Magyarországon a középkorban és a koraújkorban nem volt szabályozott tűzoltási és mentési rend. Nem voltak tűzoltóegyletek, a törvényhatóságok és az állam sem gondoskodott rendeletekkel a tűzoltásról. Ha egy zsúfolt városban tűz ütött ki, akár az egész város is leéghetett. A 17. század végén egyre több település szervezte meg önálló tűzvédelmi egyleteit (elsőként Debrecen), de felszerelésük, lehetőségeik messze elmaradtak a kívánalmaktól.

Viszonylag későn, 1788-ban, II. József uralkodása alatt született meg országos viszonylatban az első állami tűzoltalmi rendelet. II. József rendelete külön foglalkozik a tűzvédelemmel, a tűzjelzés mikéntjével, az oltással, és a tűzmegelőzéssel.
Egészen a 19. század közepéig a tűzoltásra kötelezett céhek tagjai, ill. ezek mellett önkéntes tűzoltók végezték az oltást és mentést. A technika fejlődésével egyre jobb eszközök álltak rendelkezésükre, ezek azonban meglehetősen drágák voltak. Modern tűzoltási eszközök megvásárlását és fenntartását önkéntes alapon nem, csak hivatásos intézmény keretében lehetett elképzelni. Az 1870-ben megalakult hivatásos tűzoltóság létrejöttét Széchenyi Ödönnek köszönheti.

A tűzoltók védőszentje Szent Flórián, római katonatiszt volt, aki keresztény hitének vállalása miatt halt mártírhalált a mai Ausztria területén. Csodái között tartották számon, hogy már gyermekkorában megmentett egy égő házat és lakóit a pusztulástól. Ausztriából kiindulva egész Európában elsősorban a tűzzel dolgozók (fazekasok, pékek, kéményseprők) védőszentje lett. Barokk házainkon még gyakran láthatjuk ábrázolását kis falmélyedésekben, cseberrel kezében, mintegy oltalmazva a házat a tűzvésztől.

Friedrich Seltenhofer harangöntő-, és tűzoltófecskendő-gyárának hirdetése 1852-ből. A korban szokatlan módon 10 évi jótállást vállalt termékeire.
D 124 – Abszolutizmuskori levéltár – K. K. Statthalterei Abtheilung Pressburg – Általános iratok – VI. K. 1859/24745