„Az átlagember életének tényei, a viselkedését irányító normák, erkölcsi meggyőződések, hitbéli elvek feltárása a történetírói megismerés valami egészen új módját feltételezi" - hangsúlyozta Gyáni Gábor: A mindennapi élet, mint kutatási probléma című tanulmányában (Aetas 1997. 1.szám).

Izgalmas felvetés: mikor nyerhetünk bepillantást a múlt dokumentumainak segítségével a hétköznapok hőseinek életébe? Például akkor, ha olyan sorsfordító döntést hoznak, hogy egyik országból a másikba költöznek. Jelen esetben Erdélyből Magyarországra áttelepültekről van szó, egy olyan időszakban, amikor az áttelepülésnek a magyar állampolgárral kötött házasság, a családegyesítés volt a legitim módja.

Az itt közölt levéltári dokumentumok egyben lenyomatai a kornak: mivel az áttelepültek a Magyar Szocialista Munkáspártba akartak átlépni - ezzel is megerősítve beilleszkedésüket a kor államrendjébe -, ezért kézzel írott életrajzaikban szerepelnek a korabeli hivatalos kifejezésmódnak megfelelő mondatok is: „Munkámat [...] szétrombolt hazánk felépítéséért, az egyszerű dolgozó nép fölemeléséért, a magyar és a román nép testvéri összefogásáért, a szocializmus felépítéséért végeztem". Megtalálhatók bennük másrészt a Horthy-korszak világának negatív és sötét ábrázolásai, mint például: „a tőkés földesúri társadalmi rendszer első pofoncsapását ebben a gimnáziumban kaptam".

Az áttelepülések következtében elvárt és kívánt átjelentkezés azonban nem volt egyszerű, a kérvény több fórumot is megjárt, mire eljutott az illetékes engedélyezőkhöz.. A magánszemélynek kérvényeznie kellett átjelentkezését, amelyhez önéletrajzát csatolta. Ezek leggyakrabban kézzel íródtak, és érezhetően úgy fogalmazták őket, hogy minél jobban hangsúlyozzák az áttelepült elhivatottságát, párthűségét, szocialista erkölcsnek megfelelő magatartását. A kérvényhez csatolni kellett a munkahely előterjesztését - ez bizonyította a jelölt munkahelyi közegben megfelelő teljesítményét és viselkedését. Fizikai munkások esetén ez azt jelentette, hogy megfelelt a szocialista brigád elvárásainak: szocialista módon dolgozni, tanulni, élni. Az átigazolást kérőt a párt több fóruma is „megvizsgálta". Véleményt adott róla a települési/városi párt végrehajtó bizottsága, majd a korabeli hierarchiának megfelelően a megyei titkár és a MSZMP KB Párt- és Tömegszervezete osztályvezetője is. Előterjesztésükben ismertették a jelölt életrajzát és azt, támogatják-e a kérelmet. Többnyire a jelöltet személyesen nem ismerték azok, akik döntötték kérelméről. A kérelmek nagy részét támogatták, de előfordult olyan is, hogy elutasították. Az MSZMP KB PTO továbbította a kérelmet az MSZMP KB Külügyi Osztály vezetőjének, ahol meghozták a végső döntést.

Azonban mindemellett felsejlenek az életutak is, így e forrástípust az életútkutatás eddig még jóformán kiaknázatlan aranybányájának is tekinthetjük. E források azért is érdekesek, mert egy olyan időszakban keletkeztek, amely még az 1980-as évek végén kezdődő tömeges migráció előtti időre tehető. Mintául az 1974-es évet választottuk: az ekkor a pártba átigazolásukat kérő, Erdélyből áttelepültek között egyaránt találhatunk értelmiségit és munkást is. Nem volt mindenkinek sima az útja, még akkor sem, ha magyar állampolgárral kötött házasságot: R. Aladár, a Kunmadarason élő általános iskolai orosz- és rajz szakos tanár esetét behatóbban tanulmányozták a pártszervek, mivel áttelepülése után több munkahelye is volt, és a „vándormadárság" nem számított jó pontnak a szocialista időszakban. Küzdelmes megkapaszkodásának állomásai voltak 1968 és 1971 között az aszódi fiúnevelőintézet (ahol nem kapott lakást), Püspökladány, Sárrétudvar, Aszód, Galgagyörgy, Püspökhatvan.

Részletesebben egy tanítónő példáját mutatjuk be. V. Margit életútja egyedi, ezért is őt választottuk, mivel családja visszatelepült Erdélybe, majd ő ismét visszatért Magyarországra. Az MSZMP-nek írt átigazolási kérelméhez csatolt kézírásos önéletrajzából megtudhatjuk, hogy Magyarországon, Újpesten született 1929-ben. Édesapja a B. Sz. K. Rt-nál dolgozott villanyszerelőként, édesanyja háztartásbeli volt. Leánytestvére 3 és fél évesen halt meg, fiútestvére halva született. Így egyedüli gyermekként nőtt fel e tragédiákkal sújtott családban. A gyermekkori szeretetteli közeget, édesanyja végtelen szeretetét önéletrajzában is hangsúlyozta. 1943-ban települt át családjával - elsősorban egzisztenciális okokból - erdélyi felmenőikhez, a nagymamához Marosvásárhelyre, ahol 1948-ban tanítónői oklevelet szerzett.

Továbbtanulásra nem gondolhatott, mivel szülei megbetegedtek, önmagát el kellett tartania. Máramarosszigeten tanított 18 éven át. 1965. szeptember 1-jétől román nyelvű iskolába helyezték - a korszak politikai irányvonalának megfelelően. 1963-ban lépett be a Román Kommunista Pártba, 1964 és 1967 között három éves marxista esti egyetemet végzett. 1952-ben férjhez ment K. Rudolf romániai magyarhoz, akivel 13 évig élt boldog házasságban. Férje halála után, 1971. augusztus 30-án feleségül ment V. Mihály magyar állampolgárhoz, aki miatt 1972. július 12-én véglegesen elhagyta Romániát. A házasság azonban önéletrajza szerint a férj „erkölcsi magatartása" miatt rövid életű volt, 1973. április 5-én jogerősen elváltak. V. Margit 1974. október végén lett magyar állampolgár. Első olvasatra küzdelmes életében a migrációs döntés oka a szerelem, azonban tekintettel a házasság rövid voltára, mást is feltételezhetünk: a boldog első házasság után a magyar állampolgárral kötött második házasság alapvető oka például az lehetett, hogy így remélhette, sikerül áttelepülnie az anyaországba. Ez meg is történt: Dunaújvárosban, napközis tanárként dolgozott, átigazolási kérelmét az „Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt" formulával zárta, amely nem számított szokásosnak a hazai közegben, ugyanis, szemben Romániával, nem volt elvárás a párt éltetése, ez nem illett volna Kádár János puritán imidzséhez. V. Margit 1975-ben sikeresen átigazolt az MSZMP-be. Több történelmi sorsforduló volt számára meghatározó: míg az 1943-as Erdélybe költözés reális döntésnek tűnt, a tanítás a román iskolában már kényszerhelyzet szüleménye volt. Mégis sikeresen alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez. Szeretett Rudolf férjének halála után merülhetett fel komolyan benne a Magyarországra áttelepülés, „visszatelepülés" gondolata, amely második házasságkötésével realizálódott. Rudolf 1965-ös halála után ugyanis nagyon magányosnak érezte magát. Második férjével, Mihállyal való megismerkedése új perspektívákat adott életének, és ezért költözött Magyarországra. Bár e második házasság nem sikerült (forrásaink szerint a férj ivott, nőügyei voltak és adósságba keveredett), a válás után sem volt kérdéses számára, hogy Magyarországon maradjon, mivel addigra beilleszkedett az iskolai közösségbe: „Munkámat szeretettel végzem" - írta önéletrajza végén. Úgy tűnik, az akkor 46 éves tanítónő révbe ért.

Iratfotók: Czikkelyné Nagy Erika