Tóth Ágoston térképvázlata

Tóth Ágoston 1831-ben végzett a bécsi hadmérnöki akadémián, ezt követően 17 éven keresztül a magyarországi kiegészítésű 34. (Vilmos porosz herceg) gyalogezredben szolgált. Többször megpróbált a vezérkarhoz kerülni, de csak annak rajzolóirodájáig jutott.  Csapatszolgálatát térképészeti feladatok miatt többször megszakította, így  a második katonai felmérés keretén belül részt vett Hont vármegye felmérésében, de 1846 nyarán elkészítette például Pétervárad környékének szintvonalas térképét is. A Galíciából hazavezényelt ezredből október elején kérte az elbocsátását. Tudtán kívül ekkor már kinevezték a Szilágyságban szerveződő 31. honvédzászlóalj élére őrnagyi rangban. Éppen hogy felállított és felszerelt alakulatával a hónap végén kezdte meg a román felkelők elleni azon hadmozdulatokat, melyek során az alább közölt dokumentum keletkezett. Jól képzett tisztként szó volt minisztériumi alkalmazásáról, de a hadihelyzet ezt sokáig nem tette lehetővé, Erdélyben volt szükség rá. Részt vett az országrész felszabadításában, 1849 végétől a besztercei hadosztály parancsnoka ezredesi rangban. Bemmel való nézeteltérései miatt áthelyezik, előbb ideiglenesen a bácskai hadtest parancsnoka, majd annak a bánáti hadtesttel való egyesítése után a délvidéki sereg vezérkari főnöke. Világosnál tette le a fegyvert, előbb kötél általi halálra ítélték, majd az ítéletet 18 év várfogságra módosították. 1856-ban szabadult Olmützből.

Önarckép az olmützi fogság idejéből

A kiegyezést követően a Közlekedési Minisztérium topográfiai osztályának vezetője. Követte a tudományág fejlődését, nyugat-európai tanulmányutat tett, kongresszusokon vett részt. Tapasztalatait könyvekben összegezte, melyek alapján a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Részt vett a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában, annak alelnöki tisztét is betöltötte. Nagy tervét azonban, egy önálló magyar térképészeti intézet felállítását nem sikerült megvalósítania.

Visszatérve a 31. zászlóaljhoz, az alakulat 1848 októberében a legfontosabb ruházati cikkekkel – nadrág, bakancs, köpeny  – fel volt már szerelve, viszont az előírásos posztóból készült atilla helyett még csak lenvászonból valót kaptak a katonák, illetve többségüknek mindössze egy váltás fehérneműje volt. Szerencsés módon lőfegyverekben nem volt hiány, sőt a román felkelők elleni hadmozdulatok során a zászlóalj raktárából még az akcióban részt vevő nemzetőröknek is jutott kovás puska. Mindennek az a magyarázata, hogy az alakulat az előírás szerinti 1324 fős létszámhoz képest ekkor még csak 531 főből állt. A rendelkezésre álló rövid idő miatt a kiképzésben is bőven voltak hiányosságok, a honvédek csak a legszükségesebb menetelési, töltési-tüzelési és szuronyharcbeli ismeretekkel rendelkeztek.

Október 29-én délben indultak el Tasnádról a román felkelők ellen, fő célpontjuk Zsibó városa volt. A 31. zászlóaljjal tartott 2000 közép-szolnoki nemzetőr is Egloffstein Albert őrnagy vezetésével. Október 31-én érkeztek Szilágycsehre, ahol további 200 honvéd csatlakozott hozzájuk. Itt egy napot töltöttek, az időt az újak kiképzésére fordították. November 1-én este ötkor indultak két irányban Zsibó felé, egy harmadik úton, Zilah irányából Nagy Károly őrnagy csatlakozott 1200 nemzetőrrel. A menet  ellenséges "faluk mellett, erdőségeken keresztül a setét éjszakán oly csenddel és jó renddel ment véghez, hogy különbet szolgált katonáktól sem lehetett volna várni. Zsibó megjelenésünkre, mely minden felől egy kijelölt órára megtörtént megadta magát és fehér zászlót tűzött ki." – írta jelentésében Tóth Ágoston.

A Róna megszállásáról készült térképvázlat; 1848. november 3.
1848/49-i Minisztériumi Levéltár – Országos Nemzetőrségi Haditanács – Közösen kezelt általános iratok (H 92) –7598.

Az éjszakai menet után a legénységnek pihenőt rendeltek, amit csakhamar riadó vert fel. A Zsibóval átellenben, a Szamos keleti partján lévő Róna községben összegyűlt több, mint ezer román felkelő lövöldözni kezdett a folyóparton felállított magyar őrszemekre. Mivel a rév a túlparton volt, ezért a honvédek az övig érő vízben, puskájukat feltartva keltek át több helyen. Az események könnyebb megértése végett Tóth Ágoston a Honvédelmi Bizottmánynak írt jelentéséhez egy kis térképet is készített. A hozzávetőlegesen déli tájolású vázlaton feltüntette az átkelési helyeket, csíkozással szemléltette, hogy maga a falu a folyó feletti magaslaton jó védelmi pozíciót biztosított az ellenség számára. Ezt azonban nem tudták kihasználni: "Az ellenség tüzelésének semmi foganatja nem volt, elszánt előrenyomulásunkra odahagyta a természettűl erős állást és szaladva futott dzsidákat és kaszákat elvetvén előttünk. Róna falva felgyújtatott és megsemmisíttetett! A nemzetőrségi lovasok és fiatal honvédeink vitéz elszántsággal és az ellenség tüzelését megvetve mentek az ellenségnek."  A falu elfoglalását követően 47 román holttestet számoltak össze, magyar részről csak a lovakban esett kár.

A folyón való veszélyes – három honvédet majdnem elsodort a víz, úgy kellett kimenteni őket – és önfeláldozó átkelésnek volt egy kétségkívül humoros epizódja, főleg, ha a eset hadijelentésekben való lecsapódását nézzük. Tóth Ágostoné mellett a hadmozdulatok alatt végig a csapatokkal lévő Décsey László kormánybiztos Honvédelmi Bizottmánynak írt levelei is fennmaradtak. Mind a ketten megemlítik, hogy az átkelés során többen a nemzetőri lovak farkába kapaszkodva, azt mintegy biztosító kötélként használva jutottak át a folyón. A helyzet némileg komikus voltát érzékelve egyikük se mulasztja el, hogy a másikat névszerint is kiemelje, ugyanakkor saját magáról mélyen hallgasson.

Felhasznált irodalom:
Irmédi-Molnár László: Felsőszopori Tóth Ágoston honvédezredes a századbeli térképezés úttörőjének élete és működése. Budapest, 1939.

Fotó: Czikkelyné Nagy Erika