Ismét a Földön

Pár perc múlva Farkas Bertalan és Valerij Kubászov kimászhattak a Szojuz-35-ből. A magyar repülés ezzel véget ért. A leszállást követően egy hétig az űrhajósok rövid rehabilitáció erejéig Baj­ko­nur­ban maradtak, bár a sajtótájékoztatót addig sem tudták elkerülni. Ezután Moszkvába, Csillagvárosba repültek, ahol kitüntették őket. Majd következtek az átadások: Farkas Bertalan a Szov­jetunió Hőse lett és Lenin-rendet kapott repüléséért Leonyid Brezsnyevtől, akinek a korabeli képek tanúsága szerint egészségi állapota miatt ekkor már meglehetősen nagy feladatot jelentett a kitüntetés feltűzése.

A Magyar Külügyminisztérium már a felszállás után, de főként Farkas Bertalan és Valerij Kubászov visszatérése után igen nagy erővel próbálta kihasználta a nemzetközi sikert a magyar állam számára. A nagykövetségek jelentést készítettek arról, hogy milyen feladatokat hajtottak végre külképviseletük székhelyén a magyar űrrepülés minél nagyobb visszhangja érdekében. Természetszerűleg ez elsősorban a szocialista országokra vonatkozott. Érdekes módon, Romániában azon kívül, hogy közölték az űrrepülés tényét, viszonylag kevés hírt adtak a magyar űrrepülőről. Mondhatnánk erre, savanyú a szőlő, de a román tájékoztatás centralizmusát ismerve, ezen nem lehetett csodálkozni. A többi, már űrhajóssal rendelkező országban viszont igen nagy terjedelemben foglalkoztak a repüléssel. A magyar követségek a nagyobb nyugat-európai országokban is mindent megtettek a propaganda érdekében. Zömmel azonban csak a kis példányszámú, helyi kommunista lapok lelkesedését tudták kiváltani: akár Németországban, akár Franciaországban viszonylag rövid hírekben tájé­koz­tat­tak az eseményről. Néhány kivétel akadt csupán, ami összefügg­he­tett azzal is, hogy az adott országban a magyar követség munkatársai sokkal aktívabban próbálták az egyes szerkesztőségeket rávenni a minél nagyobb terjedelmű összefoglalók és cikkek írására. Az egyik ilyen kivétel Finnország, míg a másik a tőlünk távol lévő Kuvait volt, ahol számos újságcikk foglalkozott Magyarországgal és a közös szovjet-magyar űrrepüléssel.

A magyar párt- és állami vezetés Farkas Bertalan és űrhajós társai hazatérésének talán még nagyobb figyelmet igyekezett szentelni, mint magának az űrrepülésnek, hiszen egy ilyen látogatással lehetett learatni azt a sikert, amit az űrrepüléssel úgymond megteremtettek. Annál is inkább fontos volt a küldöttség megérkezése és fogadása Magyarországon, mert a szovjet vezetés részéről erőteljes bíráló hangok érkeztek Magyarországra, ugyanis ekkor Az Egyesült Államok ma címmel egy kiállítás nyílt Budapesten. Erről a szovjet nagykövetség nyilvánvalóan egy túlzó jelentést küldött Moszkvába, és amikor Szűrös Mátyás moszkvai magyar nagykövet B. N. Ponomarjov miniszterelnök-helyettesnél járt, a vele együtt lévő Ruszakov olyan megjegyzést tett „jó lesz, ha már rövidesen Magyarországra érkezik a szovjet-magyar űrpáros, mert feltehetően elterelik majd a figyelmet az amerikai kiállításról". Látható tehát, hogy a zsigeri bizalmatlanság a szovjet vezetés több tagja részéről is jelentkezett Magyarország irányába.

Az űrhajós küldöttség magyarországi látogatására és programjára több mint ötven oldalas részletes programot készítettek, amelyben megadták a különböző rendezvények protokollnak megfelelő leírását (rajzzal), szinte percnyi pontossággal jelölték ki, hogy az egyes napokon milyen látogatásokat kell a küldöttség tagjainak végrehajtaniuk. Az egyik feladatkör az volt, hogy nagygyűlés keretében találkozzanak a munkásokkal, ezért a szocialista ipar két fellegvárában, a Csepel Művekben és a diósgyőri Lenin Kohászati Művekben is látogatást kellett tenni. Ugyancsak rendkívül fontos volt, hogy szülőfaluját, a Szabolcs megyei Gyulaházát lássa. Korábbi állomáshelyeinek meglátogatását is tervbe vették, így a szolnoki Kilián György Katonai Főiskolát és a pápai repülőegységet. Természetesen a zánkai úttörőtábor sem maradhatott ki, amit összekötöttek egy rövid pihenővel a balatonaligai pártüdülőben. Az események egyik csúcspontja a kitüntetések átadása volt, hiszen nemcsak Brezsnyev kitüntetését kellett átvenni, hanem a Magyar Népköztársaság által adományozottakat is. A kitüntetések körüli „vita" egyúttal ismét megmutatta, hogy csak azt lehetett kitüntetni, akit a szovjet vezetés jóváhagyott. Már 1980. május 29-én Kádár Jánosnál tartottak egy megbeszélést, amelyben Farkas Bertalannak és Valerij Kubászovnak egyaránt a Magyar Népköztársaság Hőse és a Magyar Népköztársaság Űrhajósa kitüntetést kívánták adományozni. Ezeket a kitüntetéseket még 1979-ben alapították abban a hiszemben, hogy a repülésre még ez év nyarán sor kerül. Ugyancsak elvként fogadták el, hogy Magyari Béla és párja, Dzsanibekov azonos kitüntetést kapjanak (ez a Magyar Nép­köztársaság Zászlórendje kitüntetést jelentette). Röviddel ezután azonban kiderült, és a PB június 10-ei ülésén tudomásul vette, hogy a szovjet vezetés nem járul hozzá ahhoz, hogy Kubászov a Magyar Népköztársaság Űrhajósa legyen, mivelhogy szovjet állampolgár. Ugyancsak nem engedélyezték, hogy Dzsa­ni­bekov Magyari Bélával együtt a küldöttséghez csatlakozzon. Így Dzsanibekov kitüntetésének átadására egy év múlva került sor, amikor az alaplegénységhez tartozó Leonyid Popov és Valerij Rjumin Magyarországra látogathatott egy szovjet űrhajós küldöttség tagjaként.

Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy a Magyarország Hőse kitüntetés rangját tekintve azonos volt a Szocialista Munka Hőse kitüntetéssel, amit hosszú távú tevékenységért adományoztak, és minimálisan ötezer forint nyugdíjjogosultságot jelentett. Emellett Farkas Bertalan kapott még 150 ezer forint jutalmat. Magyari Bé­lának 100 ezer forintot adtak. (Akkoriban egy 1300-as Zsiguli 90 ezer forintba került.)

Farkas Bertalan két rendfokozattal, míg Magyari Béla egy rendfokozattal előrébb lépett, s a rendkívüli előléptetés alezredesi, ill. őrnagyi stallumot jelentett számukra. A kitüntetéssel együtt a magyar pártvezetés a Honvédelmi Minisztérium javaslatára azt is kikötötte, hogy Farkas Bertalan és Magyari Béla a Budapesti Műszaki Egyetemet végezzék el. Farkas Bertalannak lényegében meg­tiltották, hogy repülhessen. Magyari Bélának mindezt csak három évig tették lehetetlenné. Mindketten lakást kaptak Budapesten, továbbá Farkas Bertalan szolgálati kocsi-használatot is.

A magyar űrhajós majdnem két héttel a földet érés után, június 16-án - az eredeti tervekhez képest három nappal később - érkezett haza. Már a Ferihegyi repülőtéren tömegek várták a küldöttséget. A fogadás után a feldíszített utakon a Kossuth térre hajtott az autókonvoj. Farkas Bertalan és Valerij Kubászov pedig egy nyitott Csajkán állva integetett a megszokott delegációs útvonalon, amit lezártak a küldöttség útjának idejére. A Múzeum körúton tízezrek integettek, az egyszerű emberek lelkesedése megfogható volt, Farkas Bertalanból ekkortól mindenki Farkas „Bercije" lett. A Kossuth téren a nagy állami ünnepekhez, vagy egy külországi államfőhöz hasonló volt a fogadtatás szintje: himnuszok, Rákóczi-induló, díszzászlóalj. Kádár János pedig üdvözlő beszédet tartott. A Parlamentben átadták a kitüntetéseket, majd a Honvédelmi Minisztériumban Czinege Lajos miniszter átnyújtotta az előléptetésekről szóló kinevezéseket.

Másnap, Budapesten következett a szokásos gellérthegyi „Szabadság-szobor", a Hősök tere, a Lenin-szobor megkoszorúzása. Ezután pedig megkezdődött az országjáró körút. A program szerint először Gyulaházára utaztak (szülei ekkor már Pácinban laktak) és a ház új lakóját érte az a megtiszteltetés, hogy köszönthette Farkas Bertalant. Azután a program Szabolcs, majd Borsod megye más helységeiben folytatódott. Az előzetes programnak megfelelően a diósgyőri Lenin Kohászati Művek, a neve miatt is fontos gyöngyösvisontai Gagarin Hőerőmű, majd később a Csepel Művek jelentős célpontok voltak. A kelet-magyarországi körút végén Szolnokra, a Kilián György Repülőműszaki Főiskolára látogatott a küldöttség. A dunántúli programnak - a terveknek megfelelően ugyancsak része lett a honvédség, hiszen Pápán - Farkas Bertalan és Magyari Béla korábbi szolgálati helyén - meglátogatták a korábbi bajtársakat. Ezt megelőzően Balatonfüreden, a zánkai úttörővárosban is eltöltöttek néhány órát.

Június 24-én a látogatás véget ért, s a küldöttség szovjet tagjai hazarepültek. A magyar propaganda azonban továbbra is igyekezett kihasználni az űresemény utóhatásait. 1980 augusztusában irányelveket készítettek a magyar űrhajósokkal kapcsolatos tömegpolitikai munkára a közös űrrepülés első évfordulójáig. Eszerint tájékoztatni kell a közvéleményt életükről, meg kell őket hívni különböző fórumrendezvényekre, 1981. február végéig minden megyébe jussanak el, és kapjanak meghívást a nagy ünnepek rendezvényeire. A tömegkommunikációs eszközök pedig tudósítsanak a programokról, elégítsék ki a közvélemény érdeklődését. Farkas Bertalan és Magyari Béla megfelelt ezeknek az elvárásoknak, az emberek azonban nem a rendszerhű hajbókolót látták ben­nük, hanem az emberi teljesítményt becsülték.

Az űrutazás idején a romló gazdasági viszonyok között szenvedő Kádár kormányzat számára Farkas Bertalan sokkal több volt, mint egy kiválasztott, kitüntetett katona. Ő volt a megtestesült magyar dicsőség, akit, amennyire csak lehetett, ki kellett használni a tömegpropaganda számára, s ezzel is eltakarni a mind jobban sötétedő valóságot. Nyilvánvalóan Farkas Bertalan közvetlensége, ő­szinte magatartása is hozzájárult ahhoz, hogy a szocialista rendszer fennállása idején és utána is megmaradt népszerűsége, bár a hajdani űrrepülés emléke mind jobban megfakult az emberek emlékezetében.