A propagandamunka kezdetei

A hazai propagandagépezet is a szovjet irányelvek szerint dolgozott, bár hozzá kell tennünk, hogy a magyar gyakorlat sokkal visszafogottabb volt, mint a legtöbb szocialista országé. Az 1977. decemberi moszkvai Inter­kozmosz értekezlet után a szovjet delegáció közleményt adott ki, hogy a tömegtájékoztatásban célszerű figyelembe venni a következőket: egyrészt koordinátorokat vagy koordinátori csoportokat kell kijelölni, „melyek feladata a közvélemény informálása, és szimbolikus jellegű tevékenység [értsd: űrrepülés] előkészületét szolgáló intézkedések megszervezése. [...] Minden közös űrrepülés alkalmával tájékoztató anyag készül a kozmikus berendezésekről, a bajkonuri repülőtérről, a repülésirányító központról, a Gagarin nevét viselő űrhajóskiképző központról, a repülés programjáról, valamint az űrhajósok életrajzáról és a tudományos-technikai kísérletekről". Ennek érdekében el kellett juttatni a Szovjetunió Interkozmosz Tanácsához a majdani felszállás 4-5 tudósítását egy-másfél oldalnyi terjedelemben, „amit az illető ország űrhajós kutatója elmondhat". Vagyis az újságírói és tudományos tájékoztatás határait a minimumra szorították. Emellett az érintett országoknak ki kellett dol­gozniuk saját repülésük emblémáját, ill. az űrhajókra kerülő applikációt 40 példányban, címerrel, nemzeti zász­lóval. A jelképek pontos méretét is megadták: általános és kétoldalú embléma 100 mm, állami címer 80 mm, a nemzeti zászló pedig 85x125 mm. Miután ezek elkészültek, be kellett mutatni a szovjet Interkozmosz Tanácsnak. Meghatározták e jelvények anyagának összetételét, s azt is, hogy gépi varrással készüljenek. S hogy mindez ne legyen elég, ezért az űrhajósok által az űrbe juttatandó szimbolikus tárgyakat, ajándékokat is meg kellett beszélni az említett grémiummal.

Az egyes országok képviselőinek is volt néhány javaslatuk - emlékérmék, pénzérmék, jelvények, felségjelek, más emléktárgyak stb -, amelyek kibocsátását szintén a Szovjetunió Tudományos Akadémiája mellett működő Interkozmosz Tanácsban kellett megvitatni.

 Az ismertetésből látszik, hogy adott volt a vonal, amelynek mentén az egyes országok működhettek, más kérdés, hogy ez nem is esett nehezükre. Mivel közeledett a magyar űrhajós várható repülése, az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága 1978. december 5-ei ülésén határozatot hozott arról, hogy „propagandánk legyen szerény, de szükséges mértékig vegye figyelembe" a szocialista országok tapasztalatait. „A felkészülésben részt vevő mindkét magyar űrhajós-jelölt munkája, teljesítménye, valamint a hazai műszerek eredményei, készítőik alkotó közreműködése kapjon méltó elismerést. A propaganda tevékenység két csúcspontja az űrrepülés és a hazaérkezés időszaka legyen". A határozat értelmében „az első magyar űrhajóst és dublőrét úgy fogják bemutatni, hogy kitűnjön: gyermekkoruktól kezdve élenjárók voltak a tanulásban és a munkában; szellemileg és fizikailag is mindig jól felkészültek feladataik végrehajtására. Szívós akaratuk, kitartó munkájuk és a tanulásban mutatott szorgalmuk eredményeként képesekké váltak rendkívül bonyolult, sokoldalú feladatok végrehajtására". A kérdéssel a Politikai Bizottság 1979. január 5-ei és a Titkárság február 12-ei ülésén is foglalkoztak. A később készített részletes propagandaanyagok lényegében ugyanezen elvek mentén maradtak.

 A Politikai Bizottság 1979. január 9-ei ülésén elfogadta a közös űrrepülést koordináló tagjainak a névsorát. A Korom Mihály KB titkár vezette bizottság - mint említettük - január 22-én meg is tartotta alakuló ülését, és hónapokon keresztül irányította a hazai felkészülést. Ez plakátok, jelvények, emléktárgyak, 100 forintos emlékérme, különböző ruházati termékek sorát jelentette, egészen addig a pontig, amíg a szovjetek be nem jelentették, hogy az űrrepülést a következő évre halasztják.

 Az űrrepülés tervezett időpontja után néhány nappal, 1979. június 11-én, a pártközpont munkatársnője, Kovács Nándorné feljegyzést készített az elmaradt űrrepülés előkészítő munkájának tapasztalatairól. Ebben kitért az űresemény agitációs és propagandamunkájának szinte minden részletére. Az addigi tapasztalatok alapján felsorolja, hogy milyen kiadványok, ajándékok készüljenek, hogyan tartsák a kapcsolatot a külföldi partnerekkel és a moszkvai magyar követséggel, továbbá javaslatot tett a sajtó jövőbeni feladataira. Ezen belül elemezte az egész eseménysorozat várható magyarországi programját. Az anyag egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy a pártközpont nélkül ne tárgyaljanak az egyes - vélhetően „elszabadult", túlságosan önállóan cselekvő - szervek (Honvédelmi Minisztérium, Interkozmosz) sajtó-, propaganda-, ajándékozási stb. kérdésekről. Fő következtése tehát az, hogy a sajtó- és propaganda-feladatok még inkább a pártközpont agitációs és propaganda osztályán keresztül valósuljanak meg. Ebből következően az állami szervek csak nekik alárendelten léphetnek fel.

Az űrrepülés politikai előkészületei

Mint említettük, a tömegpropagandában mindent megtettek annak érdekében, hogy minél nagyobb politikai tőkével kerüljön ki a politikai vezetés az egyébként méltán fontos űrrepülésből. Ennek megfelelően szinte percre pontosan készítették el a különböző tervezeteket azért, hogy az űrrepülés közben és az azt követő eseményekben ne történjék semmilyen hiba. Ennek a nagyszabású tervnek egyik része volt, hogy amennyire csak lehetett, igénybe vették a kereskedelem nyújtotta lehetőségeket is. Tízezer számra rendeltek különböző trikókat, ruhaneműket, amelyeket a fellövést követő napon mindenfelé az országban, de elsősorban a főváros és a megyeszékhelyek főútvonalak mentén lévő boltjaiban árusítottak. Ennek megfelelően átrendezték a kirakatokat is. Csak példaként említjük, hogy többféle méretben és emblémával készültek pamuttrikók, női kendők, sildes sapkák, nyakkendők, természetesen apróbb szuveníreket is nagy számban készítettek, mert utóbb kiderült, hogy a lakosság nagyobb értékű termékeket alig-alig vásárolt, a csokoládé, a kártyanaptár, a különböző tollak, rávasalható matricák kelendőbbek voltak. A felsoroltakon kívül fogytak a különböző gyermekjátékok, az űrmacik, a kifestő könyv, a holdrakéta stb. A propaganda ezeken az árucikkeken és emléktárgyakon keresztül is tudatosítani akarta a lakosságban, hogy mennyire fontos az esemény Magyarország számára.

 Mindezeket kiegészítették olyan emléktárgyak, mint a zömmel nikkelből készült 100 forintos emlékérme (egy kis részük ezüst volt), amelyből összesen 200 ezer darabot vertek a Nemzeti Bank hozzájárulásával. A dolgot ér­dekessé teszi, hogy a repülés eredeti időtartamára, 1979. júniusára egyszer már készült 200 ezer darab 100 fo­rintos emlékérme, de a rajta lévő évszám miatt kénytelenek voltak megsemmisíteni - csupán kis számban őriztek meg példányokat. Többek között a pártvezetés és ap­pa­rátus között osztottak szét 196 darabot. (A numizmatikai piacon ezek ma legalább százszorosát érik az 1980-asnak.)

 Természetesen nemcsak eladásra szánt emléktárgyakat ké­szítettek, hanem nagyszámban különböző ajándéktárgyakat, többek között kulcstartót, cigarettatartót, de ezek nagy többsége valamilyen ajándékozási szint szerint kü­lön csomagokban került a megajándékozottakhoz. Pél­dául a hazai felső vezetés tagjainak 55 darab olyan ajándékcsomagot osztottak szét, amely önmagukban is meglehetős értéket képviseltek. A névsor azért is érdekes számunkra, mert az 55 fő az akkori kádári kommunista rendszer teljes felső vezetését reprezentálta. A megajándékozottak: az MSZMP Politikai Bizottság tagjai, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, a Minisztertanács tagjai, a Központi Bizottság osztályvezetői, a miniszteri rangúak (a budapesti pártbizottság első titkára, a fővárosi tanács elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke), öt megyei első titkár, az Országgyűlés elnöke, a Munkásőrség parancsnoka, a Hazafias Népfront elnöke. Érdekes, hogy mi volt ezek tartalma: ezüst cigarettakínáló űrhajós jelvénnyel, bronz plakett, jelvénygyűjtemény pénzérmékkel (100 forintos emlékérem). Az egészet műanyag táskában adják át. Emellett hazai célra 400 - némileg szerényebb tartalmú csomag is készült a „második vonal" számára.

 A Szovjetunióban mintegy kétezer darab ajándékcsomagot osztottak ki, de a szocialista és a fontosabb kapitalista országokban lévő magyar követségek is kaptak ilyen csomagokat. Ezeket hármas kategorizálás - A, B és C - alapján „terítették". Természetesen a felső szovjet vezetésnek, így Leonyid Iljics Brezsnyev pártfőtitkár-állam­fő­nek ennél magasabb értékű ajándékokat adtak át.

 A propaganda részét képezte a különböző kiadványok sora, amelyek között a leglátványosabbak a plakátok voltak - természetesen mindkét magyar űrhajósra szabva - bár ezt már 1979-ben is megtették. Így hát csak a plakátokon négyszeres volt a költség. A propaganda előkészítői valóban sokáig nem tudták, hogy végül is ki lesz az a páros, amelyik felrepül.

 A plakátok mellett kiadtak különböző kiadványokat, pl. Csák Elemér egy képekkel illusztrált riportkönyvet készített Farkas Bertalanról, Foglalkozása űrhajós címmel. A példányszám meglehetősen magas, ötvenezer volt, de más kiadványnál a százezret is elérte. Az Üdvözlet a kozmoszból című színes kiadvány ilyen volt, amelyet részben ingyen osztogattak. Jó pár olyan szakkiadvány is készült, amelyeket nem forgalmaztak széles körben, viszont a propagandában tevékenykedő személyek segítségükkel akár bizonyos tudományos kérdésekre is választ tudtak adni. Ezek mellett zsebnaptárak, kártya-naptárak, bélyegek, mini könyvek, fotósorozatok is a repertoár részét képezték.

 A tömegpropagandában napi szinten feladatul tűzték ki az egyes tömegszervezeteknek, hogy aktívan vegyék ki részüket az űrrepülés méltatásából, így a szakszervezetek és a Hazafias Népfront foglalkozott e kérdéssel. Külön feladat volt az ifjúság megnyerése, ami a romló életszín­vonal feltételei közepette különösen fontos volt. Az MSZMP KB Titkársága 1980. május 12-én megjelölte a KISZ-re érvényes tömegpolitikai munkát. A korszak hatalmi rendszerének megfelelően a KISZ vezetése is ha­tá­rozatot hozott ezt követően a teendőkről. Ez többek között a sajtóra is vonatkozott, a Magyar Ifjúságra, az If­jú­sá­gi Magazinra, a Pajtás gyereklapra, hogy milyen beszá­mo­lókat készítsenek az űrhajósokról. Ennek egyik legjellemzőbb példája volt később Farkas Bertalan és a Magyarországra látogató szovjet űrhajósok 1980. június 22. délutáni látogatása a zánkai úttörővárosban, amelyről külön újságot készítettek.

 A tömegpolitikai munkát természetesen a pártközpont tartotta a kezében, pontosabban az Agitációs és Propaganda Osztály. Az osztály látta el propagandaanyagokkal az alsóbb szerveket, és utasított mindenkit, hogy milyen módon járjanak el. Egy érdekes példát felhozhatunk erre: 1980. május 10-én egy körlevélben értesítették a megyei ideológiai titkárokat, hogy milyen propaganda-kiadványokat juttatnak el hozzájuk. Természetesen egy részük egymást kizáró, párhuzamos kiadványokat je­lentett, hiszen Magyari Béláról és Farkas Bertalanról egyaránt készült plakát, szórólap, és a fellövés előtt mindkettőt eljuttatták a pártszervezetekhez. Mint írták „a fel nem használható Képes Híradót felbontatlanul, 48 órán belül kérjük visszajuttatni a Kossuth Könyvkiadó megyei, budapesti kirendeltségeihez".

 A legfontosabb szerepe azonban a tömegmédiának volt, ezen belül is a Magyar Rádió és a Magyar Televízió készült igen erőteljesen a közös szovjet-magyar űrrepülésre. A Magyar Rádió tíz oldalas programtervet készített, amely gyakorlatilag felölelte a Magyar Rádió teljes közvetítési tervét 1980. május közepétől a magyar űrhajósok hazatérése utáni látogatást is beleértve. A terv egyúttal a napi közvetítési sémát is vázolta. A Magyar Televízió feladata ennél szélesebb körű volt, hiszen várható volt, hogy az egész ország a televízió képernyője előtt nézi a közvetítést.

 A szovjet fél előzetes direktívákat adott az összes űrrepülésben résztvevő ország televíziósainak. A Szovjet Televízió és Rádió Állami Bizottságának Nemzetközi Kap­csolatok Főosztálya tájékoztatójában lényegében meg­határozta, hogy a magyar fél milyen feltételek mellett dolgozhat. Elvárták, hogy előzetesen egyeztessék a munkálatokat, s hogy öt TV és öt rádióbemondó menjen ki a Szovjetunióba, sőt még azt is meghatározták, hogy a „pultnál" dolgozó bemondó „egészséges, nagy teherbírású, oroszul jól beszélő, a moszkvai viszonyokat jól ismerő, a szovjet televíziósok bizalmát élvező személy legyen". Konkrétan Farkas József korábbi moszkvai tudósító neve merült fel. Kifejtették, hogy kerülni kell a rögtönzést, csak előkészítve lehet egy-egy vezetővel az interjút felvenni. Az anyag ezzel az NDK televízió egyik riportere által elkövetett „csúnya" hibára utalt, aki a közös szovjet-NDK űrrepülés alkalmával Hoffmann kelet-német és Usz­tyi­nov szovjet hadügyminiszterrel azonnal interjút akart készíteni. Ezen akkor mindenki megdöbbent, mert nem jelentette be előre, hogy interjút akar készíteni, ráadásul nem is voltak előre legyártott kérdései az egyébként vélhetően teljesen konform interjúhoz.

 A vendég televíziósok és rádiósok, valamint a szovjetek munkatársai közötti viszonyt jól jellemezte, hogy „a szovjet elvtársak tőlünk is várnak ajándékokat". A korábbi tapasztalatok alapján „speciál-feliratú üvegpoharak, emblémák, tányérok, jelvények," kendők, trikók alkották a szuvenírt, de a bemondók és tudósítók táskarádiót, vagy kazettás magnót kaptak. A „fő tarhás" azonban a Magyarországon is ismert és kevésbé kedvelt kommentátor, Jurij Fokin volt, aki még értékesebb ajándékot kapott, bár a forrás konkrétan nem nevezte meg.

 A szovjet fél arra is kitért, hogy célszerű lenne bizonyos italmennyiséget eljuttatni. „Ebben a vonatkozásban sokat beszélnek a lengyelek túlzásairól, akik bárt rendeztek be a televíziónál és korlátlanul szolgáltak fel lengyel tömény italokat. Esetleg egy magyar kávéfőző presszógép felállítása jó szolgálatot tenne."

 Jellemző módon a szovjetek számára az NDK példa volt a meghatározó, ugyanis azt a fegyelmezettséget, azt a precizitást várták el a magyar tévésektől is a majdani közvetítések során. Egy elég fontos szempont azonban nem szerepelt a szovjetek elvárásai között, az, hogy gyakorlatilag a magyar tévések teljesen kiszolgáltatott helyzetben lesznek a közvetítések során a szovjetekkel szemben.

 A felszállás után, amikor késleltetve megkezdték a közvetítést a Szojuz-36 startjáról, a rádió többé-kevésbé korrekt adást tudott készíteni, amelyek többsége természetesen előre elkészített „konzerv" riportokat jelentett. A Magyar Televízió problémái ennél sokkal súlyosabbak voltak.