Viharos vita a sajtóval selejtezési kérdésekben

Keresztes Csaba

Egy erősen kritikus hangvételű sajtócikk látott napvilágot 1965. február 19-én, az Esti Hírlapban, a korszak egyik népszerű napilapjában, „Iratőrző Budapest” címmel.
A rövid írásban egyrészt idézték az irat fogalmának korabeli meghatározását, másrészt a hivatali iratok selejtezésének általános alapelveit. Különös hévvel bírálták a pár nappal korábban hatályba lépett belkereskedelmi minisztériumi utasítást az iratkezelés szabályairól. Legnagyobb kritikával az ügykörjegyzék alapján meghatározott megőrzési időket illették, megadva, mennyiféle kötelező őrzési idő (tíz év, húsz év stb.) létezik. Külön kiemelték, hogy vannak olyan „pecsétes papirosok” is, amelyeket 75 évig kell őrizni, sőt, a nem selejtezhetőket az „idők végtelenségéig”. Az iratkezelési munkára helyiségeket, alkalmazottakat kell biztosítani. A cikk végén feltették a nagy kérdést: honnan és hogyan? „Az utasítás pontról pont szerinti betartásához, végrehajtásához évről-évre növekvő papírraktár-felhőkarcolók, tárolónegyedek, aktakerületek szükségesek. Valóságos új iratőrző-Budapest, a bürokrácia fővárosa.”

Az Esti Hírlap 1965. február 19-i cikke, az „Iratőrző Budapest”
 

E hírlapi cikk súlyos konfrontációt okozott, de nemcsak az Esti Hírlap és az utasítást kiadó Belkereskedelmi Minisztérium között, hanem az ügybe beavatkozó Művelődésügyi Minisztérium számára is, amelynek illetékes Levéltári Osztálya szintén nem hagyta szó nélkül az éles, és emellett alaptalannak tartott kritikát.

A Levéltári Osztály írásban igyekezett felhívni a napilap figyelmét arra, hogy a belkereskedelmi utasítás jogszabályon alapul, és mindegyik minisztérium kiadta a sajátját. Rámutattak arra, hogy az idő előtt kiselejtezett iratok miatt a nyugdíjba menők akár jelentős összegektől eshetnek el, ha vonatkozó iratok hiányában nem tudják igazolni a ledolgozott éveiket („ha éppen a cikkíróról lenne szó és nyugdíjazása esetén nem tudná munkaviszonyának folyamatosságát igazolni, akkor is ilyen kitörő lelkesedéssel venné-e tudomásul, hogy iratai az általa javasolt sorsra jutottak?”) Felsoroltak ezen kívül több példát is, miért szükséges az iratok hosszabb ideig való megőrzése (építési ügyek stb.). A levéltárak működését bemutatva igyekeztek bizonyítani, hogy azok a „dolgozó nép életére, munkájára vonatkozó iratok fennmaradását” biztosítják, és ami egy adott időpontban „bürokráciának” minősül, az 15-20 év múlva a történetírás „leghitelesebb” forrásanyaga lesz. Hozzátették: a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz képest Magyarország tesz a legkevesebbet az iratvédelem terén.

Mivel a kormányrendeletet érte bírálat, helyreigazítást kérnek a laptól.

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

A Művelődésügyi Minisztérium Levéltári osztálya 1965. február 20-i levele az Esti Hírlapnak

Az Esti Hírlap főszerkesztőjének válasza nem késett soká. Határozott és egyben szabatos válaszlevélben állt ki maga a főszerkesztő, Kelen Béla,[1] a cikkben foglaltak mellett. Szerinte a cikk csak a kulturális vagy gazdasági célból nem jelentős iratok kiselejtezését javasolta, melyet részletezett is: „miért kell például az illetmény-számfejtési törzslapokat és mellékleteit 75 évig megőrizni? Tudvalevő, hogy 16 évnél fiatalabb nem vállalhat állást, tehát az illetmény-számfejtési törzslapokat a már 16 éves korában állásba lépett dolgozónak is 91 éves koráig kell megőrizni. Vagy miért kell 75 évig őrizni az elbocsátási ügyek, az ár­vaellátással kapcsolatos iratokat, a bolti dolgozók életrajzát? És az idők végtelenségéig, az illetmény jegyzékeket, a tanulói létszámterveket, a létszámösszesítő^-kimutatásokat, nyilvántartásokat? Ezek egyike sem lesz, sem tíz, sem húsz év múlva a „történetírás leghitelesebb forrásanyaga”. Nem kertelt, és példát is hozott: „Kételkedünk abban is, hogy száz év múlva komoly kultúr­történeti érdekessége lenne az éves beruházási részletterveknek, léte­sítményjegyzékeknek, minőségvizsgálati ügyeknek, árajánlatoknak, ár-, tarifa-javaslatoknak.”

Feltette a kérdést: kiszámította valaki, mekkora tárolókapacitás lesz szükséges ennyi irattömegnek, miféle költségvonzattal? Lezárásképpen pedig jótanácsot is adott: az ilyen rendelkezések kibocsátása előtt konzultálni kellene a hivatalok illetékeseivel.

Az Esti Hírlap főszerkesztőjének, Kelen Bélának 1965. március 21-i válaszlevele

Időközben a Belkereskedelmi Minisztérium szintén helyreigazítási kérelemmel (pontosabban inkább: felszólítással) fordult a laphoz. Ezt az utóbbi szintén határozottan elutasította: a cikket sem közérdeket sértőnek, sem pedig destruktívnak nem találta. Sőt, a főszerkesztő ez esetben azt is kijelentette, hogy ha helyreigazítást adna ki, abban részleteznie kellene az ominózus utasítást is, és a további „riasztó konkrétumok” a minisztérium tekintélyét gyengítenék!

Az Esti Hírlap főszerkesztőjének, Kelen Bélának 1965. március 2-i válaszlevele
 

Az elutasítás után és miatt a Belkereskedelmi Minisztérium bírósághoz fordult panasszal, és helyreigazítás közöltetését kérte, valamint a költségek ráterhelését az újságra. A perirat főleg azon a szakmai állásponton alapult, hogy az ominózus belkereskedelmi utasítás egy kormányrendeleten alapul, ezért e rendelkezések „hamis színben való beállítása” egyben közérdeket is sért. (Ezt nem közöljük.)

Az illetékes Pesti Központi Kerületi Bíróság eljárásáról azonban nincs információnk, főleg azon okból, hogy a Belkereskedelmi Minisztérium vonatkozó ügyirata nem található meg, legvalószínűbben kiselejtezték. (A kapcsolódó iktatókönyvi szám bejegyzései szerint.)[2]

Az eljárás ezért válik kissé kafkai abszurd történetté: a folytonosan hangoztatott történeti feldolgozást, pontosan az ügy tárgyául szolgáló selejtezés okán, nem lehet teljes mértékben megtenni. Az iratok közül csak a Levéltári Osztálynak átküldött levelek és mellékleteik maradtak meg, ebből lehetett az ügyet félig rekonstruálni, a bíróság válasza nem maradt fenn…

Lehetséges, hogy az Esti Hírlapnak mégis igaza volt, és a tudományos, kulturális szempontból „nem értékes” iratok kiselejtezésének igénye a Belkereskedelmi Minisztériumnál elfogadásra talált?
 

Jelzet: HU-MNL-OL-XIX-I-4-ab-3-1. tétel-134537-1965. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Igazgatóság, 1965. évi iktatott iratok.