Út a repülésig

A közös űrrepülések sorozatában megtörtént az első lépés. 1977. szeptember 29-én pályára állt a Szaljut–6 űrállomás, amit sokkal hosszabb tevékenységre tervezték, mint elődeit (18 hónap, és 8–10 űrhajó fogadása). Az űrállomás beüzemelése azonban meghiúsult, Vlagyimir Ko­valjonok és Valerij Rjumin képtelen volt a Szojuz–25-öt összekapcsolni az űrállomással. Így csak 1977 decemberében sikerült a Szojuz–26-nak kikötnie az űrállomáson, amit azután még egy tisztán szovjet legénység (Vlagyimir Dzsanibekov és Oleg Makarov) követett.

1978. március 2-án a Szojuz–28 fedélzetén Alekszej Gu­bar­jev parancsnok oldalán egy hét időtartamra feljutott az űrbe Vladimír Remek, Csehszlovákiából. Ezután az állandó személyzet – 96 napos űrrekordot felállítva – hazatért. A Romanyenko–Grecsko párt Vlagyimir Ko­val­jo­nok és Alexander Ivancsenkov váltotta. 1978. június 27-én a lengyel Mirosław Hermaszewski jutott ki az űrbe, 1978. augusztus 26-án pedig Sigmund Jähn, az NDK űrhajósa startolhatott a Szojuz–31 fedélzetén, Valerij Bi­kov­szkij oldalán. Az első három sikeres repülés után kisebb szünet következett: 139 napos űrrekord után hazatért az alaplegénység, s majdnem négy hónap után indult el a következő.

Közben a szovjetek felkészültek a következő ütemre, amelyben másodikként volt soros a magyar űrhajós. 1978 elején már várták a magyarok döntését, hogy ki legyen az első számú jelölt, mert a szovjet jelölteket a sorrend ismeretében tudták kijelölni. A Politikai Bizottság 1979. január 9-ei ülésén tudomásul vette a beterjesztett tájékoztató jelentést, mely szerint kiválasztották az űrhajósokat és folyik a közös űrrepülés tudományos programjának előkészítése. A jelentésben megállapították, hogy az 1. számú páros Valerij Kubászov űrhajós ezredes és Farkas Bertalan százados, a 2. számú páros Vlagyimir Dzsanibekov űrhajós ezredes és Magyari Béla százados. Az űrrepülés várható ideje 1979. június. Látható tehát, hogy a párok összeállításában és rangsorolásában a szovjetek maguk döntöttek. Arra azonban, hogy itthon valami nem tetszhetett, arra az MSZMP KB Titkársága 1979. február 12-ei határozata utal. Az ülésen elsősorban a majdani kitüntetések állami beterjesztésére hoztak határozatot, és arra, hogy a koordinációs bizottság „megfelelő időben tegyen javaslatot az űrhajósok fellövésénél Bajkonurban részt vevő delegáció összetételére”. Emellett elhangzott a lényeg is, vagyis a koordinációs bizottság „tegyen javaslatot a szovjet fél által kért időpontban az űrhajós és dublőre személyéről”. A dolog tehát nem lehetett teljesen zökkenőmentes, még ha a személyek maradtak is ebben a sorrendben. Vélhetően a magyar fél kiválasztási szempontjai között szerepet játszhatott, hogy ki a jóképűbb, ez azonban odaát nem volt érdekes. A döntés inkább parancsnok-centrikus volt, és Kubászov volt a so­ron a szovjetek közül. A magyar illetékesek véleménye alapján „jobbik” jelöltet ennek megfelelően sorolták be.

1979 februárjában folytatódott a program. Előbb új alaplegénység – Vlagyimir Ljahov és Valerij Rjumin – ment fel az űrállomásra, majd 1979. április 10-én a bolgár űrhajós, Georgi Ivanov indult a Szojuz–33-assal az űrbe. A re­pülés azonban váratlanul kudarcba fulladt, a főhajtómű meghibásodása miatt nem sikerült az űrhajót összekapcsolni a Szaljut–6-tal. Az eset után bizonytalan időre elhalasztották a magyar űrrepülést. Farkas Bertalan és Va­lerij Kubászov eredeti űrhajóját, a Szojuz–34-et automata üzemmódban küldték fel 1979. június 6-án, egy nappal a magyar űrrepülésre kijelölt június 5-ei dátum után, hogy az alaplegénység visszatérhessen. Farkas Ber­talan és Magyari Béla pedig hazautazott Magyarországra.

Érdekes, hogy a repülés elhalasztásának valódi okairól a szo­cialista világ titkolódzó felfogásának megfelelően még egy év múlva is alig mertek szót ejteni. A magyar nagykövetség érdeklődésére a szovjetek azt válaszolták, hogy a „Szojuz–33 űrhajó repülése alkalmával hajtómű rendellenességek léptek fel”, ezért nem kapcsolták össze a két űrhajót. Ez a felfogás maradt itthon is hivatalos.

Miután módosították a hajtóművet, felküldték az új alaplegénységet (Leonyid Popov és Valerij Rjumin). Kubászovnak és Farkas Bertalannak még ki kellett várnia a második generációs Szojuz, a Szojuz–T típus első repülését és egy Progressz teherűrhajó dokkolását a Szaljut–6-hoz, hogy 1980. május 26. estéjén felszállhassanak Bajkonurból. A Szojuz–36 felszállása sikerült. Magyarország fél óra múltán értesülhetett a nagy hírről: magyar űrhajós jár az űrben! Addigra Valerij Kubászov parancsnok és Farkas Bertalan kutató űrhajós Föld körüli pályán keringett.