Szászánida pecsétkövek

Dr. Gesztelyi Tamás

A Magyar Országos Levéltár alapvetően az oklevelek és iratok gyűjtőhelye, de emellett helyet biztosít az előbbiekkel összefüggő tárgyi emlékeknek, mindenek előtt a pecsétnyomóknak is, melyekből a Magyar Nemzeti Múzeum mellett a legjelentősebb gyűjteménnyel rendelkezik. Ennek legutóbbi gyarapodása során a közép- és újkori fém pecsétnyomókkal együtt két ékkőből készített, gyűrűformához hasonlatos pecsétnyomó is bekerült a gyűjteménybe, melyek láthatóan teljesen más kulturális környezetből származtak, mint európai társaik. Formájuk és ábrázolásaik alapján a hozzáértő szem tüstént megállapíthatja, hogy szászánida pecsétnyomókról van szó. Ez a kevéssé ismert kultúra az egykor hatalmas achaimenida Perzsa Birodalom újjászületésének időszaka. Kr. u. 226 körül jött létre, és a Közel- és Közép-Kelet legerősebb birodalma volt egészen 642-ig, amikor az arab törzsek megdöntötték és területét elfoglalták. A Közel- és Közép-Kelet egészében a pecséthasználat bölcsőjének tekinthető. Már a Kr. e. 6. évezredtől kezdve nyomon lehet követni használatukat ezen a területen nyilvánvalóan a kereskedelmi forgalom kialakulásának következményeként. Nem véletlen tehát, hogy az itt kialakuló államok mindegyike átvette ezt a hagyományt, és kialakította e téren is a maga formavilágát és tematikáját.

A  két pecsét lenyomata

A szászánida pecsétkövek az újperzsa glyptika körébe tartoznak. Őrzik az achaimenida, graeco-perzsa, parthus-perzsa hagyományt, ugyanakkor a nyugatról szomszédos Római Birodalomban széles körben elterjedt gemmahasználat is nagy hatást gyakorolt rájuk. A pecsétkövek formája a helyi hagyományt követve többnyire félgömb, gömbszelet, lapított gömb alakú, melyek oldalt át vannak fúrva, hogy felfűzhetők legyenek. (Római hatásra megjelennek a gyűrűkövek is.) Véséstechnikájukra viszont a római császárkor tömegtermelésének leegyszerűsített formaadása jellemző: nagyobb gömbfelületekbe kisebb vonalkázással jelzik az alakok részleteit.

Az ábrázolások tematikája igen változatos: királyportrék, vadászatok, állatok, növények, keveréklények, szimbólumok, körülöttük pedig gyakran pehlevi (közép-perzsa) felirat olvasható. Kronológiájuk egyelőre nehezen állapítható meg. A legjobb minőségű munkákat a művészetük virágkorának idejére, a 4-5. századra szokás helyezni. Egyébként a pecsételők készítése és használata folyamatos volt. Elsősorban a király és a hivatalnokok körében, aminek bizonyítéka a százával előkerült agyagbullák. Ezek a pecsétkövek lenyomatai, melyek az okiratok lezárására és hitelesítésére szolgáltak. Az okiratok templomok levéltáraiban voltak elhelyezve, melyek ha leégtek, az okiratokból csak a pecsétek maradtak meg, immár a kutatók számára értékes dokumentumokként. De a mindennapi életben is használták a pecséteket leginkább a tárolóedények lezárására és lepecsételésére.

Pecsétgyűjtemény – Balázs Károly pecsétnyomó-gyűjteménye (V 30)

Addig, míg a rómaiak a pecsétkövet (gemmát) gyűrűbe foglalták, és így viselték az ujjukon, vagy egy kis szelencében helyezték el, a szászánida pecsétköveket, még ha gyűrűformájúra is készítették, csak annyira fúrták át, hogy egy zsinórra felfűzhető legyen, és minden bizonnyal leginkább a nyakukban viselték. Ezeket a furatokat láthatjuk a MOL új szerzeményei esetében is. A sötét színű kőből (szteatit) készült, lapított ellipszoid-szelet formájú pecsételő erősen kopott, az ovális pecsétlapján lévő ábrázolás rendkívül leegyszerűsített vonalakból áll, és leginkább az újbabiloni pecsétkövek áldozati jeleneteinek ábrázolásaira emlékeztet (oltár, rajta felmagasodó istenszimbólumok, az egyik tetején holdsarló). Valószínűleg egy ilyen pecsétkő későbbi utánzata.

A színtelen, áttetsző anyagú (hegyikristály) pecsétkő minden tekintetben gondosabb kivitelű darab. A lapított gömbszelet formájú kő süvegén (gyűrű-alakú külső felületén) négy-négy korong-alakú dombormű emelkedik ki. Ovális pecsétlapján egy földön ülő kos látható erőteljes, holdsarló formájú szarvakkal, hangsúlyos szemábrázolással. Testének megformálásán jól megfigyelhető a kisebb és nagyobb gömbfúró, a testfelület párhuzamos mintázatában pedig a vékony vonalakat létrehozó korongfúró használata. A kos előtt háromágú növény, vagy facsemete, fölötte pedig rovátkák sora fut végig. Az ábrázolás alsó pereme a kő sérülése miatt hiányzik.

Pecsétgyűjtemény – Balázs Károly pecsétnyomó-gyűjteménye (V 30)

Az állatábrázolások, és ezen belül is a pihenő kos kedvelt témája volt a szászánida pecsétköveknek. Az egyetlen Magyarország területén előkerült szászánida pecsétkőnek ugyanez a témája. Ez sárgásbarna, áttetsző kőből, karneolból készült, és ugyancsak gondos kivitelű munka: a lapított gömbszelet süvegén ezúttal egymással élben találkozó sávok futnak a középvonal magasságáig, ahol a szűkítő sávok a felületből kiemelkedő volutában végződnek. A pecsétlapon ábrázolt kos kidolgozása láthatóan egyszerűbb az előzőnél: testrészei nem tagolódnak olyan világosan, a különböző vastagságú vésetek elmosódottabbak. A félhold alakú szarvak itt is hangsúlyosak, de a felület peremének lepattogzása miatt hiányossá vált. A legnagyobb lepattanás a kos mellső része alatt látható. Növény nem jelenik meg mellette, viszont a körbefutó rovátkák itt világosan felismerhető betűformákká alakulnak, melyek megfejtését Harmatta János a következőképp végezte el: abastán ó yazdán = a bizalom az istenekben (van).

Ez utóbbi darab különlegessége, hogy egy Szarvas mellett feltárt avar temető egyik női sírjából került elő nyaklánc részeként. A Közép-Ázsiából érkező avarok útjuk során könnyen kerülhettek kapcsolatba a Szászánida Birodalommal, és ennek során juthattak hozzá a pecsétkőhöz, amit ékszerként használtak fel. Az ókor folyamán nem jutottak el szászánida gemmák a Kárpát-medencébe, ez az első, ami a Kr. u. 8. sz. körül kerülhetett ide. A középkor folyamán viszont – bizonyára a levantei kereskedelem, a zarándok utak, ill. a keresztes hadjáratok eredményeképpen – nagyobb mennyiségben eljuthattak Európába, ezen belül Magyarországra is. Erre bizonyítékul szolgálnak azok a középkori gemmapecsétek, melyek között a 14. sz. vége és 16. sz. eleje között három szászánida eredetű is akad. Nagyobb mennyiségben azonban ezek a darabok csak a 19-tól kialakuló keleti műkereskedelem révén kerültek be Európába, és néhány múzeumban tekintélyes gyűjteményekké alakultak. Magyarországon erről nincs szó, mind a Magyar Nemzeti Múzeum , mind a Szépművészeti Múzeum csupán 2-3 darabbal rendelkezik belőlük. Viszont a magángyűjteményekből bármikor felbukkanhatnak újabb darabok, miként ez esetben is, és gyarapíthatják a hazai közgyűjteményeket.

Felhasznált irodalom:
A. D. H. Bivar, Catalogue of the Western Asiatic Seals in the British Museum. Stamp Seals: II. The Sassanian Dynasty. London 1969.
R. N. Frye, Sasanian Seals in the Collection of Mohsen Foroughi. London 1971.
P. Gignoux, Catalogue des sceaux, camées et bulles sasanides de la Bibliotheque Nationale et du Musée du Louvre II. Paris 1978.
P. Gignoux, Catalogue des sceaux, camées et bulles sasanides des coll. diverses. Paris 1982, 1987.
Harmatta J., Egy sásánida gemma a Szarvas-68 avar temetőből. Antik Tanulmányok 47, 2003, 305-309.
I. Juhász , Das awarenzeitliche Gräberfeld in Szarvas–Grexa-Téglagyár, FO 68, Monumenta Avarorum Archaeologica 7. Budapest 2004
Gesztelyi T., Antik gemmák az avar korból. Arrabona 48/2, 2010
Gesztelyi T.–Rácz Gy., Antik gemmapecsétek a középkori Magyarországon. Antike Gemmensiegel im mittelalterlichen Ungarn. Debrecen, Egyetemi Kiadó 2006Gesztelyi T., Antike Gemmen im Ungarischen Nationalmuseum. Catalogi Musei Nationalis Hungarici. Series Archaeologica III. Budapest, Nemzeti Múzeum 2000

Fotó: Czikkelyné Nagy Erika