Barkóczy Krisztina 1705. május 27-i levelében arra kérte férjét, Károlyi Sándort, hogy küldjön neki emberszívet: „Emberszívet bővön többet is nem árt szerezni, mivel jó ideig javallják, hogy kén vele éltetni. Csak szárasszák meg, amikor alkalmatosság adatik, felküldheti Kegyelmed akármikor."

Károlyi Sándor és Barkóczy Krisztina legidősebb fia, az 1689-ben született László tartós betegséggel küszködött. Szülei mindent megtettek, hogy segítsenek a gyermekükön. Az idézet kapcsán felmerül a kérdés: A szülői szeretet vajon csakugyan odáig terjedt, hogy valódi emberszívvel próbálták őt gyógyítani, mint ahogyan néhány, a Károlyiakkal nem szimpatizáló történetíró állította? A mélyen vallásos és művelt Barkóczy Krisztina valóban emberszívet gyűjtetett férje katonáival? Bármilyen megdöbbentő is a felvetés, igenlő választ kell rá adnunk.

Barkóczy Krisztina levele férjéhez, Károlyi Sándorhoz, 1705. május 27.
Családok, személyek, testületek és egyesületek iratai – Családi fondok, levéltárak – Károlyi Levéltár – Károlyi Család Nemzetségi Levéltára – Károlyi család –  Acta publica (P 396) –  1. –  No. 11321.

A Magyar Országos Levéltárban, a Károlyi család nemzetségi levéltárában fennmaradt Károlyi Sándor és felesége több száz darabra kiterjedő levelezése. Leveleik egyik állandó témája a gyermekeik egészsége volt. László fiukat – beteges lévén – a többieknél is gyakrabban emlegették. Bár Károlyit teljesen lekötötte a háború ezer gondja és aggodalma, szinte minden nap szeretettel írt beteg fiáról. Orvosságot, ajándékokat küldött neki, hogylétéről tudakozódott, orvosokat ajánlott. Az 1704. december 11-én, Földesen kelt levelében például jelenti, hogy fia számára orvosságot küldött: „írja ugyan anyámasszony, hogy könnyebben vagyon, áldassék Istennek neve, ha úgy vagyon, ha nem ha valahol orvos hallatik, szolga nem létén el ne múljék, hanem tudósítsatok, én végbeviszem". Az aggódó Károlyi család számos gyógyítót felkeresett, még a fejdelem orvosához, Lang doktorhoz is elvitték Lacit Selmecbányára. Az orvosok azonban tehetetlenek voltak. Erdélyben Vízaknai György doktor sikeres gyógyításaival nagy hírnévre tett szert. Barkóczy Krisztina róla értesülvén azon fáradozott, miként hozathatná őt a fiához. Fegyverszünet lévén nem tartotta lehetetlennek, hogy a császáriak kezén lévő Erdélyből Rabutin generális kiengedi az orvost. 1706. május 22-én Nagykárolyból írt is ez ügyben a férjének: „Már alkalmas ideje, Édesem, úgy tudom, írtam volt Kegyelmednek, amely Vízaknai nevű doktort commendálták vala Szebenbe, aki Balku Pált is meggyógyította, hogyha valami módon kieresztené Rabbutin, bárcsak egy bizonyos helyre, de, Édesem, semmi választ Kegyelmedtűl iránta nem vettem. Minthogy oly felettéb commendálják, tudósítson Kegyelmed, Szívem, reménelhető-e a barátság Rabutinba. Ha megmaradna, meglehetne. Telekiné Aszonyom is, tudom, tudna arul a doctorrul szóllani. Felkerestetem levelemmel."

Barkóczy Krisztina levele férjéhez, 1706. május 22. Családok, személyek, testületek és egyesületek iratai – Családi fondok, levéltárak – Károlyi Levéltár – Károlyi Család Nemzetségi Levéltára – Károlyi család –  Acta publica (P 396) –  1. – No. 2308.

Úgy tűnik, kezdeményezése sikerrel járt, hiszen május 29-én már azt ecsetelte Károlyinak, hogy Rabutin mégsem annyira felfuvalkodott, mint mondják. Június 19-én pedig ekképpen írt férjének: „Ma érkezvén haza, itt találtam Vízaknait, a Doctort. Még kedden idejött, kemény parancsolatja lévén Rabutintul. Klikelsberg sietve küldte, úgyhogy csak félórát sem engedett készületére. A rajtavalóban kellett jönnie és Abrutbányára küldték. Ott nem lévén parancsolat róla, nem tudták, mit akar. Mindazonáltal már itt van, igen emberséges embernek látszik és értelmesnek is. De az a baj, hogy derék patika nélkül nem orvosolhat, azt pedig hol leljünk? Másik az, a többi doctorokkal is közleni akarná s főborbély is kívántatnék. Azt mondja mellette, ő azon volna, hogyha mindkét részrűl szabadság adatnék, küldenők be Kolosvárra. Minden gondviselését felvállalná szívesen, úgy látom, csakhogy egy kellene: hogyha az armistitium felbomlanék is, csak continuálhatná az curát. Nem tudom, Édes Szívem, az meglehetne-e? Ő ugyan arra is kész, ha itt kinn gyógyítanók. Jó patika mellett hozzáfog, sőt azt mondja, ha esztendeig kén is, kész mellette lenni, csak ottan házanépe maradhatna békével. A német miatt legyen assecuratiója, de elébb rendelést tenni bemenne most, csak úgy jővén ki. Édes Szívem, ezeket jól elméjére vegye, mit csináljunk, mertha kinnhagyjuk a doctort, Isten tudja, magam is mint s hol leszek s mit csináljak vele, s ha beküldhetnők, a község nyelvétül írtózom. Kegyelmed azért tudósítsa Eötvös Miklóst, ha úgy küldje-e be, hogy viszszajöjjön vagy úgy, hogy odamaradjon és a gyermeket is utána küldjük."

Ám Laci súlyos baján Vízaknai doktor sem tudott segíteni – a történelem ugyanis közbeszólt. Erdély újra hadszíntérré vált, Barkóczy Krisztina és családja is menekülni kényszerült. Visszatértek tehát a gyógyfüvek alkalmazásához – Vízaknai doktor is amolyan füves ember volt –, ezek használata ugyanis nem csak a szegények körében volt elterjedt. Így szedegették 1705-ben az Erdélyből hazatérő kuruc katonák a „sátán lőtte füvet" és az idegnyugtató hatású „te mondád füvet" a beteg Károlyi László részére. Ez derül ki Eötvös Miklós Barkóczy Krisztinához címzett, 1705. február 27-én, Nagykárolyban kelt leveléből, amelyhez a következő használati utasítást mellékelték:

„Ezen órában érkezének meg a katonák, kiket Forgács uramnak szóló levéllel Erdélyben küldöttem vala; Kolosvárig mentenek, ott nem találták, mivel előtte való nap postán ment Szeben felé az hadak közzé ; Györki Pál uram kezében adták Kolosvárt a levelet. A német Szebenbül táborban kiszállott, most egyszer meg akar ütközni úgy beszéllik ezek. Györki Pál uram mondotta, mind eddig Kolos várt vendégeskedett Forgács uram, jóllehet úgy volt a hire hogy Szeben felé van. Ezek Kolosvárt egy öreg asszonnyal beszéltének, sátán lőtte füvet adott nekiek, kit is Nagyságodnak elküldöttem. Azon öreg asszony azt beszélli, életét köti belé, ha tíz esztendeje van is hogy az urfiat gyötri azon nyavalya, kigyógyítja Isten után belőlle, csak hogy addig nem lehet, a míg a füvek ki nem jünek. Azon asszony mondotta ezen füvei próbálja meg Nagyságtok ilyen formán: elsőben a levelében valami keveset törjenek meg, borban akar más egyéb alkalmatosságban innya adjanak benne, azután ezen füvet mind Te-mondád fűvel és fokhagyma koszorúval együtt tegyék egy nagy mázos fazékban, töltsenek vizet reá, azután azon fazékra más fazekat borítsanak reá; a felső fazék akar legyen mázos akar ne, semmit sem árt; a mint az égettbor főző fazéknak a sisakja körül ruhával bé szokták csinálni, úgy a két fazék a mint öszve boríttatik, csináltassák jól be ruhával; a felső fazéknak a fenekén egy kis lyukat fúrjanak a kin valami szellőt vehessen, úgy tegyék a tűzhöz, főzzék meg feljebb specificált füveket, mindazonáltal reá vigyázzanak hogy ki ne fusson; a midőn jól megfő a fű, abban mossák meg az úrfi fejét, azután szaporétsák vízzel és kilenczel (így) füröszszék meg benne egymás után. Balku Pál is ezzel gyógyult meg."

Hogy használtak-e a gyógyfüvek, arról hallgatnak a levelek. Károlyi László legyengült szervezete végül az 1710. évi pestisjárvánnyal már nem tudta eredményesen felvenni a harcot. Károlyi Sándor a legidősebb fiát 1710. november 7-én veszítette el.