Párizsi divat Budapesten
A divat fogalma a 17. századi Franciaországban alakult ki, a Napkirály Napnál is fényesebb udvarában. Minden európai udvar követendő példának, mintának tekintette a francia udvari szokásokat, báli ruhákat, mulatságokat. A 18. században már egyértelműen Párizs diktálja a divatot, Madame Pompadour, majd Marie-Antoinette ruhakölteményeit, hajviseletét mindenki utánozza. Mivel ebben a korban a drága, díszes ruhákat kézzel varrták és hímezték, csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak a divat követését. Magyarországon a párizsi (nyugati) divatvilág csak jóval később hódított teret magának. A magyar ruhaviseletet erősen befolyásolta keletről hozott örökségünk, majd a török hódítás utáni időszakban ismét erős közelségbe kerültünk a keleti ruházkodási szokásokkal. A kaftánszerű viselet a 18. századra éppen francia hatásra erősen megrövidült, de magyar díszítőelemeit megtartotta, és ebből alakult ki az a „díszmagyar”, amelyet kicsit gazdagabb díszítéssel még a dualizmus korában is minden, magára valamit is adó nemes ember hordott. A magyar nemesasszonyok öltözködése is ügyesen vegyítette a magyaros díszítőelemeket a divatos nyugati viselettel. A 19. század folyamán a divat gyorsabban hódított teret magának, mint korábban. A gyárak megjelenésével, a különböző technikai találmányok terjedésével szélesebb körben is hozzáférhetővé váltak az olcsóbb textíliák, a divatos ruhadarabok, és az árak is kedvezőbben alakultak. A kézzel varrt, igen drága kelmékből készült, szó szerint gazdagon díszített ruhák kora lassan lejárt, és a század második felére már nem értéktárgyak, hanem mindennapos használati eszközök voltak. | 
Bach-huszárok |
A divat változásának nyomon követését, a gyors térhódítást a különböző divatlapok megjelenése és elterjedése is elősegítette a század közepétől. A magyar divatlapok, mint a Honderű, a Divatsalon a francia és német divatot is elhozta hazánkba, és szabásminta-mellékletei, majd a század vége felé a varrógép feltalálása igen széles kör számára tették elérhetővé a divatos ruhákat.
 A lefoglalt művirágok | A szabadságharc leverése után Magyarországon az öltözködési szokások is a passzív ellenállás megnyilvánulásainak tekinthetők. A magyaros ruhaviselet, a népi motívumok használata tilos volt a köznépnek és a nemeseknek egyaránt, ugyanakkor a Bach-huszároknak gúnyolt idegen hivatalnokok éppen a magyar ruhát stilizáló zsinóros egyenruhájukkal igyekeztek megnyerni a magyarok jóindulatát. 1860-tól ismét megjelentek mind a férfi, mind a női divatban a magyaros ruhadarabok és díszítőelemek: a dolmányok, a menték, a zsinórok,. Ugyanakkor a nyugati, elsősorban a német divat térhódítása is felgyorsult. 1862-ben több „divatárusnő” is igyekezett bevezetni a francia divatot Magyarországon, elsősorban természetesen Pest-Budán. Naiss Sarolta, Germain Vilma pesti divatárusnők Párizsból hozattak művirágokat, amelyeket ruhákra, kalapokra szándékoztak felvarratni. |
Csakhogy a pesti fővámhivatal lefoglalta ezeket a művirágokat, mivel egészségre ártalmasnak gondolták őket, és vizsgálatra felküldték a Helytartótanácsnak. Azért, hogy el ne vesszenek az apró díszítőelemek, gondosan beleragasztották őket a kísérőlevél pecsétjébe.
Kalapra való művirág | Az orvos a következő szakvéleményt adta: „Miután az ide mellékelt művirágok olyanoknak mutatkoznak, melyekben a festék a szövetállománnyal szoros és oldhatatlan összeköttetést képez, mely sem megázás, sem ledörgölés által el nem távolítható, de még azonfelül egy viasz burokkal is be van huzva, s igy az egészségnek veszélyes sem lehet: ennélfogva ezen művirágok felszabaditandók és akadálytalanul forgalomba bocsátandók volnának.”
|
Divatrajz az 1880-as évekből |
Új hozzászólás