A hesseni Ilbenstadtban 1819 április 11-én született Leiningen-Westerburg Károly volt az Aradon kivégzett honvédtábornokok legfiatalabbika. A családi példát követve 16 évesen lépett katonai pályára. Házassága révén 1844-ben került Magyarországra, Sissányi Elizt, egy törökbecsei birtokos lányát vette feleségül. A 31. gyalogezred számfeletti századosaként a szabadságharcot megelőzően két gyermekével és feleségével Pozsonyban élt.

1848 szeptemberében azt a hírt kapták, hogy a szerbek megtámadták Törökbecsét, a települést teljesen feldúlták Leiningenné testvérének férjét pedig, az itt közzétett levél címzettjét, Rohonczy Lipótot megölték. Leiningen Károly Pestre sietett, egyrészt hogy a történtekről pontosabb információt szerezzen, másrészt, hogy továbbutazva szolgálatra jelentkezzen Erdélyben állomásozó ezredénél. Pesten kiderült, hogy hírek tévesnek bizonyultak, a Törökbecsét ért támadást visszaverték és sógora is életben van. Mivel ekkorra az erdélyi cs. kir. csapatok felmondták az engedelmességet a magyar kormánynak, így ottani állását nem foglalhatta el, ezért saját kérésére a bánsági sereghez  irányították.

Magyarul csak egy-két szót tudott, de az ebből adódó kezdeti tartózkodás ellenére katonái tűzbe mentek volna érte. És mentek is: 1849 februárjában, a cibakházi átkelőért folytatott küzdelem során túlzottan merészségének és figyelmetlenségének köszönhetően hirtelen ellenséges katonák gyűrűjében találta magát, akiket megtévesztő egyenruhájuk miatt sajátjainak vélt. A császáriak foglyukkal egy fogadóban barikádozták el magukat, ennek visszavétele során az ekkor már őrnagyi rangban lévő Leiningen katonái közül többen súlyosan megsebesültek, voltak, akik életüket vesztették, de parancsnokukat végül is kiszabadították.

A szolnoki csatát követően alezredessé léptették elő. A tavaszi hadjárattól kezdve végig Görgei alatt szolgált, részt vett az isaszegi, váci, nagysallói, komáromi harcokban és Buda visszavételében. 1849 júniusának végén már hadtestparancsnokként tevékenykedik, majd megkapja a tábornoki kinevezését. Világosnál esett orosz fogságba, innen tíz társával együtt előbb Gyulára – augusztus 23-án itt adták át őket az osztrákoknak – majd Aradra szállították.

R 128 – 1526 utáni gyűjtemény – Leiningen-Westerburg Károly és felesége – 4. tétel Leiningen tábornok levelei Rohonczy Lipóthoz

A hadbírósági eljárás Karl Ernst törzshadbíró vezettésével augusztus 26-án indult meg Leiningen-Westerburg Károly és társai ügyében és napra pontosan egy hónappal később zárult. Az ítéleteket Haynau Komárom alatt kapta meg, miközben Klapka tábornokkal alkudozott a vár átadásáról. Október 2-án hagyta őket jóvá, futára két nappal később érkezett vissza Aradra. A foglyok a komáromi alkudozások és Ferenc József október 4-i nevenapja okán is reménykedtek ügyük kedvező elbírálásában, de csalódniuk kellett. Az ítéletet október 5-én reggel hét órakor ismertették velük, eszerint Leiningen-Westerburg Károlyt nyolc társával együtt az osztrák hadseregben viselt tiszti rangja és nyugdíja, valamint minden ingó és ingatlan vagyonának elvesztése mellett kötél általi halálra ítélték. 

Az elítéltek mellé az aradi minorita kolostor négy szerzetesét, az óaradi görögkeleti papot, illetve Baló Béni református lelkészt rendelték ki. Evangélikus lelkész hiányában utóbbi végezte Leiningen-Westerburg Károly lelki gondozását és életének utolsó perceiről is ő tudósította később a feleségét.  Az előző napi látogatást követően a lelkészek október 6-án hajnali három óra felé keresték fel ismét a tábornokokat. A legtöbben ébren voltak, már megírták szeretteikhez szóló búcsúleveleiket. Leiningentől előző napi dátummal maradt fenn a testvéréhez, illetve a feleségéhez szóló: „Egyetlen, utolsó leheletemig szeretett Lizám! …Tudom, hogy vérezni fog a szíved; de a gyerekek iránti kötelességeid érzete meg fogja enyhíteni fájdalmadat, és nem sok idő múlva eleven másomat láthatod majd Árminunkban, aki annyira hasonlít rám. A gyerekek még meg vannak kímélve a fájdalomtól, és ez jól van így, ők a te szavaidból fogják megismerni apjukat, és ki mondaná meg nekik jobban, mint te, hogy apjuk, bár az emberi törvények elítélték, szívében becsületes ember volt, aki meggyőződéséért halt meg.”