Lótenyésztés, lóversenyzés

A magyar lovas nemzet, tartja a mondás még ma is. Kalandozó őseink apró, kitartó és igénytelen lovaiknak is köszönhették nagy sikereiket. A mohácsi vész után a magyarok megismerkedtek a török lovakkal, amelyek gyorsak és szívósak voltak. Keresztezve a kitartó és szintén igénytelen magyar lóval olyan kiváló fajtát adott, amely a magyar lovat a 16. században Európa egyik legkeresettebb fajtájává tette.

Államilag irányított lótenyésztéssel Mária Terézia és II. József idején találkozhatunk először. A híres mezőhegyesi tenyésztelep felállítása II. József 1784-es rendeletéhez fűződik. A lovak nemesítése az egész ország érdeke volt, hiszen mind a mezőgazdasági munkákra, mind teherfuvarozásra, mind pedig a harctéren igen sok lovat használtak, tehát a jó lónak mind gazdasági, mind katonai értéke volt.

A lótenyésztés alapelveit meghatározó rendelet
Magyar Udvari Kancellária – Acta generalia (A 39)  – 1777: 5643

A telivértenyésztés hazai megalapítója gróf Széchenyi István. 1815 őszén a korabeli arisztokrata ifjak szokásához híven tanulmányi és információszerzési céllal körutazást tett Angliában. Széchenyi angliai tapasztalatai alapján úgy találta, a lóversenypálya kiváló helyszín ahhoz, hogy ott az emberek találkozzanak, eszmét cseréljenek, vagyis a társadalmi érintkezés és a kiváló lovak bemutatkozásának is színtere egyben. 1824-ben Széchenyi létrehozta a „Pályafuttatási Társulat"-ot, előbb pozsonyi, majd pesti székhellyel, s eme társulat végül 1827. június 6-án megtarthatta első lóversenyét az Üllői és Soroksári út melletti füves területen.

„Lófuttatásokról” már Mátyás korából is vannak feljegyzéseink. 1460-ban maga a király és a királyné is részt vett egy Olmützben tartott kocsiversenyen, ahol saját tudásukkal kápráztatták el alattvalóikat. 1525-ben pedig II. Lajos magyar király, a krakkói vajda és a leggazdagabb főurak kiváló ménjei versenyeztek a kelenföldi síkon.

A versenyek népszerűségét jelentette az is, hogy a versenynapok száma évről évre növekedett. Ezzel együtt pedig a rajtvonalnál egyre gyakrabban lehetett felfedezni a birodalmi arisztokrácia lovait is. Az alkalmilag felajánlott díjak helyére állandó „billikomok" és stabil összegek léptek. Az első díjakat az alapítók ajánlották fel (Károlyi-Széchenyi-díj, Batthyány-díj, Hunyady-díj). 1835-ben maga a király, V. Ferdinánd is alapított díjat, egy aranyserleget tűzve ki jutalmul.

A Császár-díj kiírásáról és az előző évi nyertesekről Ferenc József számára küldött jelentés
Abszolutizmuskori levéltár – Magyar Királyi Kancellária – Általános iratok (D 189) – 1862:10264

A versenyszervezést az 1828-ban létrejött Lótenyésztő Egyesület látta el, amely két év múlva Állattenyésztő Egyesületté, majd 1835-ben Magyar Gazdasági Egyesületté alakult át, ez utóbbiból vált ki 1842-ben a Pesti Lovaregylet, amely azután az egész polgári korban szervezte a pesti lóversenyeket.

1849-ben a harcok következtében szinte teljesen megsemmisült a pálya, de 1853-ban új tribünt építettek. 1857-től Ferenc József már 1000 aranyat adományozott a Császár-díj győztesének. A díjat eredetileg 3 évre alapította az uralkodó, de mivel igen népszerű lett, és a lótenyésztést és lónemesítést is kedvezően befolyásolta a nagy összegű jutalom, újabb 6 évre meghosszabbították.

 A magyar és német nyelvű plakát a kiírt díjakról, a részvételi feltételekről és az induló lovakról ad felvilágosítást
Abszolutizmuskori levéltár – Magyar Királyi Kancellária – Általános iratok (D 189) – 1862:10264

Fotó: Czikkelyné Nagy Erika