
A siker
A festményt május 19-én délután 3 órakor a kormányzó családja kíséretében megtekintette, „Urmánczy Nándor, dr. Fritz János, és Dudits Andor, a művész fogadták és kísérték fel a kupolacsarnokba, ahol a főméltóságok egy fél óráig időztek. A képet már eddig 20 000-nél többen nézték meg, köztük 67 fővárosi és vidéki iskola növendékei. A kiállilás a nagyközönségre való tekintettel pünkösd két ünnepén egész nap délelőtt 9-től este 6 óráig, más napokon pedig d. e. 9-től, délután 1 óráig van nyitva Péter és Pál napjáig bezárólag a Nemzeti Múzeumban.” (MTI Napi hírek, 1923. május 19. 10. kiadás)
Dudits Andor számára az „Eskü a Vérmezőn” nemcsak egy pályamű sikeres megvalósítását jelentette. A műalkotásnak mérete és tematikája miatt helye lett a korszak kultuszteremtésében, továbbá az addig is jó nevű művész számára további karrierlehetőséget jelentett. Az MTI már a kép ünnepélyes leleplezése előtt, május 2-án arról tudósított, hogy gr. Klebelsberg Kuno újabb megrendelést adott a festőnek: „A magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízta Dudits Andor fesőművészt, akinek »Eskü a Vérmezőn« című hatalmas történelmi képét e hó 13-án leplezik le a Nemzeti Múzeum kupolacsarnokában, a szeptemberben Pécsre költözött királyi Erzsébet tudományegytem dísztermének művészi kiképzésével. Az egyetemet a reáliskolában helyezték el, amelynek átalakítási munkálatait Karp és Kapéter műépítészek végzik. Egyenlőre [sic!] a díszterem 10 méteres hátsó falának freskójáról van szó, amelyet a műépítészek terve szerint a terem többi részeinek kiképzése is követne. A diszterem freskója, amelynek terveivel Dudits a napokban készült el, a pécsi egyetemnek Nagy Lajos korában 1367-ben történt alapítását ábrázolja és azt a jelenetet örökíti meg, amikor Miklós akkori pécsi püspök V. Orbán pápa dekrétumát az egyházak képviselőinek, a tanulóifjúságnak és a tanférfiaknak tudomására hozza. A hatalmas kép tíz méter széles és négy méter ötven centiméter magas.” (MTI Napi hírek, 1923. május 2. III. kiadás, 3.)
Az Országos Levéltár 1918-ra befejezett, de tényleges funkciójának még át nem adott új palotája díszítésénél Klebelsberg az állami szerepvállalás fontosságát tartotta szem előtt. 1923 őszén úgy vélte, hogy a feltétlenül szükséges múzeumi beszerzéseken felül a költségvetési keretét „nagyobb és összefüggő feladatokra óhajtanám központosítani, rendesen kapcsolatban valamely nagyobb állami építkezéssel. Így elejét vehetjük az erők elforgácsolásának.” A levéltár díszítését úgy tervezte, hogy a „kutatótermen kívül van négy egymás felett fekvő (földszint, I., II. és III. emelet) csarnokszerű helyisége, melyhez a kapualja és a lépcsőház csatlakozik úgy, hogy mindez építészetileg egy összefüggő egészet alkot. Az lenne az óhajom, hogy e helyiségek ilyen összefüggő mivoltának megfelelően művészi díszítésükre nézve is gondolatilag egységes program állíttassék fel, melynek egyes részei azután különböző festő- és díszítőművészekre lennének bízhatók.”
1924-re az eredeti tervek jelentősen módosultak, és az Országos Levéltár freskóinak elkészítését nem több művészre, csak egyedül Dudits Andorra bízták, aki 1924–1929 között közel negyven falképet festett az épületben. Munkáját támogatandó 1925-ben katedrát kapott a Képzőművészeti Főiskolán (1932-ig), hallgatóinak szakmai gyakorlatát a levéltári épületben végezték. Még nem is készült el a teljes épület díszítésével, amikor 1928-ban ezért a munkájáért állami aranyéremmel jutalmazták.
Dudits Andor (1866–1944) egész életében szakrális és szekuláris kultuszok szakavatott festőmestere volt. A két világháború közötti állami megrendeléseket és Klebelsberg jóindulatát az „Eskü a Vérmezőn” megfestése és propagandaereje alapozhatta meg. Talán jogosan illethetjük őt a „kultuszfestő” titulussal.
Irodalom
Bíró-Balogh Tamás: Egyszerű, rövid, populáris. „Csonka Magyarország nem ország”: a revíziós propagandagépezet működése. Forrás, 39. (2007) 7–8:86–105.
Szabó András: A Maszk (Márton Ferenc grafikus, festő és szobrász-művész). Csíkszereda, 2009.
Szücs György: „Pictura irredenta”. Egy Csók István-kép elemzése. A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, 1997–2001. Bp., 2002. 297–305
Köszönet
A Dudits-kutatásokban nyújtott szakmai tanácsokért és technikai segítségért ezúton mondok köszönetet dr. Szücs György főigazgató-helyettesnek (MNG), dr. Ihász István tárvezetőnek (MNM) és dr. Dreska Gábor levéltárosnak (MFL), továbbá Hornyik Sándor gyűjteményvezetőnek (MTA BTK Művészettörténeti Intézet, Magyar Művészek Lexikona. A cikk képgalériájának képei ebben a gyűjteményben találhatók, a Dudits Andor-anyagban).
Dudits Andor: Eskü a Vérmezőn (pályamű, olaj, fa, 1920. Magyar Nemzeti Galéria, 9006.
